Hitünk, 1972 (20. évfolyam, 6-12. szám)
1972-06-01 / 6-7. szám
kapjuk. Ezért keresünk kapcsolatot más egyházak kai, gyülekezetekkel,hogy esetleg velük összefogva egy új életképes közösség get teremtsünk. Mindehhez a második lépés anyaegyházunk döntése, az emlitett ingatlanok tulaj dónjogánek át engedése, egy esetleges harmadik lépés más gyül£ kezet vagy egyház bekapcsolódása, de mi az első lépés? Az első lépés az,hogy mi itt élő magyar evangjé likusok megtegyünk a magunk erejéből mindentI Megmutassuk azt, hogy ez a gyülekezet számiunkra valóban lelki igény és £ zért annak megtartására minden áldozatra képesek vagyunk. Az emlitett első lépésnél azonban, sajnos, van 'egy kis baj. Vannak, mégpedig jónéhányan, aldűí nem veszik azt amijük mi a vagyont, a pénzt, mint Istentől sáfárságra ka - pott javakat, amivel eg£ szer el kell számolniok; nem mint eszközt, hanem mint olyasvalamit, amihez Istennek semmi köze. Gyülekezetünk vezetősége már évekkel ezelőtt felállított egy normát, minek alapján kérte a hiv£ két, hogy jövedelmük Ifoá^fcal (nem a történelmi tizeddel!) járuljanak hozzá a gyülekezet fenntartásának költségeihez. Hányán vagyunk, vagy van nak, akik ennek az erkölcsi kötelezettségnek,kÖ£ gyűlési határozatnak, vagy nevezzük bárminek, eleget tesznek? Pedig ha gyülekezetünk összes, ak tiv és az utóbbi években eltávolodott tagjai is £ leget tennének ennek, ak kor a gyülekezet fenn tar tási költségeinek jelene tös része, beleértve a lelkész fizetését is, sa ját erőnkből volna elő - teremthető. Pedig minden kinek csak jövedelme lkával kellene hozzájárulnia! Milyen lelki és erkölcsi alapon kérhetünk addig másoktól támogatást, amig magunk erejéből nem teszünk meg legalább en£ nyit? Nem mehetünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy jelentős havi jövedelemmel bíró
