Hitünk, 1976 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1976-04-01 / 4-5. szám
- 3 -erst -urna alatt az óvóhelyen, gyertyafénynél fordított le. Mikor ismét a napfényre került, egyháza hívta egy romokban álló országban püspöki szolgálatra. így fogadta 1945 ben a külföldi hittestvérek segítséget nyújtó küldeményen. Ragyogó arccal tudott bizonyságot tenni arról, hogyan sokszorozódott meg a Jézus szeretetétől áthatott kezekben a testvéri adomány Különös sors, hogy éppen ezzel vádolták 1948-ban és kényszerítették hallgatásra, míg 1956-ban augusztusban!) rehabilitálták a vádak alól. De csak alig másfél esztendőt tölthetett ismét püspöki hivatalában. Férfikorának legjobb éveiben szakadt meg nyilvános szolgálata, hogy csak röviden lángolhasson fel a láng Azóta is családi körébe húzódva él. A magyar keresztyénség történetében páratlanul áll ez a püspöki sors. Jézus szerelmesének kell lenni ahhoz, hogy valaki hordozni tudja. Nagysága talán abban áll, hogy csendes hitvallóként tesz kérdőjelet az egyház életébe. Már 1947 ben, az Evangélikus Világszövetség alakuló nagygyűlésén így szólt felejthetetlen bizonyságtétele: “Munkálkodjatok, míg nappal van, mert eljő az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhatik.” Egyesek talán azt gondolhatják, hogy Ordass püspök számára korán érkezett el az éjszaka. O azonban máig is szolgál. Nemcsak látogatói, hanem elmélkedéseinek olvasói is bizonyíthatják. Sorsa a földbe vetett búzamag sorsa (Ján 12:20 — 26), melyről 1957-ben a minneapolisi világgyűlésen tett csendes bizonyságot az ünnepélyes megnyitó istentisztelet tízezernyi hívője előtt. Jézussal való sorsközösség ez. Jézus hűséges szeretete ezért hatja át mindmáig a próbás évek ellenére is Ordass püspök sugárzó személyiségét. * * * Egyik legutóbbi látogatásomkor adott fényképére emlékül ezt az Igét írta: “Aki mindvégig állhatatos, az megtartatik” (Máté 24:13). Csak a hűséges szerelem az igazi. Jézus tanítványaira is ez áll. Ezért hallom ezt a megszégyenítő vallomást ma is alázattal és hálaadással azért, hogy Ordass Lajos megpróbáltatások idején hűséges tudott maradni. A nagyvilágban élő barátai, tisztelői és hívei imádkoznak életéért, to vábbi csendes szolgálatáért, hálát adva Jézusnak, hogy megtartotta kegyelmében. ^tű Vünios (Útitárs) H TTUNK A Krisztus Keresztje Evangélikus Gyülekezet Érte' sitöje. Kiadja a Szerkesztő Bizottság. Felelős a szerkesztésért: Hefty László. Gépeli: Lindqvist Carlosné. Szerkesztőség: Amenabar 174-9, B. -Aires Argentina. XXIV. évf. 4-5 szám. T.E. 73-1898 A Szerkesztő Bizottság tagjai: Bottá Istvánné^Haynal Alajosné, dr. Z. Sebess Jenő, dr. V-ácz E.