Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-22 / 8028. szám
rasgyox rresrt£rent.f i »ív • i / t ■**Monor *85 — Laíri Mihály „Nem ugyanazon a nyelven beszélünk” Laki Mihály (közgazdász, a monon tanácskozás egyik résztvevője. A választások idején lehetett volna képviselő-jelölt, de ezt személyes okból nem tudta vállalni, Így most SZDSZ-szakértőként tevékenykedik. Kutatóhelyén, egy kilencedik emeleti, valószínűtlenül zsúfolt szobában találkoztunk. — Ön mennyire látta egységeinek a monori értelmiségi csoportot? — Ma már az is gondos mérlegelés ererdménye volt, hogy kii hívtak meg, ugyanis a népiek akkor kevesetob résztvevőt tudtak kiállítani, mint a Demokratikus Ellenzék tagjai, és a szervezők vigyáztak arra, hogy egyik csoport tagjai te legyenek aránytalan többségben jelen. Én nenn ismertem túl jól a népi írókat, viszont a reformközgazdászokkal baráti kapcsolatban voltam, és szorosabb szálak fűztek Kis Jánasékhoz is. Már akkor is úgy láttam, és később se változott meg ez a véleményem, hogy ez két különböző világ, nem ugyanazon a nyelven beszélünk. A jegyzőkönyvek elolvasásakor egyértelmű, hogy a népi írók egészen más fontossági sorrendet tartottak szem előtt, másképp látták a teendőket Is. Nacionalisták voltak, akik elsősorban a magyarság valamiféle hagyományai, érdekei alapján ítélték meg a mindenkori hatalom formáit és birtokosait, Így ezután számomra meglepő megértéssel voltak a Horthy-rendszer iránt, és több esélyt adtak a kommunista hatalom belülről történő befolyásolásának is. A tanácskozás idején is adódtak olyan helyzetek, amikor a feszültség szakításhoz vezethetett volna, ilyen volt. hogy a cigánykérdés napirendre kerüljön, vagy sem, de akkor ezeket Donáth Ferenc még fel tudta oldani. — Mikor került sor az irány- tatok végleges szétválásira? — Én nem voltam azok között, akiket meghívtak Laki telekre, bár ez nem engem különösebben nem is izgatott. Nem tudom, hogy ott tettek-e lépéseket az egység irányába, de valójában nem lepett meg a felbomlás. — önben nem volt igény egy újabb, monorí típusú egyezteti tre? — Még egy közös akciónk volt, az Országgyűlésnek száz értelmiségi aláírásával elküldött levél, de c ítt is art‘éreztem, hogy -megint Cotidosan mérlegelni kell ét t,' melyik oldalról hányán írják alá mert a népiek még mindig keve- sebben voltak. Én valójában nem éreztem szükségét ilyen közös fellépésnek. Ügy gondolom, hogy a .".bearányosítást” elfogadó Demokratikus Ellenzék felértékelte, a valóságosnál nagyobbá tette a népbek csoportját. Ez mai szemmel nézve súlyos hiba volt. Bennem Monorról is az ez emlék maradt meg, hogy ez egy alkalmi együttes, a benne résztvevő csoportok más úton járnak. — Már kétszer ü említette azt, hogy a népiek akkor kisebb létszámot képviseltek az ellenzékben. Hogyan lett belőlük az ■ MDF? — Véleményem szerint úgy voltak kevesebben, hogy kevesebb ember volt tudatosan a mozgalmuk résztvevője. Ugyanakkor elhiszem azt, hogy az ország kisvárosaiban sok olyan lélig-meddig baráti társaság volt, amely az ő eszméiket képviselte. Valószínűleg tudatosan nem akarták megmozgatni ezeket a rétegeket, mert vidéken könnyébben érhette őket retorzió. Tehát akkor csak azt láttuk, hogy a közös akcióban résztvevő emberük kevés volt. de hogy mekkora a hátterük, ezt nem lehetett tudni. — Hogyan látja, müven, helyet foglalnak el az egykori Demokratikus Ellenzékhez tartozó monor iák a mai közéletben? — Úgy látom, hogy valamilyen módon mindenki politizál. Van, akiből profi politikus lett, országgyűlési képviselő vagy önkormányzati vezető, van, aki tanácsadóként dolgozik. Ügy mondanám, hogy egyesek megmaradtak értelmiséginek, de kötődnek valahova, főként az SZDSZ-hez. A reformközgazdászok esete más, ők többségükben pártoktól függetlenül dolgoznak, de közben folytatják a -politikus értelmiségi szerepet is. Olyat nem nagyon tudnék mondani, aki teljesen visszavonult a politikától. — Mi a véleménye arról a nézetről, mely szerint a napi politizálás terén gyakran gyűlölködésbe fordul a vetélkedés?. — Szerintem törvényszerű volt a monori társaság felbomlása, hiszen azt akkor is inkább e politikai kényszer, mint a barátság fogta össze, és Donáth Ferenc személye volt az ez erő, amely együtt-tartotta. Az ott megfogalmazott premisszákból egyenesen következik az a többfajta ideológia, amit a pártok ma képviselnek. A népiek elég hamar tudatosan elhatárolták magukat a Demokratikus Ellenzéktől, és a napi politizálás terén, példiául e hatalommal való kapcsolat kérdésében Is gyökeresen más nézeteket képviaeltek. Ebből a különállásból fakadt aztán az az önmagát erősítő folyamat, ami a ma tapasztalható gyűlölködéshez vezetett. A gyűlölködés fogalma is relatív, mert azoknak, akik az elmúlt évek során békitgetni, tárgyalni próbáltak, óhatatlanul fájóbb ez a közhangulat, mint például nekem, hiszen gyakorlatilag alig volt kapcsolatom a népiekkel. — Sokan mondják azt, hogy a politika éleiében vezető szerepet játszó értelmiségi csoport látványos felbomlása az értelmiség széles rétegeinek depolitizálódásához vezet. On ezt hogyan látja? — Az igaz, hogy az értelmiség elfordul a politikától, de azt is látni kell, hogy ma divatos és kellemes független, szakértő értelmiséginek lenni. A politika legfelső szintjén tapasztalható megosztottság inkább kifogás, mint valóságos magyarázat erre e magatartásra. Az értelmiség egy csoportja egyszerűen megelégelte az elkötelezettséget, annyiszor volt már benne része. Mások, akik sosem voltak elkötelezettek, láthatták, hogy kényelmesebb függetlennek lenni, mert így nem kell felvállalni olyan „mellékhatásokat”, amelyek együtt járnak a politizálással. Ebben a szerepben ma könynyű pártaamlegesneik lenni. N. Kósa Judit i
