Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-04 / 8016. szám

Magyar Nemzet, 1991. március 29 fS Miéri nem kell megbuktatni a kormányt? Segítség nélkül a világ legerősebb kormánya sem boldogulna Magyar Monctoa-egyezményt ajánl a Fidesz az országban ki­alakult politikai bénultság fel­oldására, s a kormányzati mun­kához szükséges széleskörű tár­sadalmi konszenzus kialakítá­sára. A hat parlementl párt a legégetőbb gazdasági és politi­kai kérdésekről kezdene sürgő­sen tárgyalássorozatot, s as előzetes megbeszéléseken ettől sem Antall József miniszterel­nök, sem K’ető Iván, az SZDSZ frakcióvezetője nem zárkózott el. Hogyan lehet megbuktatni a konmányt? — ez volt a Fidesz sajtótájékoztató címe, Orbán Vik­tor azonban arról beszélt, hogy miért nem kell megbuktatni a kormányt, s hogy az országban kialakult politikai patthelyzet hogyan oldandó fel más módon. A rendszerváltozás óta eltelt egy évben kialakultak a demok­ratikus intézményrendszerek, a parlament tehát eredményes munkát végzett — mondta Or­bán Viktor. Az új politikai rendszerbe vetett bizalom az or­szágban mégis apadni látszik, s ez a gazdaság lassú átalakulásá­nak, a szakszervezetek hiányá­nak „köszönhető”, s annak hogy a magyar külpolitika lassan rea­gál a változásokra. Ebben a hely­zetben nem lehet arra várni, hogy a kormánytöbbség oldja meg a problémákat, s az sem megoldás, ha a kormánykoalíció „felmorzsolását”, s egy új koalí­ció felállítását tűzzük ki célul — mondta Orbán Viktor. Az ellen­zéki pártok, a nyugati demokrá­ciákkal ellentétben, nem várhat­ják ki a kormányzati ciklus vé- I gét, most rögtön kell tárgyaláso­kat kezdeni a politikai-gazdasági rendszerváltás meggyorsítására. Az ennek eredményeképp meg­születő szerződés az 1077-es spa­nyol Moncloa-paktumhoz hason­lóan a kormány és az ellenzék közti megegyezést tartalmazná. Ez nem jelenti azt, hogy a kor­mánypártok és az ellenzéki pár­tok közti határvonal elmosódna* de az ország sorsát érintő kérdé­sek minden párt érdekein felül állnak, a mindkét fél számára tétfontosságú ezek megoldása. A Fidesz Országos Választmá­nyának és Parlamenti Frakciójá­nak közös nyilatkozatát ismer­tette a továbbiakban Orbán Vik­tor. Ez az általános helyzetérté­kelésen túl tartalmazza a Fidesz által javasolt tárgyalási témá­kat is, melyet az igények szerint leshet bővíteni vagy szűkíteni, 6 e nyilatkozatban konkrét ügy­rendi javaslatokat is tesznek a fiatal demokraták. Ezek szerint tárgyalások folynak majd többek között a magyar adósságállo­mányról, a kormány külpolitiká­járól, a privatizációs stratégia alapelemeiről, a szükséges alkot­mányjogi változásokról, a pártat­lan tájékoztatásról, az ön■kor­mányzatok helyzetéről és a szak­szervezetekről. Az ellenzék fel­adata legfőképpen az lesz, hogy az átmenetileg adódó nehésége­­ket megfelelő szociálpolitikai lé­pésekkel ellensúlyozza. A nyilat­kozatot minden parlamenti párt elnöke megkapta, s a Fidesz ja­vaslata szerint legkésőbb április 6-án már megindulhatnak a tárgyalások. Orbán Viktor sze­rint a siker nagyrészt azon mú­lik, hogy milyen gyorsan cselek­szik a hat párt, ezért egy hóna­pon belül meg kellene állapodni. A tárgyalások az eredményes munka érdekében nélkülözni fog­ják a sajtónyilvánosságot, de a közvéleményt folyamatosan tájé­koztatják majd. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a pártok által delegált kői­két fő nem egy „kis parlamen­tet” alkot majd, hanem a tör­vényhozáshoz szükséges politikai konszenzust alakítja ki, s kor­mányzati feladatokra tesz majd javaslatot. A Fidesz frakcióveze­tője elmondta, hogy nem egy kö­­zeeli „robbanástól” félve jutottak a magyar Moncloa-egyezmény gondolatára, hanem a lassú szét­eséstől tartva szeretnék, ha főbb évre biztosított lenne az alapve­tő intézményrendszerek működő­képessége. Ez nem jelenti azt, bogy a kormánynak be kellene ismernie eredménytelenségét, s az ellenzéknek sem kell felülbí­rálnia eddigi álláspontját, amely szerint ez a konmány „menthe­tőt len”. Segítség nélkül a jelen­legi helyzetben a világ legerősebb kormánya sem tudná megoldani egyedül a feladatokat. Arra a kérdésre, hogy mit tesz az eset­ben a Fidesz, ha a pártok nem fogadják el az ajánlatot, Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy akkor sincs tragédia, de elveszett egy lehetőség, s új megoldásokat kei) majd találni. S. N. (Tudósítónktól) A Fidesz javaslatával kapcso­latban megkérdeztük az érintett öt párt egy-egy képviselőjének véleményét: Csapody Miklós (MDF): Ügy gondolom, nem szerencsés dolog, ha a rendes parlamenti munka mellett egy újabb csatornát ho­zunk létre. Nem egyszer történt máj hatpárti egyeztetés a tör­vényihozás feje fölött. Dragon Pál (FKgP): Ma tár­gyaljuk meg elnökségi ülésen a kérdést, így nem fogunk el­zárkózni a Fidesz-javaslat elöl sem. Hasznos Miklós (KDNP): Vala­mit tennünk kell annak érdeké­ben, hogy a törvényhozási mun­ka ne bénuljon meg. Vigyáznunk kell arra is, hogy a pai lament felé megnyilvánuló fokozódó el­lenszenvet nehogy bizonyos de­magóg elemek kihasználják. Szekeres Imre (MSZP): A ja­vaslat túllép a parlament, sót a kormányzati felelősség keretein. Nagyon gyorsan kell mérlegelni, mert hatása kiszámíthatatlan a parlamenti demokráciára. Ko­rántsem hasonlít a spanyol Monc­­loa-paktumhoz, mert az a parla­mentarizmus kiépítését célozta Rajk László (SZDSZ): Mg nem kaptuk meg a részletes anyagot, így a javaslatot csak hallomásból ismerjük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom