Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-15 / 8023. szám
Népszabadság, 1991. április 10 2£ Kik azok a populisták? A kelet-európai rendszer* " váltások és rendszerváltási kísérletek mind ezt mutatják, hogy sem az öröklött struktúrák, sem a hagyományok nem haltak el, csak új formában bukkannak fel napjainkban, nagy riadalmat keltve azokban az értelmiségiekben, akik azt gondolták, hogy a nagy társadalmi átalakulások liberális „forgatókönyvek” alapján íróasztalnál megkonstruálhatók. A liberális és konzervatív értelmiségiek, úgy látszik, ebben a tekintetben semmit sem tanultak a kommunisták tapasztalataiból. Az államszocializmussal szembeni tömegmozgalmak — éppen nemzetközi támogatottságuk miatt — kezdetben szinte mindenütt, még Albániában is, liberális értékeket írtak zászlaikra, ami sokakat még a liberális vezérek közül is megtévesztett. Azt hitték, hogy ezek a tömegek egy Iiberálkapitalista értékrend keretei között tartósan mozgósíthatók. A magyar SZDSZ-tól az oroszországi Demokratikus Szövetségig igen sokszínű és felkészült, magukat liberális demokratának mondó értelmiségi csoportok befolyásolták a hatalomváltási kísérleteket. De éppen a liberális populizmus gyors „kiürülése” volt az a tény, ami újra figyelmeztet arra, hogy a liberalizmus gyökerei Kelet- Európábán gyöngék, inkább csak hajszálgyökerek még Magyarországon is. Szerbia vagy Grúzia. Litvánia vagy Lengyelország példája egyaránt tanúsítja, hogy a rendszerváltás, illetve az arra való kísérletek másnapján a populizmus meghasonlik, viszszatér eredeti hagyományaihoz. Ez pedig azt jelenti, hogy a szociális elégedetlenség, a korábbi elnyomottság és az új államkapitalista „vívmányok” (munkanélküliség, infláció, elszegényedés stb.) vagy a munkásmozgalmi hagyományokat élesztik újjá, mint például az egykori NDK területén, vagy/és a nemzeti függetlenség, a nemzeti szuverenitás, a kis és nagy népeket „összetartó” nemzeti értékek, ideológiák Jegyében egyfajta keresztény-nemzeti vagy pravoszláv-nemzeti, tehát konzervatív tartalmú populizmus emelkedik fel a Pamjatytól a román Vatrán keresztül a szlovák és szerb nacionalista mozgalmakon át egészen a magyar csírákig. A liberálisok eközben fokozatosan a perifériára szorulnak, legnagyobb ámulatukra, jóllehet a hatalomba való beékelődésük után maguk fordítottak hátat tömegmozgalmi, népmozgalmi bázisuknak. A tömegdemokrácia intézményei 1 helyett inkább a parlamentáris elitkompromisszumokat és az elitista hatalomgyakorlást részesítették előnyben, amivel megkönnyítették a jobboldali konzervativizmus térhódítását. Igaz, Magyarország és Csehszlovákia az új populizmus felemelkedése szempontjából bizonyos értelemben kivétel: az előbbiben a korábban fennállt államszocializmus emberszabásúbb formája, az utóbbiban a polgári demokratikus hagyományok erősebb gyökérzete nem kedvez egy széles konzervatív-nemzeti tömegmozgalom kibontakozásának. De Szlovákiában, Romániában, Oroszországban, Albániában, Bulgáriá- J ban vagy Szerbiában a liberális populizmus konzervatívnacionalista tartalma gyorsabben került felszínre, mint ahogyan azt a kelet-európai változásokat menedzselő nyugati tőkés pénzügyi körök szakértői feltételezték. Mi sem jellemzőbb a kelet-európai liberalizmusra, minthogy például még Doina Cornea is liberális monarchists! A kelet-európai liberalizmus is