Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-03 / 8015. szám

Magyar Hírlap, 1991. március 27

24

Magyarország és a lengyel adósságelengedés

Felelős magyar gazdaságpolitikusok nyilatkozatait olvasva a lengyel adósságelengedésről furcsa benyomásunk támadhat. Érthető a politikusok aggodalma a nemzetközi bankvilág bizalmának megőrzésért, és az is, hogy ezt semmiképpen nem akarják veszélyeztetni. Mégis úgy vélem átesnek a másik oldalra, amikor „túlmagyarázzák” a bizonyítványukat és mármár azt kívánják elhitetni velünk: a bizalom kitüntető gesztusának számít, hogy a Nyugat nekünk egyetlen centet sem enged el, míg Lengyelországnak valamiféle baljós következményekkel kell számolnia. Ez az érvelés, miközben az igazság számos elemét tartalmazza, mégis erőltetett és így nem hat őszintének. Úgy vélem, többet érünk vele, ha a valós helyzet tényeit tárjuk fel.

Mi is tehát a helyzet a lengyel adósságelengedés körül? Az első itthon használatos érv az, hogy azért engedték el azokat, mert úgyis, reménytelen lett volna visszakapni. Valóban, Lengyelország immár 10 éve fizetésképtelen, azóta nem törleszt, kamatokat is gyakran csak késedelmesen és részlegesen fizet. Magyarország ez idő alatt — ha nem kis nehézségek árán is, de — pontos fizető és törlesztő volt. Az elmúlt év azonban Lengyelországban igen jelentős változást hozott.

A dollár viszonylatú lengyel kereskedelmi mérleg közel 4 milliárd(!) dollár többlettel, minden idők legnagyobb kereskedelmi aktívumával zárult, ahogyan Magyarországon is. Sőt a fizetési mérlegben is — tehát az esedékes kamattörlesztések után — mintegy 1 milliárd dolláros többlet volt. Paradox módon tehát a lengyel adósságokat akkor engedték el, amikor Lengyelország több mint egy évtized után először vált képessé törlesztésére. Az intézkedésben tehát egyáltalán nem a lemondás, hanem éppen ellenkezőleg a bíztatás, a támogatás az elsődleges motívum.

Másodszor: az adósságelengedés egyfajta gesztus a lengyel reformintézkedések felé. Mert miközben húsz éven keresztül Magyarország vezette a reformfolyamatot Kelet-Európábán, Nyugat ma ezt nem így értékeli. Vitatkozni lehet persze az értékelés objektivitásán, de aligha várhatjuk el, hogy a nyugati — akár szakmai — közvélemény is az apró részletekig ismerje a kelet-európai országok gazdasági helyzetét, gazdaságpolitikáját. Ami pedig a látványosabb, „bátrabb” akciókat illeti, azokban kétségtelenül Lengyelországé az elsőbbség. A zloty belső konvertibilitásának bevezetése és árfolyamának immár közel másfél éves megszilárdítása, az átváltás teljes piaci alapokra helyezése, a „sokkterápia”, az ár- és bérarányok radikális átrendeződése, a piaci egyensúly megteremtése nem tagadható jelentős eredmény.

Harmadszor: az adósságelengedés fontos oka az aggodalom. A „sokk-terápia” következtében nagy szociális feszültségek gyűltek fel és azok kiszámíthatatlan veszélyekkel járnak. A Nyugat tehát komolyan aggódik Balcerowiczért és kurzusáért. Személyének és politikájának fenntartása, megerősítése érdekében még komoly anyagi áldozatokra is hajlandó.

Negyedszer: Lengyelország politikai megítélése teljesen más. Lengyelország középhatalom Európában a lehető legkényesebb geopolitikai pozícióban, amelynek stabilitásához mindenkinek rendkívüli érdeke fűződik. Lengyelország a második világháborúban a Nyugat szövetségese volt — miatta tört ki a háború —, amelyet azután akár Jaltában, akár másutt, a Nyugat mégis eladott Sztálinnak, így lelkiismerete emiatt azóta sem tiszta. Lengyelország élén ma olyan államférfi áll, aki a kommunizmus elleni küzdelemnek immár több, mint egy évtizede nemzetközi szimbóluma. Végül az Egyesült Államokban 8-10 millió lengyel

választó, egy jól szervezett lengyel lobbi van, Franciaországban több százezer lengyel él és ezek kormányaikra hatékony nyomást tudnak gyakorolni. Ami pedig Lengyelország további terhelését illeti, a következő három évben az ország 10- 11 milliárd dollár exportbevételből évi 600 millió dollár adósságszolgálatot fizet. 1990-ig bezárólag, ha nem is törlesztett, de évi 3 milliárd dollárt meghaladó kamatot fizetett. Három év múlva valóban fizetnie kell adósságainak kétharmada, ezt követően pedig fele után. Adósságszolgálata ekkor átmenetileg felmehet 5 milliárd dollárra, majd két év után lecsökkenhet ismét 3 milliárdra. Ha meggondoljuk, hogy Magyarországnak ezalatt mindvégig csaknem 4 milliárd adósságszolgálatot kell teljesítenie — kisebb exportból —, akkor Lengyelország helyzete számunkra mégis irigylésreméltó. Az új hitelfelvételi lehetőségek, valamint a működő tőke importja tekintetében pedig ez az új rendezés csak növelheti Lengyelország kilátásait.

Melyek tehát azok a tanulságok, amelyeket a fejleményekből Magyarországnak le kell vonnia?

Az első, hogy tudomásul kell vennünk, a Nyugat kelet-európai értékrendjében ma távolról sem mi állunk az első helyen. Ebből következően egyrészt figyelembe kell venni, hogy minden, az elsőbbséget, az eminensséget erőltető megnyilatkozás csak visszatetszést és nem megértést szül, még akkor is, ha valóban igazunk van. Másrészt meg kell fontolnunk, hogy a Lengyelországgal és Csehszlovákiával való együttműködés hozhat olyan előnyöket számunkra, hogy az ő hajójuknak „oldalvizén” mi is könnyebben eljuthatunk valameddig.

A második tanulság negatív; politikai, adósságösszetételi és sok más ok miatt számunkra a lengyel út nem járható. Számunkra valóban az egyetlen ésszerű alternatíva az adósságszolgálatok pontos és