Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-25 / 8030. (8031.) szám
KÖZELKÉP Várnai Gábor M egoldatlan közhelyek Gondolatok a magyar szociológiai társaság gödöllői kortJcrcnciájárói M iközben az „SZDSZ cs” taxisok éppen lezárták a HÍV vonalát a végállomástól kél mcgállónyira, s lassan kezdett szerveződni az „MOF-cs" cllcntiintetés, egyik vezető r 'ociológusunk Gödöllőn éppen azt rejtegette, hogy az MDF és az SZDSZ szavazóbázisának kemény és attitiidinális változók szerinti összetétele nagyon hasonló, s ezért még nem lehet tudni, hogy ez a hasonlóság konfliktusforrás lesz-e, vagy a harmonikus együttműködés alapzata. Úgy gondolom, ez. a röviden felvillantott helyzetkép kellően jellemzi a magyar szociológia állapotát, amint éppen in statu „ desccndi" megmutatkozott Gödöllőn. (Félig) hazajött Kemény, (félig) hazajött Szclényi, még Bíró Yvette is haza fog látogatni (félig), s a szociológiai „nagytanács” ott folytatta ülését, ahol 1972 után abbahagyta. 1972 74 ben azonban új Kondratycv-ciklus vette kezdetét, s azóta valamiféleképpen más politikai szellők fújdogálnak Nyugaton. Az addigi ciklus szociológiája a németekkel és a chicagói iskolával kezdődött, majd Rourdicu és Habermas nagyszabású niunkásságával tetőzött. Aztán jött a nagy próféta, Marcuse, a maga NAGY NF.M-jévcl, ami a korszak gondolkodói és „forradalmárai” számára egyenesen a fizikusok kozmológusok NAGY BUMM -jával ért fel. A NAGY BUMM azonban — hogy, hogy nem — megint nem a megváltást hozta cl, hanem az új ciklusra jellemző gyökeres politikai átalakulásokat, aulouomizmussal és fundamentalizmussal, polgári engedetlenségi mozgalmakkal és terrorista akciókkal. A nyugati társadalomtudomány késedelem nélkül reagált erre, azaz arra, hogy vége lett a kvdzistacioncr társadalmi status «pionak, s már a ciklusváltás idejére kidolgozta az új, nem kvázistacioncr társadalmi status quo szociológiai elemzésének alapjait. Ez az alap — véleményem szerint — két tartópilléren nyugszik. Az egyik a lényegében Oscar lu;wis által beindított miliő-kutatás, alanyi szociológia, a másik a valójában Basil Bernstein által elkezdett tartalomelemzés, szociolingvisztika. Bár mindkét szerző alapmunkái olvashatók magyarul is, tudomásom szerint (Dávid János és Pléh Csaba kezdeményezésein kívül) komolyabb figyelmet nem vívtak ki maguknak a magyar szociológia berkeiben. (Arról pedig már szó se essék, hogy Erős Ferenc és Csepeli György úgy kénytelenek rasszizmust és nemzeti identitást kutatni, hogy a meglehetősen régi Bogardus-skála magyarországi viszonyokra való átdolgozására még mindig nem nyílott lehetőség.) Nem túlságosan más a helyzet a gva korlatilng politológiai funkciót betöltő közvéleménykutatással sem. Gombár Csaba ugyan valamikor lefektette az aláírókat, most azonban a politológia he lyett vagy politológiai tudománytörténettel foglalkozó dolgozatokat olvashatunk, vagy pedig tudományos köntösbe öltöztetett politikai magán-szöszszeneteket. A kvázislacioncr modellre kidolgozott közvéleménykutatási tcchni MEGOU)ATLAN KÖZHELYEK 27 kák csak azért nem mondtak csődöt, mert a transzformáció (kellően hosszú) ideje alatt volt módunk — ha nem is alanyi szociológiát és szociolingvisztikát művelni, de legalább — különböző technikákkal helyesbíteni a kapott adatokat, a becsléseket pedig megtámogatni attitűd- és orientációmérési kontroliéi járásokkal. Meg tudjuk már különböztetni a köz véleményt a tömeg-véleménytől, a hangzó véleményt az izolált véleménytől. De csak elvileg. Gyakorlatilag egyszerűen nein rendelkezünk sem elméletileg, sem gyakorlatilag alkalmazható fogalmakkal, középszintű elméletekkel, szlendcrdizált operációnálizációs eljárásokkal. Nyugodt lélekkel csak annyit állapíthatunk meg, hogy létrejött egyfelől a társadalmi participáció mechanizmusa (éppen a taxissztrájk — és nóta henc a gödöllői konferencia — idejére), másfelől pedig a társadalmi csoportok inkorporáciás mechanizmusa, mármint a hatalomba való beépülésük mechanizmusa. Ez egyfelől azt jelenti, hogy lényegében egymástól függetlenül létezik már a bírói, a törvényhozói, a végrehajtói hatalom és a társadalmi akaratnyilvánítás kontrollfunkciót betöltő hatalmi ága, azaz a nyilvánosság. Másfelől pedig azt jelenti, hogy már létezik egy négypólusú uralmi rendszer, amit az. alanti ábrával szerelnék szemléltetni. Az ábrából látható, hogy a négy sarokpont között az. identitás és az aktivitás dimenziói feszülnek ki. A négypárti struktúra tulajdonképpen négy alapvető politikai orientációt jelent, amelyek mögött az éntudat, a másikhoz, azaz a csoportodhoz való viszony, a szándékolt tevékenység és a tevékenység állal elérni kívánt célhoz, vezető út húzódik meg. Hogy pontosabban fogalmazzunk: az. ezekhez, kapcsolódó alapvető politikai attitűdök, azaz a radikalizmus (Fidesz), a szociállibcralizmus (SZDSZ), a populizmus (MDF^ és a konzervativizmus (FKgP) — a pártok elnevezése és hangadói természetesen még sokat változhatnak. Mivel azonban ez csak az elemzés egy lehetséges kiindulópontját képezi, itt meg is kell dllnom. Amit ugyanis mondani akarok, az csak annyi, hogy az identitás és az aktivitás alanyi szociológiai és szociolingvisztikai kutatása nélkül sem politológiát, sem pedig megbízható politikai közvéleménykutatási nem művelhetünk. Ez biztosan közhely, de talán végre elérkezett annak az ideje, hogy ezek a közhelyek ténylegesen megoldandó kérdésekké váljanak. A PERSPEKTÍVA Individualista kompromisszumképes párt (S7DSZ) AZ ÉN---------------Individualista Intranzlgens párt (FIDESZ) kollektivista kompromisszumképes a párt k (Mnr) Identitás-------------------A MÁSIK \ kollektivista tIntranzlngens ápárt s (FKgP) AZ INTENCIÓ Jel Kép 1990. 4.sz.