inkább konzervatív, mint szociális. Míg kezdetben a liberális populizmus (főleg a diákok, fiatalok mozgalma) alapjában nagyvárosi jelenség volt, addig a konzervatív-nacionalista értelmiség által meghódított tömegek főleg a vidéki középrétegekből és a gazdagabb újtulajdonos, birtokos rétegekből verbuválódnak. A mezőgazdasági bérmunkások és a tsz-tagok egyelőre szinte mindenütt csendben figyelik a számukra teljesen idegen átalakulást. Az urbánus populizmus a leggyorsabban Kelet-Németországban rendeződött át, mert ott jelentek meg a leghamarabb a kisemmizett munkások milliói, ITkikből a régi és új baloldali | 1 értelmiség próbálja megszer- ■ vezni az „új típusú baloldali • populizmust’. Magyarországon az ilyen típusú mozgalom modernizált formáját a jobboldalon a torgyánizmus, a kunszabóizmus és a csurkizmus alakítnatja ki ideológiailag, míg a baloldalon várhatóan egy vagy több munkáspárt formájában szerveződik meg az a tömegmozgalom, amely tömörítheti az említett rétegeket. A magyarországi államszocializmus évtizedei nem valószínűsítik egy szélsőjobboldali tömegmozgalom létrejöttét (ha nemzetközileg ilyen befolyás nem éri hazánkat). Ezek az évtizedek inkább egy új munkáspárti baloldal esélyeit látszanak erősíteni, míg a közbülső baloldali centrumpártok (szocialisták-szociáldemokraták) nem képesek és talán nem is igazán akarnak tömegeket mozgósítani, maguk mögé állítani. Többségük pusztán polgári választói pártban gondolkodik, mivel céljuk az, hogy beépüljenek az új parlamentáris uralmi elitbe. A rendszerváltást követően szinte mindenütt nacionalistatekintélyuralmi hagyományokra építő konzervatív feresztény-nemzeti irányzatok foglalják el a régi állampártok helyét. Az államszocializmus örökségéből kidobják a szocializmust és megőrzik az etatizmust, azt próbálva egyesíteni egyfajta piacgazdasággal. A kelet-európai jobboldali populista mozalmaknak, vagy mozgalmi próbálkozásoknak három alapvető sajátosságuk van. Először: erős nemzeti és szociális demagógiával operálva az „idegen” kapitalizmus és az „idegen” kommunizmus között kínálnak egyfajta „nemzeties” harmadik utat. Másodszor: miután Kelet-Európábán sehol nincs komolyan vehető nemzeti burzsoázia, az új uralmi eliteknek, a mögöttük meghúzódó újgazdag parvenü rétegeknek és az államhivatalnoki kasztnak szüksége van a szakszervezetek, a munkásszervezetek, egyáltalán a dolgozó milliók depolitizálására. Ezért az államszocializmus nyomdokain próbálják meg a munkásszervezeteket közvetlenül is a maguk ellenőrzése alá vonni (lásd például a magyar munkástanácsok esetét az MDF-fel). Végül a harmadik sajátosság, hogy a jobboldali populizmus minden tőle eltérő politikai és erkölcsi megnyilatkozást nemzetellenesnek bélyegez, a radikális bírálatot, akár- I csak a régi államszocialista ' rendszerek, a „szélsőségesség” kategóriájába söpri, s ezzel valójában éppen ő készíti elő a szélsőséges mozgalmakat, terrorista ellenállást a szélsőjobboldalon és a szélsőbalon is. Magyarországon azonban széles tömegmozgalmi, populista .támogatásra a keresztény-nemzeti kurzus nemigen számíthat. Itt nemcsak a régmúlt történelmi hagyományokra utalhatunk, hanem mindenekelőtt arra, hogy az államszocializmus utolsó két és fél évtizedében az európai kultúra gondolatköre és a szociális „gondoskodás” intézményrendszere viszonylag erős hagyó-s>
