Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-19 / 8027. szám
A hét 1991. Április l£. haza, Abrudbánya piacterén a patika előtt, és az egybegyűltek megtapsolták .. A levelek bizonyosan eseményt Jelentettek a hegyvidéki városka zárt életében. Lakói aligha sejtették, hogy egy év sem telik el, és Abrudbánya tragikus események középpontjába kerül. A levelek szenzációs eseményekről számoltak be, színesen, elevenen: „Miként a párizsi fiatalság, a pesti ifjak is elhatározták, hogy népgyűlést hívnak össze egymás jobb megismerése céljából. A kormány tüstént szigorú rendeletet küldött szét az egyetemi karoknak: aki ilyen gyűlésen résztvesz, az késedelem nélkül exmatrikuláltatik. Amikor március 14-én Péczeli tanár úr nekünk a kormány rendeletét felolvasta, általános moraj és ellenkezés hallatszott mindenfelől; jómagam, az elsők között ugrottam fel egy pad tetejére és elkiáltám magamat: nem vagyok rab, szabad ember vagyok. Ki akadályozhat meg, hogy oda menjek, ahová akarok? (...) ütánam egy szlovák ifjú is felugrott, jól megtermett fiatalember, ha jól emlékszem, Dolajs nevű. Lelkesen hangoztatta, hogy' a népgyűlés összehívására feltétlenül szükség van, és mindannyiunknak szent kötelessége azon megjelenni ... a professzor úr, egy igen ellenszenves ember, kijelentette határozottan, hogy „aki pedig elmegy a gyűlésre, az egyetem kötelékéből kizáratik“. A következő napon a műszaki egyetem diákjai mind együtt valánk a rajzteremben. Én éppen elkészültem a rajzommal, egy folyó két partját összekötő híddal. Egyszercsak lárma hallatszik a folyosó felől. A felügyelő tanársegéd — a nevét elfelejtettem azóta, de magyar volt és fél szemére vak — kimegy' a folyósóra, majd sietve visszatér, becsapja maga mögött az ajtót és azt mondja: „Uraim, valami őrültek lármáznak odakünt. Ne hallgassanak rájuk!“ Alig, hogy ezeket kiszólta a száján, nyílik az ajtó, és megjelenik benne Petőfi, Vasvári, Vidats (...) — Testvérek! — káltá Petőfi — gyertek velünk, ütött az óra! Egy szempillantás alatt mind talpon voltunk, én fejembe nyomtam a kürtőkalapomat, a rajztáblát meg ott hagytam, az írószerszámokkal együtt, vissza se mentem többé. Valamennyién készek voltunk harcolni, amennyiben a katonaság megtámadott volna, akárcsak a párizsi forradalmárok (...) (...) Leírhatatlan lelkesedéssel vettem részt 1848. március 15-én a fiatalok fogadalomtételén, jó barátaim Petőfi, Vasvári, Vidats, Lisznyai és Gajzágó Salamon oldalán; Petőfin kívül, aki akkor mint képviselőjelölt éppen a beszédén dolgozott, valamennyien felkerestek azon a nyáron odahaza, az abrudbánya! szülői házban ...“ Mit jelentett az a történelmi pillanat, amelyet ma sokan közülünk vita tárgyává tesznek, azoknak, akik átélték? És mit jelentett egy fél évszázaddal a tragédia után, amelynek nyitánya volt?----„1846. március 15 - eh“KIT:freienük” ÉT jobbágyság felszabadítását, a nemesi kiváltságok eltörlését, a törvény előtti egyenlőséget, a szólás-, sajtó-, a gyülekezési szabadságot ésatöbbi. Eszményi, nagyszerű jogok, vagy ahogy Bari{iu mondotta volt: «szent jogok» ezek“. A románok pedig, mondja az emlékíró, a leghivatottabbak arra, hogy megértsék őket. Petőfi március 15-én elszavalt híres verse a forradalom jelképe lett: „Rabok legyünk vagy szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok!“ — „Rabok voltunk mostanáig, / kárhozottak ősapáink, / Kik szabadon éltekhaltak, / Szolgaföldben nem nyughatnak.“ §ulutiu ilyen gondolatokat fűz hozzá: „Minden egyes szó ráillett a román népre, különösképpen a román népre, amely a rabság láncaiban nehéz rabigában nyögött. Én egyenesen úgy éreztem, mintha a verset az én mártír nemzetemhez írta volna Petőfi. A magyar nemesek nagyurak voltak, ők ugyan jármot nem viseltek. De Petőfi a magyar nép nevében írta versét, a nép felszabadításáért, a kiváltság jogok eltörléséért, a magyar nép pedig... maga is a jobbágyi sors, az elnyomás terhét viselte. (...) Nem csoda hát, ha március 15-én és az elkövetkező napokban oly lelkesedéssel csatlakoztam az ügyhöz, amely nemcsak a magyarok ügye volt, hanem minden nép közös ügye, kivált a leigázott népeké... Amikor a jobbágyság március 15-én kikiáltott eltörlésének híre Bari(iu tudomására jutott, lelkes cikket írt a Gazeta Transil" vaniei hasábjain, amelyben ilyen szavak olvashatók »Midőn az eseménynek először hírét vettem, könnyeket ejtettem, az isteni vigasz könnyeit. Hallja meg hát a hírt minden nép, ti is, szeretett román testvéreim!« Majd eképpen fejezi be: »Sírás fojtogatja torkomat, mert viszontagságos és csapásokkal teli közírói pályámon ilyen öröm még nem ért!»“ A Nemzeti Múzeum előtti történelmi népgyűlésen tehát Bulujiu elsősorban, mint román vett részt, „erdélyi román ember nem is volt ott .rajtam kívül. Én képviseltem népemet azon a napon. Honnan volt erre megbízatásom? Azon a napon kaptam, 1827. szeptember 10- én, amikor megláttam a napvilágot. Ha történetesen Bécsben vagy Párizsban lettem volna, ott léptem volna a barikádra a »misera plebs« jogaiért.“ Ami pedig a forradalom „mérlegét“ illeti, amelyet természetesen már a maga korában is sokat vitattak, gulu(iu véleménye teljesen egyértelmű. A negyvennyolc után kivívott szabadságjogok, az akkor megfogalmazott nagyszerű eszmékből következtek, valamint abból, hogy a márciusi fiatalok készek voltak életüket áldozni értük. „Ha valaki kezébe veszi a Gazeta Transilvaniei 1848 előtt megjelent számait, meg a mostaniakat, mindjárt láthatja, mit • köszönhetünk 1848. március 15-ének. Ne tévesszük össze azt, amit a márciusi fiatalok tettek a későbben történtekkel. Nagyszerű elveket mondottak ki azon a napon, és mindnyájan boldogok lehetnénk, ha maradéktalanul be is teljesedtek volna.“ Az idézett szövegek önmagukért beszélnek. Ha valaki mégis kételkednék benne, hogy szerzőjük „Jó román“ volt,' hadd mondjuk el, hogy Bulujiu az Erdélyi Román Nemzeti Párt egyik megalapítója volt, és sok éven át dolgozott lelkesen és nagy odaadással az Astra elnökségében. Fordította: KACS1R MARIA
