Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-04 / 8016. szám
Népszava, 1991. március 29 KÖZÉP-KELET-EURÓPAI CSAPDA Térségünk a biztonságpolitikai szakértő szemével Igaz-e, hogy térségünk veszélyezteti Európa biztonságát? Milyen lesz az európai kollektiv biztonsági rendszer? Kérdéseinkre dr. Deák Péter, biztonságpolitikai szakértő válaszol. Közép-Kelet-Európa kontinensünk instabil része. Az elmúlt két esztendőben lezajlott forradalmi változások átmeneti állapotot alakítottak ki, amely törvényszerűen egyfajta de stabilizációt hordott magában. Három dimenzióban ismerhető fel: jelen van az országokon belül, fellelhető az államok közötti kapcsolatokban, és végül a térségek közötti viszony sem mentes e tényezőtől. Európa jelenlegi legnagyobb problémája az, hogy két fele között egyensúlytalanság áll fenn. Míg Nyugat-Európa a világ legstabilabb része, addig Kelet-Európábán a már említett instabil helyzet alakult ki. Mindez csapdaállapotot okoz, mivel azt teszi szükségessé, hogy Európa nyugati fele járuljon hozzá a földrész keleti részének a stabilitásához. Politikai, gazdasági segítségre lenne szükség. Igen ám, de a tőke nem szívesen vállal rizikót, nem megy bizonytalan körülmények közé. Ebből a csapdából kizárólag a Nyugat nagyobb kockázatvállalásával lehet kijutni. De hol van az a pont, ameddig hajlandó elmenni? Azokban a kelet-középeurópai országokban, ahol az átmenetet nem sikerült békés úton végigvinni, egyfajta belső felfordulás mutatkozik. Romániában, Jugoszláviában nyugtalan a helyzet, Csehszlovákiában is előforduljak atrocitások, de a legnagyobb veszélyt a Szovjetunióban látom. Magyarországon, Lengyelországban és az NDK- ban, a belső helyzet stabilabb. Milyen következménye lehet az instabilitásnak? — A biztonságérzet hiányát eredményezi, amely fokozza a veszélyirzetet. Az emberekben, a kormányokban érezhetően benne van a nyugtalanság, a bizalmatlanság. A belső felfordulás, vagy a katonai tényező jelenléte a politikában szintén bekövetkezhet. Milyen országokra gondol? — Jugoszlávia került előtérbe, ahol a hadsereg lényegében az egyetlen kohéziós erőt alkotja. Ennek történelmi és szerkezeti okai is vannak. Ez a haderő az ossz- I nemzeti népi felszabadító háborúból nőtt ki, másrészt pedig ném köztársasági alárendeltségű. Az egész doktrinális felfogás Jugoszláviára épül, vagyis a haderő az ország egyben maradásában érdekelt. Kétféle következménye lehet annak, hogy a hadsereg szót kapott. Bevezethetnek egy, a rendkívüli állapothoz közel álló katonai kormányzást, amely átmenetileg stabilizálja a helyzetet. A másik eset pedig, hogy polgárháborús állapot alakul ki, ami a határok körzetében nyugtalanságot okozhat ; és többféle veszélyt jelenthet egy szomszédos ország számára. A Szovjetunióban más a helyzet. Ugyanis míg a jugoszláv hadsereg nem ideológiailag konzervatív, addig a szovjet hadseregben levő pártszervezetek ideológiailag és politikailag is a legkonzervatívabb réteget alkotják, kifejezetten posztsztálinista elemek a Szovjetunióban. A szovjet katonai politikai ambíció nem csupán azt tűzi ki célul, hogy az országot egyben kell tartani, hanem azt is, hogy ezt a halványuló peresztrojkát ki kell iktatni. Gyakorlatilag viszszarendezödést akarnak a gazdaságban, a politikában, a felépítményrendszerben. Bármilyen lépésre is szánná el magát ez a haderő — függetlenül attól, hogy a világ legnagyobb hadseregéről van szó —, nem lesz arra képes, hogy ideiglenes stabilizációt teremtsen. Minden körülmények között polgárháborús helyzet alakul ki. Ugyanis az országot ez a haderő nem tudja átfogni. A hadsereg egész nagyságrendje és i struktúrája arra épült, hogy I nagyszámú szárazföldi csa] pata külföldön állomásozik, a jelenlegi helyzet már önmagában is válságot jelent számukra. A köztársasági csapatok megalakítása pedig egzisztenciálisan is veszélyezteti az egységet. Ebben a két országban a legnagyobb problémát abban látom, hogy katonák kerülnek a politikába, a hatalom közelébe, vagy egyenesen hatalomhoz jutnak, amelynek konzekvenciái, hogy megjeler.nek a határon. Sokak sserint a VSZ katonai szervezetének megszűntével egyfajta biztonsági vákuum keletkezett a középkelet-európal régióban. Egyetért ön ezzel? — A politikusok szerint biztonsági vákuum nincs, a szakértők szerint van. Tény, hogy a napi politikában tényleg nem érzékelhető, hiszen Európa országai beszélnek egymással. De amikor egy térségben valamiféle intézményi garanciák léteznek, majd megszűnnek, akkor magától értetődően létrejön egy „szürke zóna". Önmagában az a tény, hogy április 1-jével megszűnik a Varsói Szerződés katonai szervezete, viszont Magyarországon még szovjet csapatok állomásoznak szerződés nélkül (vonulnak ugyan kifelé), egy szabályozatlan helyzetet eredményez. Európában azonban vannak olyan tényezők is, amelyek a szürke zónát ellensúlyozzák. Elsőként említeném az európai biztonsági folyamatot, amelynek már kialakult az intézményrendszere. További csillapító tényezőket alkotnak a különféle regionális integrációk. Harmadikként pedig a NATO-t említeném meg. Egyfajta nyugodtságot, stabilitást sugároz, ezzel tud térségünk országaira hatni. Milyen lesz a sokat emlegetett kollektív biztonsági rendszer Európában? — A múlt század vége óta mindig felbukkan az európai politikában ez az idea. A Népszövetség alapokmányában a Briand—Kellog paktumban, az ENSZ-statútumban egyaránt fellelhető. Abban reménykedünk, hogy túllépve az elképzeléseken, most sikerül megvalósítani. Biztató jel, hogy az összeurópai integráció ennek az építkezésnek egyik pillére lehet. Már működik a bécsi konfliktusmegelőző központ, vagyis, ennek a biztonsági rendszernek már megvannak bizonyos elemei. Ez nem egy európai ENSZ vagy államszövetség lesz. hanem olyan garanciarendszer, amely biztosítja, hogy valamennyi európai ország békében éljen. Décsi Katalin
