Hitünk, 1983 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1983-10-01 / 10-12. szám

17 -ELMÉLKEDÉS A B01D0GSÁGRÖI

Ki nem volt úgy, hogy fölnött kora küszöbén, ne töprengett volna önmagában: Mi vár rám? Mi lesz sorsom9 leszek-e boldog életem folyamán? S ki nem vágyik arra szüntelen, hogy boldog legyen? Vágyik rá, igen.

De vajon meg tudná mondani, tétovázás nélkül, mi számára a boldogság?

Ahány ember, annyi válasz. Annyi különböző igény. Van,akinek a boldogság a családi tűzhely, egy megértő hitvestárs, aki szereti és akit szerethet, gyerekek, csöndes meghittség. Van, aki úgy véli, hogy boldoggá teszi munkája, pályája, az elvégzett föladat. Vagy szelleme tökéletesítése. Jelleme csiszolása. Van, akinek számkivetésben élő lelke csak arra vágyik, hogy az elhagyott hazába visszatérhessen, ott élhessen - és tudja: erre nem kerülhet sor soha. Elérhetetlen álom a boldogság? Olyanban véljük látni, remélni, ami úgysem lehet osztályrészünk?

Valóban úgy van, hogy a boldogság - képesség. Képesség arra, hogy meglássuk, észleljük, miben lelhetjük boldogságunkat, apró, mindennapi eseményekben a körülöttünk zajló életben. Nem a megrendítő, nagy dolgok hozzák a boldogságot. Van olyan ember, akit az élet elhalmoz, mindent a lába elé fektet, a legszebb ajándékokat teszi az ölébe - és mégsem érzi magát boldognak. Es van olyan, aki az Isten által teremtett világban meglátja a sok szépséget, és lelke ujjong, mert a kicsinyesség, a gonoszság, a rosszindulat nem érinti.

Azt mondjá, a pénz nem ad boldogságot. Hogy inkább az egészség a boldogság. Dehát akkor hogyan van beteg ember, aki mégis boldog?

A boldogság ellentéte nem a boldogtalanság - hanem az elégedetlenség. Elégedetlenség sorsunkkal, a