Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-12 / 8001. szám
MAGYAR NB4ZET, 1991. 3. 8. A£ Kárpátaljai beszélgetések Balia Gyula, a kisebbségkutató Balia Gyula, az 1985. végén Budapesten megalakult Magyarságkutató Intézet jcárpátaljai referense, a vidék, az egykori Ung megyei Eszeny szülötte, aki cikkeiben, tanulmányaiban már eddig is számos szovjet és nyugati történelmi legendát oszlatott... A hét végén Ungváron lezajlott tudományos konferencia egyik szervezője volt, tőle érdeklődtünk a tanácskozás előtörténetéről, tapasztalatairól. — A konferencia ötlete a múlt év végére datálható. Decemberben a Budavári Palotában, a Magyarságkutató Intézet és a Regio című kisebbségtudományi folyóirat közös rendezésében, tudományos ülést tartottunk. Ezt (követően vetette fel Fodó Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, hogy nagy kár lenne, ha ez az együttműködés nem folytatódna, s felajánlotta: Ungrváron rendezzünk egy hasonló eszmecserét. Én kaptam a feladatot, hogy szervezzem meg a tudományos konferenciát. — A magyarság milyen körére gondoltak? — Ügy érzem, hogy hic et nunc — itt és most — Kárpátalja az a hely e medencében, ahová nyugodt lelkiismerettel hívhatunk bárkit a magyar kisebbségkutatók, politológusok köréből — Nyugatról és Keletről egyaránt —, akiknek mindanivalójuk van a régió magyarságának múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Ügy érzem, hogy ennek a feladatnak maradéktalanul sikerült eleget tennünk, leszámítva a sajátos kelet-közép-európai kommunikációs zavarokat, technikai akadályokat. Az erdélyiek (romániaiak) például kétnapos késéssel érkezhettek meg. a nyugati magyarok Washingtonból, Párizsból, a meghirdetett időponthoz képest, néhány percet késtek ... — Melyek voltak a háromnapos tanácskozás legfőbb tapasztalatai? — Ungváron sem lehetett megoldani, hogy a két napot huszonnégy órába zsúfoljuk. Az imént említett okok miatt •meg kellett változtatni e programot, ugyanis az az ötezer ember, aki a városi stadionban jelen volt az ökumenikus istentiszteleten, egyetlen kárpátaljai magyar templomban sem fért volna el. Így kénytelenkelletlen, tudomásul ■ kellett vermem, hogy ahol egykor a labdát kergettem, ott állították fel azt a tribünt, ahol a lelkészek beszélhették. így a vasárnapi konferencia helyett, ökumenikus istentiszteletet tartottak. Ekkor döbbentem rá, hogy, az istentisztelet ötezres hallgatósága — zömében magyarok és ruszinok — mennyire magáénak érezte a háromnapos találkozót. Ahogyan nekünk, a szervezőknek és a résztvevőknek erőt adott ez az „összmagyar", vagy „kis magyar világtalálkozó”, úgy — remélem — nekik is. Hiszen figyeltek ránk, ugyanis többünket megállítottak az utcán, érdeklődtek a tanácskozásról, benyomásainkról. Közös gondunk, közös reményünk, közös töprengésünk tárgya minden esetben a kárpátaljai magyarság volt. Végül is, talán nem túlzás az, hogy az elmúlt évtizedek annyi hamissága, sandasága, tudatos ferdítése után, Ungváron nemcsak a valóságról beszéltünk, hanem az igazat mondhattuk, tudományos megalapozottsággal. Botlik József
