Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-15 / 8004. szám
A lelki növekedésnek nincsenek határai Beszélgetés a tiszántúli református egyházkerület püspökével Új Biber, 1991. 3. 3. Kocsis Elemér a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerületének püspöke. Az ökumenikus imahét és II. János Pál pápa nyári debreceni látogatása adta az alkalmat az alábbi beszélgetésre. — Püspök úr, II. János Pál pápának a magyarországi reformátusság központjában teendő látogatásának protokolláris vagy annál mélyebb jelentőséget tulajdonít? — őszentsége látogatásának nyilvánvalóan van protokollárts része. A lényeget azonban abban látom, hogy kinyilvánítjuk, katolikusok és reformátusok: testvérek vagyunk Krisztusban, jóllehet különböző egyháztestekben élünk. Az egyház egységének adjuk ezzel" újabb jelét, s azt, hogy közös küldetésünk van. II. János Pál pápa látogatása befejez és egyben elindít egy folyamatot. Tudjuk, hogy a reformáció és az ellenreformáció évszázadai után mennyi szenvedély gyűlt fel mindkét fe~ lekezetben. Ata már azt mondhatjuk, sikerült túljutni ezeken, főként századunk második felében. A II. Vatikáni zsinat után megújuló római katolicizmus és a században megújuló protestantizmus fel- ! tétlenül találkozik az ökumenizmus jegyében. Egymás másságát megértve és tiszteletben tartva látjuk a lényegi egységet a különböző szimbólumok és formák mögött Ezek különbözőségét inkább csodálni kellene, hiszen a kifejezés gazdagságát mutatják. — Évek óta közösen tartják az ökumenikus imahetet reformátusok és katolikusok. Milyen változást érzékel ezzel kapcsolatban? — Megváltozott a gyülekezetek, a közösségek és városok légköre. Emlékszem, amikor Debrecenben először imádkoztunk együtt, protestánsok és katolikusok, mindenki örült ennek. Régebben elképzelhetetlen volt, hogy egy katolikus papot vagy püspököt meghívjanak a Nagytemplomba. A megváltozott ökumenikus gondolkodás eredménye, hogy Róma püspöke. II. János Pál pápa eljön a debreceni Nagytemplomba, abba a Debrecenbe, melyet kálvinista Rómának neveztek, s ahol- a pápát száz évvel ezelőtt még antikrisztusnak tartották. A különbségek — Milyennek látja hazánkban a katolikus és református vallásunk viszonyát? — A múltban valóban meghatározó volt a vallási hovatartozás, hiszen ez egyben kulturális közösséget is jelentett. Manapság azonban ez a szempont egyre inkább veszít a jelentőségéből. A szóhasználat is érdekes. Keresztyén — keresztény —, pedig mindkettő krisztusi! jelent, s Pázmány Péter még „keresztyén”-t mondott. Persze ez nyelvi, nem hitbeli kérdés. Egyszer meg kell állapodnunk a közös elnevezésben. De a lényegre térve: a kultúrkörök különbözősége valós. A római katolikus egyházban szinte töretlenül megmaradtak a középkori szimbólumok. A teológiai megújulás mellett folyamatosság figyelhető meg. A középkori és a barokk kultúra az ultramodern hatások közepette is máig meghatározó. A református életstílusnak és gondolkodásnak a holland, angolszász és svájci polgári keresztyénség és életforma a meghatározója. A református egyház a szimbólumok helyett az élő beszédre igyekszik a hangsúlyt fektetni, az igehirdetés áll a középpontjában. A szentségek szerepe lényegesen kisebb. Tanulunk is egymástól. Katolikus kollé- ■ gáktól hallom, hogy ők is szeretnék az‘ igehirdetést sokkal inkább elmélyíteni, mi pedig szeretnénk, ha nálunk a szentségek, mint az Isten szeretetének, megváltó ke- j gyeimének az objektív megnyilatkozásai, l nagyobb szerepet kapnának. Az angolszász és holland puritanizmus a svájci és magyarországi protestantizmusra hatott leginkább. Ennek középpontjában a munka, a tiszta családi élet áll. Arany János mondása: földi ember kevéssel beéri, vágyait ha kevesebbre méri — jellemző erre a fölfogásra. A puritanizmust valló ember önmagával, a munkával szemben roppant igényes, ugyanakkor kerüli a pompát, — A katolikus egyház igen határozott hierarchiájával szemben a korai polgári demokráciákra támaszkodó protestáns életeszmény mennyire érvényesül az egyházuk fölépítésében? — Tiszta formájában a református egyház prespiteriánus. Ez azt jelenti, hogy nincsenek püspökök. Időről-időre választják a testületeket, melyek a közösséget irányítják. Kezdetben a laikusok nem voltak részesei az egyházi gyűléseknek. .Csak a reformációt követő második században alakultak ki a presbitériumok, éppen a j puritanizmus hatására. A nemesség eleinte nagyon határozottan tiltakozott ellene, mondván, hogyan üljön ugyanabban a testületben egy nemes és egy jobbágy. Később, a polgárosodással ez a feszültség föloldódott mindenki megtalálta saját helyét az egyházban, a presbitériumokban. A presbitériumok választják meg a lelkészt az esperest, az egyházmegyei tisztviselőket. Az elmondottaknak némileg ellentmond, hogy nálunk, Magyarországon mégis vannak református püspökök, amivel sehol másutt a világon nem találkozunk. Ez nálunk kialakult nemzeti-vallási hagyomány. A püspökök számadással tartoznak az egyházkerületi közgyűlésnek. Ügy gondolom, az ügyek gyakorlati intézése alól sokkal inkább tehermentesíteni kellene őket. Csapda és eszmény — A történelem folyamán a demokrácia nálunk csak nagyon rövid ideig volt jelen a közéletben. Az Önök egyháza belső demokráciájával őrizte, fönntartotta a magyarság számára ezt az eszményt? — A presbitériumok működése fönnmaradt az elmúlt évtizedek alatt is, igaz, hogy a püspököknek jobban át kellett venniük a vezetést, s ez kifelé Janus-arcúságot eredményezett. Kifelé püspöki diktatúrá
