Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)

1991-08-21 / 8102. szám

Magyar Hírlap, 1991. augusztus 15. te Egyre több a nem kívánt gyermek Bár az utóbbi időben egyre több a terhességmegszakítás. folyamatosan emelkedik a nem kívánt terhességből született gyermekek száma is. A leg­utóbbi kimutatások szerint tavaly mintegy 8000 gyermeket vettek álla­mi gondozásba, számuk összesen 28 ezerre emelkedett az országban. A legfontosabb feladat, hogy a különféle intézetekben nevelkedő fia­taloknak a lehető legkedvezőbb — az anyai gondoskodást, családi hátteret legjobban póüó — feltételeket bizto­sítsák. Nyilvánvaló, a legjobb megoldást az örökbefogadás jelentheti. Ennek útjában azonban még rrunu.g rengeteg jogi és adminiszmatív akadály áll. Fő­leg ennek tudható be. hogy egy-egy évben mindössze 250-300 gyermeket sikerül családoknál elhelyezni, de kö­zülük mintegy 100-an külföldre ke­rülnek. A leendő szülők rendszerint csak egészséges, szép gyermeket haj­landók örökbe fogadni. Az állami gondozottak több mint fele cigány, nagyon sok a testi, szellemi fogyaté­kos. nekik szinte semmi 'esélyük, hogy kikerüljenek az intézetből. A minisztérium megpróbálja a ne­hézkes, korszerűtlen adminisztrációt egyszerűsíteni, de így sem várható az örökbefogadások ugrásszerű emelke­dése. Járhatóbb út. és jogi akadályok sem nehezítik, hogy a gyermekeket nevelőszülőkhöz adják. Jelenleg 8000 gyermek él így családoknál. A tapasz­talatok vegyesek, sok a nehezen oldó­dó. az űj környezettel megbarátkozni alig tudó gyermek, de ez a forma min­denképpen előrelépést jelent a ride­gebb. személytelenebb intézeti kör­nyezethez képest. Több csecsemőotthon vállalta fel az elmúlt évtizedekben megszűnt le­ányanya-intézetek szerepét, ahol az otthon és anyagi háttér nélkül szülő anyák a kezdeti, legnehezebb hóna­pokban kaphatnak szállást, gondozói segítséget. A Rákospalotai Leánvne­­veló Intézetben 1989-ig az időben fel­fedezett terhességet abortusz követte, a lányok nem akartak az ..államnak" szülni. Két éve az intézet lehetőséget biztosít az anyának — és ha van. férj­nek. élettársnak —. hogy maga nevel­je a gyerekét. Mióta ez a kísérlet meg­indult. nem került sor abortuszra. Ez is alátámasztja a minisztérium és a szakemberek többségének álláspont­ját; az abortuszok hátterében legtöbb­ször szociális problémák állnak. Az utóbbi években más. biztató kezdeményezéseknek is tanúi lehet­tünk. Létrejöttek az első SOS-falvak. bár elhangzottak fenntartások is a csak nőket — 24 órás szolgálatban — alkalmazó gyakorlattal szemben. Egy­re jelentősebb szerepet kaphatnak az egyházak a szülőket nélkülöző gyer­mekek nevelésében. .Az első visszate­lepülő szerzetesrendek — köztük a Jó Pásztor Nővérek Rendje — Budapes­ten már meg is kezdte műkodéséL •SiAJ. Abortuszcsökkentés: nem csak jogi kérdés Ma Magyarországon nincs olyan törvény, amely egyértelműen meg­határozná a magzat jogi helyét. A Polgári Törvénykönyv szerint a jogképesség az embert — ha élve születik — fogamzásától megilleti. Ha azonban a terhességmegszakí­tás legalitását vagy tilalmát vizs­gáljuk. ez a szabály nem segít, hi­szen a magzat még nem született meg. Az 1878-as törvény, amely 1953-ie hatályban maradt, kimond­ja. bűncselekményt követ el az a nő. aki magzatát elhajtja, illetve massal elhajtatja (a büntetés eny­hébb. ha a gyerek házasságon kívül íogamzott). A ,.Ratkó-törvény"-nek nevezett 1004/1953 számú minisztertanácsi határozat e törvény szigorítását tű­zi ki célul. A javaslat elveti a há­zassággal kapcsolatos különbségté­telt, hiszen