Hitünk, 1984 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1984-05-01 / 5-8. szám
- 5 - A LABDAOdadoban a szivem, mint egy labdát Mindenkinek, akit szeretek. És kit ne szeretnek? Aki csak szemben jön velem, Mind testvér és amint rájuk nézek, már szeretem mind Kis koldusasszony, kifestett kövér hölgy, szegény, - Csinos ifjú gavallér, bajuszkás, - kicsi és nagy gyermek, Csoszogó, lógóbajszu öregember. Ete amint odadoban, elnázek s a labda elgurul. ö, hányszor ejtik le mások is, akik mellettem élnek, Hányszor nem veszik észre ncg a gyermekeim sem, hagy nekik repül. És ez fáj, még mindig fáj a labdának, pedig megszokhatta volna. Kopott kis labda bizony, több mint negyven éve Ugrál bolondosán és szökken és repül Kemény falakba ütközik és kemény kezek dobálják. De ha sárba esett is néha, könnyel lemostam És nem cseréltem el soha titkon a máséval. Enyém maradt mindig, olyannak, ahogyan Isten adta. Csak a piros öröm kopott le róla, a tarka máz. Hanem birja még a játékot: csak néha dobban tarpán, Csak néha fáradt ‘ás közömbös ... aztán megint vidáman repül És újra, újra bolondosán játékot kezd Azt hiszi, minden amber testvére a világon. Majd egyszer egészen elfárad szegény. A játéknak vége lesz. Mi sors várja akkor? Azt mondjátok, legurul Valami sötét szakadékba ós ott marad örökké? Én nem hiszem. Ha majd látom, hogy nem lehet játszani vele többé: Felhajitan mégegyszer, utoljára, olyan magasra, mint soha még, A felhők közé dobom s ott marad. A felhőkkel együtt repül a gyermek Jézus elé S az ö kezébe hull.
