Hitünk, 1974 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1974-06-01 / 6-7. szám

-16 27-én, szombaton 17 érakor lesz a pilari temetőben mely alkalomra már most meghívjuk, az elhányt ba­rátait és ismerőseit felekezeti hovatartozásra va­ló tekintet nélkül. ___ 0 0 0 ___ Anyáknapját a gyülekezet a május 4-i Nöicsoport összejövetellel kapcsolatosan ünnepelte meg, mikor az ott megjelent gyermekek egy -egy ró­zsát tűztek ki az édesanyáknak, verseket szavaltak és énekszámokat adtak elő gitár és furulya kísé­rettel. Előadást tartott a gyülekezet lelkésze "Isten sáfárai vagyunk" címmel. A háziasszonyi tisztséget tíz fiatal asszony töltötte be nagy szeretettel, gazdagon megrakott asztalokkal várva a nagy számban megjelent jé édesanyákat. ___ 0 0 0 ___ Lelkészünknek és feleségének május 7-én egészséges kisfia született. Az Isten vegye oltalmába a kis Attilát, hogy boldogságára legyen szüleinek és é­­lete áldást jelentsen majd embertársainak és Is­ten nevére dicséretet. Megújult élei A konfirmandusoktól kezdve, az ifjakon, nem rég házasultakon, a középkoriakon, hölgyeken és igazgatói állásokat betöltő férfiakon keresztül, a 70-ik életévüket is már betöltött gyülekezeti tagokig, szivet vidámité, önfeláldozó lelke­sedéssel folyik a közös munka. Az eddig még el nem végzett ja vítási, rendezési, minden hel;y re kiterjedő takaritási és kor

Next

/
Oldalképek
Tartalom