Hungarian Heritage Review, 1987 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1987-06-01 / 6. szám
Hungarian Supplement Molnár Károly A FÉLHOLD ÁRNYÉKÁBAN III. „MIKOR LÉSZEN NEKEM A SZÉP BUDÁBAN LAKÁSOM?” Ritkán fordul elő háborúban ilyen helyzet, mint 1598-ban. Nagy nemzetközi sereg vonul Buda ellen, német, vallon, francia, magyar és más nemzetiségű katonák menetelnek a Duna partján, a folyamon hadihajók haladnak. A lovak száznál több ágyút vontatnak. Miközben az egyesült hadak közelednek Budához, addig Szaturdzsi Mohamed pasa seregei Nagyvárad falai körül helyezkednek el. Ahelyett, hogy a két ellenséges sereg megütközne egymással, mindkettő egy-egy vár legmagasabb tornyára akarja kitűzni a lobogóját. Budánál ádáz küzdelem bontakozik ki, de a sok nemzetiségű alakulatok nem boldogulnak, a török várvédők makacsul harcolnak és visszaverik a rohamokat. Aratott a halál. Buda és Nagyvárad falainál ugyanaz történt, mindkét harcban a védők helyzete volt kedvezőbb. Bár Dev Szulejmán budai pasa, vagyis az „ördögi” Szulejmán csapatai kritikus napokat éltek át, főleg, amikor már vészesen fogyott a víz és az ennivaló. A magyar, a francia, a vallon és a többi ostromló katona már azt hihette: kezébe kerül B uda, azonban ekkor közbeszólt az időjárás, októberben ömlött az eső, és hideg lett, az ostromló csapatok mozgása lelassult. A puskapor elázott, az aknák nem robbantak. A keresztény hadak november elején abbahagyták a harcot és elvonultak Buda alól. Dev Szulejmán pasa fellélegezhetett, egyelőre megmenekült, de nem kedvezett a hadiszerencse Mehmed nagyvezérnek, mert ő sikertelenül ostromolta Nagyváradot. A török szokás szerint ezért életével fizetett. 1599. augusztusában Szulejmán kilovagolt a budai hegyekbe, ahol is az elrejtőzött magyar vitézek megtámadták kíséretét, a janicsár lovascsapatát. Heves csete-paté után a pasát elfogták és Bécsbe vitték. Ezt csak nagyszerű bravúrnak tekinthetjük, mert az alapvető hadihelyzet ezért még nem változott, Buda fölött továbbra is török zászló lengett. Bornemisza Péter panaszos kérdése így hangzott — Mikor lészen nekem szép Budában lakásom? Megnyugtató választ hasonló kérdésre ekkor még egyetlen magyar sem kaphatott. 1602. Ekkor negyvenezer keresztény katona gyülekezik Buda körül. Az ostrom azonban nem hozza meg a hőn óhajtott eredményt. Budán továbbra is a török marad az úr. 1603-ban újabb kísérlet történik, de mindössze ennyi a feljegyzésre méltó, hogy az ostromlók bejutnak a Víziváros egyik fürdőjébe és ott riadalmat okoznak. A következő évtizedekben csak lassanként bontakoztak ki a kedvező előfeltételek, bár a törökök is dicsekedhettek hadisikerekkel. így például 1660-ban elfoglalták Nagyváradot és 1683-ban elég erősnek érezték magukat, hogy megostromolják Bécset. Ebben az időben Esterházy Pál volt a nádor, aki felhívást tett közzé: „Eljött az idő, hogy az édes magyar haza felszabaduljon a török járom alól, fogjon tehát mindenki fegyvert, mutassa meg, hazájához való kötelességét.” Tiszteletreméltó szándékú a felhívás, de a jelek éppen ellenkező előjelűek. A török roppant sereggel indul, Kara Musztafa százezer emberrel nyomult előre magyar földön. Tarolás, üszők, rom, jajkiáltás maradt a hadak nyomában. Ki tartóztathatja fel a félelmetes hadakat? Néhány maroknyi magyar végvári vitéz aligha. Esterházy Pál nádor is menekül, a Habsburg-katonák is hátrálnak, a török sereg úgy növekszik, mint a lavina. Musztafa pasa hadaihoz Fehérvárnál csatlakozik Ibrahim pasa és a krími tatár kán hada is. Ágyuk, tevék, málhát szállító kocsik haladtak hosszú sorban Bécs irányába, ahol félreverték a harangokat. Kara Musztafa igazi keleti kényúr, önmagától nem tagad meg semmi földi jót, az hírlik róla, hogy háremében háromezer hölgy várja, ha majd a győztes háború után diadalittasan hazatér. Milyennek láthatták a félelmetes Oszmán Birodalom szultánját a kortársak? Egy szemtanú így válaszolt Kérdezett a török császárt Belgrádon látta. Ennek a jövő farsangkor lesz négy éve. Az uralkodó nem magas, barna színű kis szakálla volt, ezüst páncélt, arany színű kámzsát és zöld turbánt viselt. A lován levő drágakövek értékét nem is lehetett felbecsülni. A szultán előtt körülbelül egy rőf nagyságú törpék lovagoltak, szakálluk testmagasságuk felét is elérte. A törpék után jöttek a különféle lovas szerecsenyek, ezek mintegy harmincán voltak, majd mindenféle nép, rengeteg ember, óriási pompa. A kérdezett mindezt saját szemével látta. Ha a törökök csak a Habsburg-seregekkel állnának szemben, akkor számíthatnának, hogy rájuk mosolyog a hadifolyt. a köv. old. 34 HUNGARIAN HERITAGE REVIEW JUNE 1987
