Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-29 / 8032. szám

Erdélyi Magyarság 1991. Május (nem tévedési) ic Nemzetközi magyar „terrorizmus?" 1991 januárjában a Romania Ma­re című szélsőjobboldali, uszító, nacionalista, soviniszta — avagy, ahogy nemes egyszerűséggel szer­kesztői nevezik: abszolút független - bukaresti hetilapból minden hé­ten ezer darab érkézén a Kolozsvár főterén lévő újságárudába. S - jó, nem jó, tetszik, nem tetszik - a la­pok közül ez fogvon el elsőként. Gyanítom, nem a Magyar Köztársa­ság ügynökei vásárolták föl (bocsá­nat, én papírügynökségre gondol­tam), hogy vécépapín gyártsanak belőle. S nem is a magyar egyház­ügyi hivatal (amely már nincs is), hogy bibliát gyártasson belőle er­délyi testvéreinknek. (A biblia-vé­­cépapír utalás, beismerem, nem va­lami ildomos - legalábbis magyar vonatkozásban —, hiszen ez román patent, s még beperelhetnek éne). A Romania Mare olvasói tehát el­kapkodják a lapot Kolozsváron. Kérdés: a példányszám kevés - vagy az olvasó sok? A magyar em­ber számára mindkettő egyformán fájdalmas lehet - az is, ha csak vá­sárlói szerint kevés a példányszám, s az is, ha csak a kis példányszám miatt lesz a kaphatóság tömeghisz­téria. Hiszen ez az .abszolút füg­getlen" hetilap programszerűen magyarellenes. így abszolút függet­len mindattól, ami a világban, ami Kelet-Európábán, ami Romániá­ban. vagy ami Magyarországon tör­tént és tönénik - csak egytől nem független: a felvállalt magyarelle­­nességtól. A hetilap függetlenségét tehát így kell éneni: abszolút füg­getlen mindentől és mindenkitől. Egyetlen céljuk: a magyargyűlölet fanatizmusát ébren tartani, és azt táplálni minden románban. így szólítja - szólíthatja! - fel olvasóit az egyik januári számában arra, hogy tekintsék az 1991-es évet a magyar terrorizmus elleni harc nemzetközi évének. Főszerkesztő­je, nemcsak a patent-, hanem a plá­gium-ügyekben is jártas író, Eugen Barbu vezércikkében ilyesmi olvas­ható: ....kijelentjük tehát, hogy az új esztendőben is rajta fogjuk tar­tani a szemünket mind a belföldi, mind a külföldi magyar terroriz­muson. A múlt év végképp meg­főzött minket, hogy> ezeknek a súlyosan beteg embereknek az ádáz sovinizmusával szemben ne­künk csak egyetlen politikánk le­het: az erőpolitika. Az erőszakra csak erőszakkal válaszolhatunk, könyörtelenül meg kell torolnunk minden olyan bű-nös kísérletet, mely arra irányul, hogy otthonuk­ban alázzák meg a románokat, és bog)' részekre szakítsák az orszá­got. Tisztán látjuk végre, bog)' kik­kel van dolgunk. Az úgymond de­mokratikus igények valójában a román lakosság ingerlésének és kicsúfolásának álcázott formái: zsarolás ez, melynek során a kö­veteléseket az elviselhetetlenség határáig viszik, hogy aztán be­szálljon a játszmába a rnásodik lépcső, vag)'is a nemzetközi sajtó azon része, mely szakértőjévé sze­gődött az operett-magyarizmus­­nak" - Ilyeneket állít tehát az a prózaíró, akivel majd harminc év­vel ezelőtt találkoztam legelőször - középiskolás tankönyveinkben. Az a Barbu, aid nem egy romániai magyar írótársával koccintott po­­hárt az elmúlt évtized írószövetségi díjkiosztásai alkalmával, s amely koccintások emlékét nem egy ro­mániai magyar író viselte diadém­­ként Kolozsvárott, vagy Marosvá­sárhelyen. Szóval az az Eugen Bar­bu, aki most nyíltan ennyi rosszat tehet ellenünk, vajon mennyi rosszat tett eddig, titokban - mi­közben éppen valamelyik magvar íróval poharazgatott? No persze, ezeket a diadémokat nem idézgetik már olyan kedélyesen erdélyi ma­gvar írótársaink. Mint egykoron. Csakhogy .a múltat végképp eltö­rölni" (mentái) higiénés szempont­ja a legnagyobb tisztálkodás köze­pette sem feledtetheti el, hogy mostmár régóta nem a múltról, ha­nem a jelenről van szó. Arról a je­lenről, amelyik - tetszik, nem tet­szik - naponta olyan igazságokat szállít egykori román és magvar ko­lozsvári szomszédaink otthonába (csak a főtér környékén legkeve­sebb ezer lakásba), mint a már idé­zett, s a csak most idézendő, úgy­szintén a Romania Mare-ban meg­jelent, múlt év novemberi kis „ma­gyar-perlekedő": ,Mi már kétszer jártunk Budapesten ebben a szá­zadban, kétszer kényszerít ettük térdre a gőgjüket. Nem, német testvérek (utalás eg' Die Welt-beli cikkre), Románia nem aggódik Magyarország (háborús - szerk. meg.) készülődései miatt. Megta­nítjuk mi őkelmééket kesztyűbe dudálni, adhat nekik a NATO-fő­­titkár, a német Manfred Wömer magyar felesége annyi serétet, annyi flintát, annyi vitorlázó-re­pülőgépet, amennyi csak tetszik, a mi visszacsapásunk megsemmisí­tő lesz. Nem ez a gond, Románia tulajdon hatalmi szervei miatt ag­gódik, melyek tudják, bog' Ma­­garország fegvérkezik, nekünk azonban nem mondják. Hallgat­nak, mint a csuka'' - mondja, mondja hétről-hétre, bónapról-hó­­napra az „abszolút független" bu­karesti hetilap. Hány példányszám a veszélyes egy ilyen hetilapból’ És hány igazság - az ilyen igaz­ságokból? KENÉZ FERENC

Next

/
Oldalképek
Tartalom