Hitünk, 1974 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1974-06-01 / 6-7. szám
Az égre néztem; tündökölt, a földre? nevetett a föld. fény, mit nem láttam az előtt, ragyogta át a levegőt. Füst, gyász, komor zaj messze tűnt, hol a szent Galamb átrepült. Madárdal, bogárzümmögés, illat, fény, szín, források és szivem zengése szétömölt, dal-tengerben fürdőtt a föld, sírban is ujjungott a holt;- a dalban a Lélek dalolt. Beborult. Zengett. Halk eső hullott. S tul gyengéd, remegő gyémánt falán, mutatta kék az ég, mert a vizek kristály-falát a Lélek fénye szűrte át. S bennem is lüktet az öröm, sugárzók. Fejem nem töröm a holnapon. Nem árt nekem bűn és halál A győzelem biztos. Enyém a föld s az ég, mert a Lélek bennem ég! Ö csodát termő eleven isteni Láng, maradj velem! Száz szennyel tele még e ház, égesd el mind, mit benn találsz, nehogy a régi bűn, salak valaha is megoltsanak! Bódás János-4~
