Hungarian Press Survey, 1991. május (8034-8049. szám)

1991-05-28 / 8048. szám

Magyar Hírlap 1991. Május 22. Rendek és remények Az egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatos törvénytervezet több oldalról is felszította a kedélyeket. A Magyar Katolikus Püspöki Kar még tavaly novemberben felkérte az egyes felekezeteket és rendeket, hogy volt ingatlanaik jegyzékét és azok visszaigénylési sorrendjét állítsák össze. Mi elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy az alapvetően karitatív nevelői, illetve oktatói tevékenységgel foglalkozó rendek és felekezetek hogyan látják a jövőjüket. Ezért többüket felkerestük és terveikről érdeklődtünk. Az Irgalmas Nővérek elsősorban betegápolással, szegénygondozás­sal és tanítással foglalkoztak. Ta­lálkozásunkkor Elek Paula nővér hangsúlyozza, hogy csak azt az in­gatlant kérik vissza, amire valóban szükségük lesz feladatuk ellátásá­hoz. Budapesti Ménesi út 27. szám alatti központi házukhoz viszont ragaszkodnak. De itt is szegény­gondozó helyet, öregek napközijét és ingyenkonyhát szeretnének lét­rehozni. Az épület jelenleg katonai kollégium, s a hírek szerint a kato­nák már csak a papírt várják, hogy elköltözzenek. A visszaigénylésből így nem lehet konfliktus. Gondok lehetnek viszont az egykor nagy hírnévnek örvendő budapesti VI. kerületi volt Ranol­­der Intézet egy részének visszai­génylésével. Az Irgalmasok vissza szeretnék kapni egykori nővérszál­lásukat. Itt most leánykollégium működik, és a jelek szerint a kollé­gium lakói nem szívesen hagynák ott helyüket. A nővérek magyar és német nyelvű óvodát nyitnának, amit a másik épületben székelő ál­talános iskola igazgatója és a kerü­leti önkormányzat is támogat. A kollégium azonban a fővároshoz tartozik. Elek Paula nővér nem túl optimista a kilátásokat illetően. Va­lamikor az egri kórház is a nővére­ké volt. A kórház jelenlegi igazga­tója a régi helyükön nővérszállást biztosított számukra, s örülne, ha egyre többen csatlakoznának. Az irgalmas nővérek létszáma 340 fő, és ebből körülbelül száz a hetven év alatti. Új belépő, úgynevezett szeminár nővér öt van, s ugyan­ennyi nővér lát el betegápolást a budapesti ORFI-ban. A magyar alapítású Szegény­­‘'gondofcS Nővért* 43 váróiban fog­lalkoztak az aggokkal, szegényhá­zakat működtettek, s az elesettek­ről nyilvántartást vezetlek. Most 72-en vannak, de negyedük már maga is gondozásra szorul. Esztergomi kis kolostorukban jelenleg két nővér és két jelölt él. Szentendrén két nővérük dolgozik a plébánián. Siófok önkormányzata három nővért szeretne szociális feladatok ellátására alkalmazni. Ambrus Margit nővértől megtud­juk, hogy a Zugligeti út 75. szám alatti egykori lelkigyakorlatos há­zukhoz, ahol most leánykollégium működik, minenféleképpen ragasz­kodnak. Nem szeretnék, ha helyet­te valamilyen volt szovjet lakta­nyát ajánlanának fel. A Jézus Szíve Társaság 80-85 tagú, közülük még 60 aktív — mondja Sólyomvári Jolán főnöknő. Többen közülük egyházközségi munkatársként dolgoznak. Ók a Makarenko utcai épületüket, ahol most a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet átmeneti leányotthona talál­ható, igénylik vissza. Központ nél­kül nem lehet működni — hangsú­lyozza a főnöknő. A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek 1948 előtt három tanítóképzőt, egy óvónő­képzőt, három liceumot, 11 polgári iskolát, 31 elemi iskolát, 23 óvodát és többek között két főiskolás ott­hont vezettek. Most a Vili. kerület Krúdy Gyula utca 15. szám alatt, egykori épületük egy részében 33 fős leánykollégiumot működtet­nek. Széchenyi Erzsébet nővér szerint legalább ennyi a helyhiány miatt fel nem vettek száma. Kalo­csán két nővér katolikus óvodát vezet. Az itteni tanítóképző épüle­tét nem kérik vissza, csak az óvo­­i'dái ésteiének-zeneírés« igénylik. Kiskunfélegyházán az érettségizet­teknek vendéglátó és háziasszony­­képző iskolát szeretnének a *jrégi Konstantinum épületének egy ré­szében beindítani, ezenkívül a nyolc osztályt végzettek számára feldolgozó- és tartósítószakos isko­lát. Cegléden szintén gazdaasszony képzőt létesítenének. A nővérek létszáma 210 fő körül van, s ebből talán 15-20, aki még nevelői, illet­ve oktatói munkára is alkalmas. Többen most települnek haza Ausztráliából és Kanadából. Cse­pelen a Béke téren épül zárdaépü­letük, ahol az öreg nővérek szállá­sán kívül szociális otthont is kíván­nak alapítani. Az Angolkisasszonyok Boldog­­ságos Szűz Mária Intézete 135 fős. közülük 25-30-an dolgoznak plé­bániákon, s ezenkívül körülbelül húszán tudnának részt venni a ter­vezett nevelői és tanítói munkában. 1948 előtt — az ország egész terü­letén — körülbelül harminc na­gyobb ingatlannal rendelkeztek, de ezek közül egyelőre csak kettőt­­hármat igényelnek vissza. Buda­pesten két nagy rendházuk műkö­dött. Az egyik a mai Váci, az Irá­nyi és a Molnár utca által határolt részen található. Az Irányi utcai ré­szen több száz fős általános iskola működik. A Váci utca 47. alatti zárdaépületben pedig Egészségü­gyi Szakközépiskola és a harmadik emeleten — amit a nővérek első­sorban szeretnének visszakapni — Postaforgalmi Szakközépiskola ta­lálható. A zugligeti kolostorépületben majd a noviciátusukat szeretnék elhelyezni. Az Angolkisasszo­nyoknak Egerben többféle típusú iskolát működtettek. Jelenleg az egyik iskolaépületükben 10 éves kortól egyosztályos gimnáziumot tartanak fenn. De régi tanulóházu­kat — ez jelenleg a Hungária Biz­tosítóhoz tartozik — is vissza sze­retnék kapni. Bányay Mária tarto­­mányfőnöknő optimista, mivel re­méli, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium, az Alpári Gyula Szak­­középiskola és a József Attila Kol­légium épületeire is szükségük le­het majd. Jelenleg a rendnek egy novíciája, egy jelöltje és egy belép­ni szándékozója van. • Hűdre Árpád

Next

/
Oldalképek
Tartalom