Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-02 / 8014. szám
Magyar Hírlap, 1991. március 25. 2r Rendszerképzős törésvonalai Tavaly ilyenkor elment a nép választani, és elsöprő többséggel nemet mondott az előző rendszerre. Azt azonban nehezebb volt megállapítani, hogy mire is szólt az igen; s a bonyolult végeredmény miatt azóta is meglehetősen szabadon értelmezik az új helyzet győztesei azt, hogy kik és mire is kaptak fölhatalmazást? Mindenesetre az tény, hogy kézzelfogható lehetőséggé vált az új rendszer politikai-intézményi alapjainak kiépítése és működésének megtanulása. Azóta eltelt egy év, s az új szisztéma számos ponton olyan jeleket produkál, amelynek alapján megfigyelők, elemzők sokasága érzi kötelességének figyelmeztetni arra, hogy a múlt ostorozása mellett nem ártana legalább akkora energiát fordíta- ■ ni az új viszonyok kitermelte ellentmondások feldolgozására is. Nehogy a születési hibák későbben rendszer- ____________ képzős jegyekké rögzülhessenek. Az itt olvasható írás csak a kialakult hatalmi-politikai dimenzió alapvetően rossz kötéseinek bemutatására tesz kísérletet. Zárójelek között hagyja ezúttal a gazdasági, szociális és egyéb problémákat, sőt a politikai képviseltség, részvétel : aggasztó jeleinek elemzését is, s marad az új struktúra legszembetűnőbb viszonyrendszereinek áttekintésénél. 1. A parlament és a kormány viszonyát tekintve úgy tűnik, hogy hónapról hónapra rosszabb a helyzet. Már a száz nap értékelésekor — tavaly szeptemberben — is többször elhangzott az a figyelmeztetés, hogy a parlament működését kísérő növekvő társadalmiközéleti ellenszenv nem teljesen jogosult, hiszen a Tisztelt Ház kényszerű megjelenítője és elszenvedője a kormányzati koncepciótlanság következményeinek is. Az idei év első negyedéve azonban azt mutatja, hogy kritikus állapotok felé közelgünk, és a parlament munkája egyre szétesettebb képet mutat. Egyrészt olyan méretű törvénykezésre kellene son keríteni, ami nyilvánvalóan képtelenség. Másrészt állandó vita tárgya, hogy mennyiben kell feltétlenül az Országgyűlést bevonni a széleskörű jogalkotási folyamatba, s mit intézhetne el a kormány a maga saját politikai felelősségére. Harmadrészt a legvitatottabb törvényjavaslatoknál éppen a koalíciós pánok képviselői indítanak útjukra olyan tömegű módosítás-sorozatokat, amelyek nyomán végső soron az elemi döntéshozatali képesség válik kétségessé. Nincs okunk feltételezni; a kormány esetleg átgondolt stratégia jegyében igyekezne szétdarabolni, áttekinthetetlenné tördelni a parlamenti munkát azzal, hogy rendszeresen megoldhatatlan feladatokat állít fel. Az azonban lehetséges, hogy a miniszterek tanácsa saját bizonytalanságait érezve — rutintalanságát áthidalandó — állandóan a könnyebb ellenállás irányát keresve mozdul errefelé. (Ráadásul ezzel azt is el lehet émi, hogy a parlament megszűnik az alapvető politikai-koncepcionális kérdések legfontosabb közéleti fórumaként működni. S munkája a részletkérdésekbe fullad, így pedig nem kell tartani a stratégiai problémákban előálló nyilvános vereségek veszélyeitől sem.) 2. A pártok és a parlament viszonya. A tavalyi tavaszi választások azzal, hogy hat pártnak adtak parlamenti mandátumot, elvégezték az új politikai szerveződések közötti alapvető szelekciót. A talpon maradottak történelmi esélyt kaptak arra, hogy éppen megkezdődött, alig-alig kifejlődött párttá válási folyamataikat az 1990-es évek derekára kiteljesíthessék. Ennek azonban az az ára, hogy az új parlament működése rendkívüli módon megterhelődik, mert a pártok belső gondjainak, alapvető hiányosságainak is kényszerű bemutatótermeként kénytelen funkcionálni. A képviselők is olymódon szerepelnek. mint saját pártjuk reprezentásai, holott pártkötődéseik is csak a választási harcokat megelőző időszakban formálódtak ki. Jószerével alig alakulhatott ki a legtöbbjükben elmélyült pártazonosulás, hiszen a pártok maguk is e küzdelmek termékeiként, elemi szervezeti feladataik megoldásának elején tartottak. Másfelől nézve viszont a 176 egyéni képviselő nemcsak párttartozék, hanem saját parlamenti munkájával elszámolással tartozik az őt megválasztó lakosságnak is. E kettős hovatartozás számos alkalommal állítja az egyéni kerületekből bekerült képviselőket ama dilemma elé, hogy kit is fontosabb képviselniük; választóikat, avagy pártjuk egyeztetett elképzeléseit. Az elmúlt egy év során ugyan a párthovatartozás bizonyult az erősebb köteléknek, de számos jele tapasztalható annak, hogy ezek a konflitusok mind nehezebbén oldhatók meg. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy sok képviselő félig kiforrott pártok túszaként keresi a helyét és ez meglehetősen komoly korlátokat állít mind a saját mozgásszabadsága elé, mind fjedig az elé. hogy a parlamenti munka kibújhassák a pártbéklyókból. 3. A kormány és a pártok viszonyának nehézségei egyfelől eleve a koalíciós összetétel teremtette konfliktusokból fakadnak. Ezen belül is nyilvánvaló az ütközés lehetősége a delegáló pártok elképzelései, ígéretei, szándékai, valamint kormányzati pozíciókat vállaló tagjaik kényszerű lépései között. (Külön elemzést érdemlő fejlemény a választások győztes pártjának önnön kormányához fűződő viszonya, melyben egyidejűleg figyelhető meg két — egymással szembefutó — tendencia. Egyrészt a kormány vezetői igyekeznek saját pártjukat a kormányzati döntéseket segítő politikai erőként működtetni, másrészt az MDF különböző áramlatai megpróbálják befolyásolni a kormányt az általuk fontosnak tartott problémák intézésének sürgetésében. S miután heterogén áramlatok állandóan mozgásban lévő kényes egyensúlya az MDF, ezért a kormányt saját pártja felől változó hevességű és nehezen kiszámítható nyomás-támogatás éri.)
