Hitünk, 1973 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1973-07-01 / 7-8. szám

8

Kimondom : koppan,

Erctelenül, csinált an, hidegen:

Nem szűrhettem által a szivemen.

Magamhoz vonnék néha valakit Közel, közel.

Közel hozzám a félelmes magányba.

De szegett szárnyként visszahull két kar,

És visszahull a nagy ölelés vágya,

A kitárt karok félszeg ritmusát Nem a szív dirigálja.

Indul a kezem irgalomra is,

De nem dobban a mozdulatban semmi,

Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.

Zeng a köszönet: ’'Ezerannyit adjon...”

Nem, csak szivet, csak egy kis szivet adjon

És imára is kulcsolom kezem,

Úgy esedezem szivetlenül - szívért,

Szárazon adom Istennek magam,

Hátha reáa bocsátja harmatát.

És kinyílik a köböl egy virág.

Mert bajok vettek engemet körül,

És a bajoknak szeri-száma nincsen,

És utolértek az én bűneim,

És bűneim beláthatatlanok,

Hajszálaimmal el nem hullanak,

S elhagyott engem az én szivem is.

Nincs,nincs.

Elszállt, elillant az évek során. ó bűnök, bajok, öszök, tavaszok.

Gyilkos érák, rabié pillanatok.

Suhané szárnyú nagy sors-madarak,

Hová vittétek az én szivemet?

Hozzátok vissza az én szivemet.Szeretni akarok.

fieményik Sándor