Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-04 / 8016. szám
Népszabadság, 1991. március 29. 2-1 „Céljainkat elcélozták” Pozsgay Imre egy hetedik parlamenti frakció lehetőségétől A parlamenti választások után egy évvel Pozsgay Imre független képviselő interjút adott munkatársunknak, s ebben egyebek között kifejtette azt a véleményét, hogy politikai válság érlelődik Magyarországon, a törvényhozás egyre inkább elveszíti a megbecsülést a közvéleményben. Pozsgay az interjúban közölte azt is, hogy nem zárja ki egy hetedik parlamenti frakció megalakulását. — Nemrég egy cikkben azt irta: „Ma iámét készülök valamire, mert úgy tudom, tennivaló akad elég.” Idézte Ady Endrét is: „Céljainkat elcélozták.” Az elaó mondat nagyon sejtelmes, az utóbbi nagyon szép. Mire készül fin, Pozagay Imre? — Ady mondata valóban nagyon szép, míg az enyém talán azért sejtelmes, mert a Magyar Nemzetnek írott cikkem csak utalásokat tartalmazhatott. Mióta függetlenné nyilvánítottam magam, és bejelentettem tájékozódási szándékomat, már eltelt néhány hónap, és csak megerősödött bennem, amit már a szocialista pártból való kilépésemkor sejtettem, hogy a politikai centrum helye kiadó. Figyelmem most arra irányul, hogyan lehet ezt a centrumot, illetve a helyette tátongó űrt betölteni. — November óta azonban már eltelt néhány hónap, s vajmi keveset látni a centrum kialakulásából. — Azóta a társadalmi, gazdasági válság mellett érlelődik a politikai válság is. — Ez utóbbi fin szerint mibfil adódik? — Abból, hogy bár szabad választásokon létrejött parlamentünk van, a törvényhozás egyre inkább elveszíti a megbecsülést a közvéleményben. Valami hasonló történt a kormánnyal is. Mielőtt még a közmegegyezést igénylő alapvető kérdésekben döntések születtek volna, már a teljes polarizálódás felé tartanak a magyar politikai viszonyok. Kiürült a centrum. Elpuskázott lehetőségeket, elmulasztott pillanatokat már nem szabad visszaidézni. Épp ezért idéztem Ady Endrét: „Céljainkat elcélozták.” — Kik célozták el céljainkat? — Annak a politikai erőnek, amely megszerezte a kormányalakítás jogát, nem lett volna szabad súlypontját teljes egészében a jobboldalra áthelyeznie. Ha az értékekből építkezett volna ez a párt, akkor saját bázisából is sokat megmenthetett volna. A koalíciós pártok tagjai egy részének kiábrándultsága a kormányzati sikertelenségeken túlmenően abban rejlik, hogy másféle politikai képződmény, ben gondolkodtak, mint amilyen a parlament színterén létrejött. A közmegegyezést igénylő alapvető kérdésekben nem egy alkotmányozó nemzetgyűléshez méltó átfogó közjogi program kialakítása kezdődött, hanem a már ismert paktummal kívánták helyettesíteni ezt. Mindez azt az érzetet keltette az emberekben, hogy a politika továbbra is úri huncutság, hiszen másra adták a szavazatukat, mint ami „kijött”. — Ez tehát « diagnózis. És mi a terápia, vagyis tulajdonképpen mire készül? — Nem szeretném, ha túl korán választásokra kerülne sor, mondom ezt még nagyobb meggyőződéssel a vasárnapi időközi választások traumája után. Félek attól,' hogy Magyarországon politikailag apatikus társadalom jön létre. Az ilyen társadalomba elég csak egy jelképes gyufát bedobni, máris robbanhat. Ez tulajdonképpen a politikai diktatúrának ágyaz meg, nem pedig a demokráciának. A jelenlegi helyzetben egy ideig el kellene kerülni a választásokat, .de bizonyos parlamenten belüli átrendeződést elképzelhetőnek tartok. — Milyen átrendeződésre gondol? — Arra, hogy a centrumelkötelezettséget vállalni tudó képviselők, bármely párt tagjai is legyenek, esetleg úgy határoznak, hogy saját politikát kívánnak folytatni. — Magyarán egy hetedik parlamenti frakció megalakulására gondol? — Nem zárom ki ennek a lehetőségét, mert a jelenlegi parlamenti mozgások határozottan erre utalnak. A társadalomban eközben arra lenne szükség, hogy alulról jövő szerveződések történjenek, egyesülések, társaságok alakuljanak. Ehhez mintát, lehetőséget kell adni, de nem szabad felülről nyújtott kliséket reklámozni. Ezek a szerveződések az új centrum bázisául szolgálhatnak. Mivel a legsanyarúbb sorban élőknek köznyugalomra van szükségük, ezért elutasítok minden olyan politikai mozgalmat, kezdeményezzék azt bármely oldalról, amely a társadalom növekvő elégedetlenségéből akar politikai tőkét kovácsolni. A centrum éppen azt 'a célt szolgálná, hogy alapbt nyújtson az emberek biztonságvágyának teljesüléséhez. Eközben természetesen helye van a korrekt jobb- és baloldali politikának egyaránt. Ugyanakkor úgy látom, hogy ma nálunk a szélsőjobb és a szélsőbal érdekei nagyon egybeesnek. A centrum pártformában való megjelenését még korainak érzem, de a mozgalom szintjén nagyon időszerűnek tartom. — De hisz az ön nevével jelzett mozgalom, a Demokratikus Magyarországért nevű már kudarcot vallott. Nem tanult ebből? — A gyors és radikális politikai változások, illetve az 1989-es népszavazás mosta el az ön által említett mozgalmat. Ma is vallom azonban, hogy alapeszméjében jól ki; gondolt mozgalmat kezdtünk. — Kollégám, Tanács István nemrég egy cikkében azt ina fittről, hogy Pozsgay Imre igazi drámai hős, a rendszerváltás protagonlstája. Szerinte az fin személyes tragédiája, hogy amit akar — valamiféle „népi szocializmus" —, az nincs. S emiatt nem létezik Pozsgay Imre személyes politikai jövője sem. Erről ml a véleménye? — Amit a drámai szerepről mond az újságíró, azt elfogadom és méltányosnak tartom, amit azonban a jövőmről ír, talán arra vall, hogy félreismeri a helyzetet. Persze lehet, hogy bennem van a hiba, nem fogalmaztam elég világosan. Amikor a centrumról szólok, akkor nincsenek előttem épülettervek. Hiszen amivel szakítottam, az éppen az, hogy a szocializmus építhető, megtervezhető létesítmény. A szocialisták gondolkodásában, éppúgy, mint a szabaddemokratákéban vagy az MDF tagjaiéban, rendkívül fontos értékek találhatók, de jó volna, ha ezek közös színtéren találkoznának. Jó lenne eljutni ahhoz a felismeréshez, hogy a hazafiak lehetnek demokraták, és a demokraták lehetnek hazafiak. Szabad Magyarországban gondolkodom, amelyben az önkormányzatoknak és az érdekvédelemnek együtt van szerepük abban, hogy a társadalom meglelje egyensúlyát. Ha a társadalom nem kínlódik orientációs zavarokkal, akkor egy szerves fejlődés megteremti a valódi civil társadalmat. Nem tudom, hogy ezt minek fogják nevezni, tehát sem a kapitalizmus, sem a szocializmus, még csak nem is a népi szocializmus építésében gondolkodom. Ilyen értelemben a legnagyobb bizakodással nézek politikai jövóm elé. Pogonyi Lajos j
