Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-29 / 8032. szám
Élet és Irodalom 1991. Április 19 MEGYESI GUSZTÁV: K ÉRETIK Ó VA TO SA N D ED IK ÁLN I! Megfigyelhető a magyar sajtóban, hogy rendszeres időközönként — mondjuk mindig telihold idején —, midőn épp nincs valami politikai botrány, Für-ügy, Zwaek-ügy, ilyesfélék, "felröppen az a hír, hogy Aczél Györgyöt megkörnyékezték, tenné már közzé azok nevét, akik forró, baráti sorokkal dedikálták neki könyveiket, mi több, ajándékként még a művük eredeti kéziratát is odaajándékozták. Sőt, az összes neki címzett levelet, miegyebet közzé kellene tenni. Igen érdekes dolgok derülnének ki, mindenesetre kissé megpezsdülne az irodalmi élet, volnának nagy röhögések. Am Aczél György hajthatatlan. Esze ágában sincs közzé tenni megannyi levelet, tonnányi kéziratot es fonó, baráti sorodat, ami egyrészt etikai-erkölcsi normák meglétére utal, másrészt pedig bölcsességre, már amolyan alapon, hogy amíg nem teszek közzé semmit, amíg birtokolom a titkot, addig, akárhogy' is nem akarjátok, fontos ember maradok, ti pedig kissé tovább is függőségben. De tegyük fel, hogy ^pzél GyPr?v .-“minden dedikációt. nek, .rí. Koszűnő, és békét és erőt és egészséget kívánó sort közzétesz. Mi van akkor? Akkor bizony jó kis botrány van, zaftos botrány, sarazás, gyanakvás, hamiskás mosoly és nem kevés elképedés, csalódás, rádöbbenés, hogy áhá, tehát ő is dedikált, sőt, odaajándékozta a kéziratát is, pedig őróla aztán tényleg nem gondoltam volna. Csupa gyerekes reakció, földindulás. Volna nagy siker, ováció és tiltakozás, hogy egy darab Für-ügy és egy darab Zwack-ügy között mégse unatkozzon az ember, egy korabeli, de különben jelentéktelen gesztus seggnyalássá minősülne, minden udvarias ajánló sor borzasztó Jellemrajzzá dagadna, s ha csak egy napra, vagy mondjuk hétre is, de kifordulna magából a világ, minden átrendeződne. S éppen ez az. Hogy a dolog kifordulna önmagából. Infantilisán, egyúttal batkániasan. Egy szimpla dedikáció kihízna önmagából, -már nem a dedikáció tartozna az irodalomhoz, hanem a dedikációhoz mérnénk az irodalmat, az ajánló sorok sorolnák be az írót és költőt a nagy Rendbe, az Űj Rendbe, hogy ki ó és hol a helye. Óriásból válna törpe, s végül is ki járna jól? Kinek használ az efféle butaság? A középszernek. Mondjuk egy olyan középszerű írónak, aki egyetlen kötetet se dedikált, ö most halovány mosollyal konstatálná, hogy feljebb került a rangsorban, minthogy tiszta maradt, és tényleg, ő bizony nem hódolt be. Egyébiránt én szállnék legelőbb is a magasba, minthogy én aztán I tényleg nem dedikáltam semmit, i igaz, nem is volt mit, meg "nem ts vagyok író. Ezek aztán az Igen fontos dolgok! Hogy min bir műin! az irodalom. De akkor már. ha ennyire muszáj. ha ennyire fontosak ezek a dolgok, miért nem a másik oldala fontos ennek a dedikélási problematikának? __ ____ Hogy mondjuk, mi volnánk az egykori kultúrpolitikus, és most mi j ülnénk a szobánkban egészen megnyugodva, hiszen szekrényünk du\ gig teli van köszönő levéllel, aján■ lőtt, forró sorokkal. Ha mi volnánk az egykori kultúrpolitikus, nekünk Íis gazdag gyűjteményünk volna, milliókat érő. Elsősorban is rangos szerzők kézirataiból állna ez a gyűjtemény, ezek ám a komoly ér? fékek, s időt állók. Klasszikus