Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-22 / 8028. szám
ma veié van oiztatassai. De ez év márciusában Hitler bekebelezte Ausztriát, Így a Harmadik Birodalom terjeszkedési politikája és ereje már elérte a magyar határt. Basch Ferenc nemzetiségi politikus már lázltja a magyar - országi sváb tömegeket. A berlini Die Woche május 15-1 -számában megjelent egyéb térkép, tehát a hivatalos sajtóban, mert ott másféle nem működik, amelyen Budapest és a Dunántúl már a Deutsches Reich határain belül láthatók. Fel kell rázni a magyar közvéleményt. Kérésünkre Cavakkier József május 25-én az Üj Nemzedék vasárnapi számában közölte ezt a térképet, és ország-világ előtt leszögezte, hogy „ez a térkép veszedelmes arra a becsülésre nézve, amelyet a magyar nemzet a német nép iránt érez. A magyarság németbarátsága kerül kockára, ha a Harmadik Birodalom vezetői nem gondoskodnak arról, hogy felelőtlen elemek végre felhagyjanak ezzel a nemtelen izgatással." * Goebbels propagandaminiszter hires cinikus mondása szerint, „ha egy politikai axiómát látszólagos érvekkel ezerszer elmondok, a végén magam is elhiszem". Ez a propaganda pontosan tudja, hogyan kell, kiket megnyernie a maga céljainak. A sváboknak német nemzeti öntudatot, a magvaroknak magyar nemzeti magatartást, a gazdaságilag elmaradottaknak új gazdasági szerkezetet, a politikai elégedetleneknek új politikai érvényesülést ígért. Ezzel a német alapossággal épített propaganda gépe zettel kerül szembe magyar államiságunk egész kerete és tartalma, amelyeken belül a városokra korlátozódó államigazgatással, de a hadvezetésnek is, a született magyar nemzetiségűek száma igen rossz arányt mutat. Ennek eddig nem volt jelentősége, de most, a hitleri propaganda idején, ez is a veszedelmes tényezők közé lép. Könnyű a dolguk a hitleri propagandistáknak a Volksbund szervezeteivel, mert a magyar politi. kai vezetés sohasem akadályozta a sváb falvak paraszti társadalmát. Ti jól, nagyon Jól tudjátok, hogy a Járások és a megyék számtalanszor jelentik a Belügyminisztériumnak a német propagdista tevékenységet, de csak nyílt lázadás esetén lehet ezek ellen fellépni. Nem a regermanizélódástól kell félnünk, hanem a progermanizálódástól. Nézzünk körül, hány Kovács, Kiss és Nagy akarja követni Hitler politikai, gazdasági, társadalmi, faji ideálját, nem tudva, nem fogva /el, hogy a mi sajátos állami érdekeink ezzel milyen veszélybe kerülnek. De hát hogyan Is lehet ez, hogy két évtizedes önálló állami létünk alatt az ország irányításában részt vevő rétegekben nem fejlődött ki azoknak a követelményeknek az Ismerete, amelyek egy független ország vezetéséhez feltétlenül szükségesek? Tudjátok, hogy ez mit jelent? Az államvezetés csődjét Jelenti. Csőd ez, mert a magyarság nagy része nem hisz abban, hogy a vezetők meg tudják oldani feladataikat úgy, ahogyan ez egy 'modern európai ország létének abszolút feltétele. És ezért kapunk meg lényegbeli hazaárulással, és elfogadni egy Idegen államtól, vagy annak politikai céljaitól való irányítást. Csőd ez, mert vezető politikusaink alkalmatlansága miatt a gazdasági irányítást odadobtuk , üzletpolitikai érdekeknek. Csőd i ez, mert hárommillió 'koldusparaszt helyzetét tíz éve latolgatjuk, de semmire se Jutottunk. És emiatt, nehogy a fejünkre borítsák az országot, elrekesztettük az országot, attól a fejlődéstől, amely egy modem európai államiságot lehetővé tesz. Így érkeztünk el oda, hogy elérkezett határainkhoz a hitleri politika. % A