Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 5. szám - Szemle - Wellmann Imre: Parasztnépünk multjának feltárása
Szemle 309 európai fejlődés hátterébe kellően beállította volna. (A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában, I. 1933, v. ö. Értek, a tört. tud. k. XXV. 1934). Kiadványát a bécsi államtanács idevágó tárgyalásainak Ismertetésével hasznosan egészítette ki Ember Győző {A gr. Klebels- berg-Történetkutató Intézet évkönyve, V. 1935) és Téglás J. Béla (A szegedi Baross Gábor-gitnnázium értesítője 1936/37). Az irtványok és visszaváltások nagy jelentőségéről — a sopronmegyel jobbágsrra ill. földesúrra nézve — érdekes képet rajzol Soós Imre (Az úrbéri birtokrendezések eredményei Sopron megyében, 1941). Hogy milyen nehéz volt az erdélyi jobbágy sorsa s a rendi ellenálláson hogyan hiúsult meg ott az úrbérrendezés, Berlász Jenő mutatta ki tanulságosan (A gr. Klebelsberg-Történetkutató Intézet évkönyve, IX. 1939 és Századok 1941.) Vozáry Judit a szepesi zsellérek úroérrendezés-utáni helyzetét vázolta fel, nem a legnagyobb tájékozottsággal (Magyar Statisztikai Szemle 1938). Bakács István János, miután az addigi kutatások alapján a XVni. századi paraszt helyzetéről áttekintő képet próbált rajzolni (Századok 1936), az 1791-i úrbéri bizottság munkájának megindulását követte nyomon (Domanovszky emlékkönyv, 1937); hogy miért rekedt meg a jobbágykérdés rendezésének ügye a XVIII. század végén, azt ismét Berlász Jenő kísérte figyelemmel (A Magyar Történettudományi Intézet Évkönyve 1942). Kérészy Zoltán a jobbágy községek igazgatásának kialakulására adott visszapillantást (Illés József-emlék- könjrv, 1942). A jobbágytársadalom feltörekvő rétegéről, a szabadosokról Csapudi Csaba- nyújtott az újkorra nézve összefoglaló képet (Századok 1940); a jobbágyoknak még feljebb, a nemességbe vezető útját pedig Szabó István helyezte éles megvUágitásba (Turul 1941). A jobbágyfelszabadítás utáni korszakra vonatkozólag Loránth Mária a földtehermentesítés lefolyásának megismeréséhez vitt közelebb (Adatok az úrbéri kárpótlás történetéhez, 1927), Sá/ndorffy Kamill a székely jobbág;yság felszámolásával kapcsolatos birtokjogi problémákat fejtette fel (Illés József-emlékkönyv, 1942), Gabona Béla a 90-es évek agp'árszoclális mozgalmairól adott precíz képet (A magyarországi agrár munkás-mozgalom története, 1934), Iván János pedig azt vizsgálta meg, hog;y közvéleményünk az első világháborút megelőző évtizedekben milyen álláspontot foglalt el a földblrtokreform kérdésében. (Pöldbirtokreform és társadalmunk 1890—1914, 1935). Felsorolásunk, úgy hisszük, elég beszédes képet ad arról, hogy parasztságtörténetünk mezeje valóban szorgos művelés alatt állt az elmúlt két évtizedben. Szinte több történt ezen a téren az első világháború óta, mint az előző két évszázad alatt; a kutatók népes gárdája gyürkőzött neki a feltoluló problémáknak, s alig van korszak parasztnépünk történetében, melyben számottevő mélységre ne ásott volna. Pedig csak az említett történettudományi irányok körébe tartozó tanulmányokról ejtettünk szót, mellőzve az új népi irányzat szélesebb közönségnek szóló, nem céhbeli historikusok tollából származó termékeit (Féja Géza; Dózsa György, 1939; Bözödi György visszapillantása „Székely bánja“ c. megrázó erejű könyvében; hogy Kovács Imre merőben egyoldalú áttekintését, „Néma forradalom“ c. könyvében, ne is említsük), s azokat a munkákat is, melyek módszeres történettudományos felkészültség nélkül jöttek létre (így Bernát Gyula egyébként igen szorgalmas tanulmányai: A magyar jobbágyfelszabadítás eszmeáramlatai, 1930; Századok 1931; Az abszolutizmus földtehermentesítése Magyarországon, 1935; Az új Magyarország agrárpolitikája, 1938; továbbá szintén nem jelentős próbálkozások; Schneller Edith: A jobbágyság társadalmi helyzete a parasztlázadások előtt, 1929; J. Zimmermann cikke, Deutsche Forschungen in Ungarn 1939; Missák Géza: A földtehermentesítés története napjainkig, 1937). De talán leginkább jellemzi parasztságtörténelmünk újabb fellendülését, hogy részletproblémák megoldásán túl már összefoglaló fejlődésképek megrajzolására vállalkozhatott, s ha kisebb terjedelemben is, mint Acsády műve, nála mindenesetre alaposabban s maradandóbb ered