ajání dékozía őket még akkor, midőn még nem volt klasszikus, hanyagul, nagyvonalúan. Persze, amilyen szerencsénk nekünk van. midőn mi volnánk kultúrpolitikusok, éppen nem volna egy etlen igazi írónk sem, csak csupa középes. így aztán bukásunk, leköszönésünk után az a sok tőlük ajándékba kapott kézirat szart ae érne. Ez nem lenne így' jó. Épp ezért volna annyi eszünk, hogy jövőnk békéje érdekében csupa közepes íróból csinálnánk nagy kaliberűt kitüntetett írót nagy medálokkal, a kiadók által pedig (ezek a kezünkben vannak), favorizálnánk csöppet; volna ám egy-két éven belül a sok közepesből sok óriásunk, azoknak mindjárt nem érne szart a kéziratuk, forró, meleg ajánló soraik, s mindjárt volnánk mi is megnyugodva a jövőre nézvést, bukottságunkban is csupa érték venne körül. Mosolyognánk is a világra kissé fölényesen, le vagytok ti ejtve a magasból. Ha már nyilvánosságra hozunk kodni ajánló sorokkal, legalább ilyesmikkel szarakodjunk. .Ezekből legalább kijön annyi, hogy mi Is volt az az átkos rendj szer, hogyan csinálta meg és tarj tóttá fenn önnönmagát, boldog-boldogtalant magával- rántva, hírbe i hozva. j. Ezekből valami több jöhet ki, • mint szimpla listákból, hogy ki de»dikált és ki nem. Ha már nyilvánosságra hozunk valamit, hát akkor hozzuk nyilvánosságra a nyilvánosságot. Ez nem szójáték, vagy afféle szóból vaskarika. Megfigyelhető,' hogy minél több a botrány, a Für-ügy, a Zwack-ügy, a kisgazda meg mindenféle ügy, csupa ügyeíogyott ügy, árinál kevésbé lepődik meg a közvélemény. Miért is kellene, meglepődnie? Ezek a botrányok voltaképp semmiféle új információt nem hordoznak, mondhatni, szinte nem mondanak semmit. Semmi olyan újat. ami ne lett volna már eddig is bennünk. Látensen, nem is nagyon megbújva, a világ összes információja bennünk van, az épp esedékes botrányhírek legfeljebb mozgósítják őket, jé. mondja az ember, hát tényleg. Megint valami stikli, melléfogás, gyerekesség, megint kiderült, hogv valami nagyon nem stimmel. Gondolhattuk volna. S gondoltuk is, csak az épp esedékes információ hiányzott hozzá, hogy kimondjuk. Mert mi mást tesz a nyilvánosság, mint hogy a különkülön tudottat ' közös élménnyé teszi? Egy kicsit persze megnyugtat is, talán még önbizalmat is ad Ha valakire otthon rászakad a padlás, az egy hír. De az információ elsődleges tartalma nem az, hog3’ valakire valami rászakadt, hanem az, hogy nem rám szakadt, pedig rám Is szakadhatott volna. De nem, és eg jó. Ez megnyugtató. De ezen felül mit mond egy ilyen hír olyat, amivel kezdeni is lehet valamit?. Mikor mindenhol, bármi bármikor szakadhat. Ez már bennünk van, ezt tudjuk. Ám a nyilvánosság mégiscsak fontos, mi több, éltető erő. A kérdés csak'az, hogy hol a határ. Van-e egyáltalán határ? Mi volna, ha ml mindent közzétennénk? Mi volna, ha legrejtettebb titkaink, gondolataink is nyilvánosságot kapnának? Volna kis kellemetlenség, de végül 1» ml változna? Az égvilágon twnmi. Azt én pontosan tudom, * hogy például műholdak nézhetnek be az ablakomon, ha akarják, láthatják, mit művelek én otthon, hogy húzom fel a nadrágom, hogy turkálom az orrom, a fürdőszoba mélyén miként tisztálkodom. És én tudom, hogy ők tudják, látják, ám ettől én még lényegében ugyanúgy fogom továbbra is felhúzni a nadrágom, és teszem intim teendőim