a szocializmusban a „törvénytelen gyerek" nincs hátrá­nyos helyzetben. Szovjet mintára enyhébben ítéli meg, ha a „bűncse­lekményt" szakember végzi steril körülmények között, és felhívja a figyelmet az üzletszerű, illetve a visszaeső elkövetés szigorúbb elbí­rálására. Az 1956-ban született új rendel­kezés rendkívül liberális, á döntés gyakorlatilag az anya kezében van. Egyetlen korlátozása, hogy az egészségi okokon kívül bármely okból végrehajtón abortuszt csak a terhesség 12., illetve kiskorúak esetében 18. hetéig engedélyezi. A bizottság minden esetben köteles a hozzá forduló nőt felvilágosítani az esetleges veszélyekről, ám ha en­nek ellenére kitart elhatározása mellett, megkapja az engedélyt. Először kerül nyilvánosságra az a követelés, hogy az állam biztosítsa megfelelő fogamzásgátlók gyártá­sát. és oicsó áron való korlátlan forgalomba hozatalát. 1973-ban újabb szigorítások lép­nek életbe. Az Egészségügyi Mi­nisztérium rendelete alapján a bi­zottság akkor engedélyez: a terhes­­ségmegszakitást. ha a terhes nő. il­letve a magzat betegsege indokol­ja. a nő nem él házasságban, a magzat bűncselekményből fogant, lakáshiány vagy egy éb szociális hi­ány esetében, vagy ha a nő betöl­tötte 40. életévet, illetve három zvereke már van. Ez a rendelkezés tehát mérlege­lésre a döntés jogát az anya kezé­ből a bizottságnak adja át. A ma hatályos. 1988-bar. szüle­tett minisztériumi rendelet a fenti­ektől csak annyiban különbözik, hogy két gyerek esetén már enge­délyezi az abortuszt, első fokon pe­dig megszünteti a bizottságokat, s az elbírálást a Család- és Nővédel­mi Tanácsokra bízza. • R. L. A demográfiai változásokat nem tudja követni az intézményhálózat A Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyik szeme sír. a másik nevet, amikor az abortusztilalom árnyéka vetül amúgy is meggyötört intézményhálóza­tára. Óvodai férőhelyek tekintetében a Minisztérium bizakodó, bár nagy veszélyt jelent egyes önkormány­zatok kapkodása az óvodák összevonásával. Intő példa a múltból van elég. A szülők döntését gátló állami beavatkozásokkal sohasem tudott lépést tartani az alapfokú iskolai férőhelyek száma. A Rat­­kó-rendelet számottevően megnövelte a tanulócsopor­tok létszámát. Ezt még csak fokozta a „szocialista iparvárosok" létrejötte, a faluról induló elvándorlás. A hatvanas évek iskolakörzetesítő rendelkezései újabb csapást mértek a diákokra. Negyvenfós osztá­lyok, két műszakos oktatás jellemezte a helyzetet. A mindenható minisztérium ahelyett, hogy támogatta volna a falusi kisiskolákat, hozzásegített a települések amúgy is gyorsuló elnéptelenedéséhez. A mai demog­ráfiai hullámvölgyben, kis — tegyük hozzá csökkenő — létszámú osztályokban, viszonylag kedvező körül­mények között zajlik az oktatás. Úgy tűnik, az alapfo­kú oktatás intézményhálózata a jelenleginél 10-30 százalékkal több gyerek oktatását-nevelése: tudná nyugodt szívvel vállalni. A középfokú oktatás viszont rendkívül túlterhelt. Komolyabb fejlesztés nélkül nem tud megfelelni a reá váró feladatoknak. A minisztérium két változatban gondolkodik: a tankötelezettség — 16 év — lejártáig az általános iskola különböző tanfolyamokon — házi­asszony-, farmerképzés, szakmára felkészítés — to­vább viszi be nem iskolázható diákjait. Ez a pedagó­gusok munkaerő-problémáin is segítene. A költsége­sebb. de stabilabb megoldás: az önkormányzatok fog­janak bele állami támogatással iskolaalapításba. Való­színű. hogy a gondokat enyhíteni fogja az egyházak nagy iskolaalapító kedve is. • sz s.

Next

/
Oldalképek
Tartalom