Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 2. szám - Tinódi Gábor: A délerdélyi magyarság szellemi élete
72 Tinódi Gábor lamint a Magyar Népközösség új szervezetéről is. Emellett irodalmi rovatot is nyitott, amely ettől fogva kéthetenként rendszeresen közölt a magyar irodalom fejlődését bemutató cikkeket, valamint verseket és elbeszéléseket is. Hosszú időn keresztül ez volt az egyetlen romániai magyar lap, amely a magyar irodalomnak is helyet adott és néha-néha szellemi életünk kérdéseire is felhívta a figyelmet. Zrínyi, Széchenyi, Vörösmarty vagy Kisfaludy versei és prózája a kisebbségi élet nyomorúságában egyszerre új színt nyertek. Ha tudjuk azt, hogy az Erdélyi Gazda- 1941-ben. számonként 15.000 példányban ment szét, válóban elmondhatjuk, hogy az egész délerdélyi magyar népben szinte egymaga tartotta a lelket ezekben az időkben. Hogy az irodalmi anyag közlése mUyen küzdelmet jelentett, arra nézve elég megjegyeznünk, hogy a Kazinczy Erdélyi útileveleit, Petőfi és Fazekas Mihály alföldi, illetőleg hortobágyi köJlteményeit mind kicenzurázták. Az Erdélyi Gazda azonban mégsem válhatott életünk minden kérdésével foglalkozó néplappá. Külső akadályok miatt nem lehetett a lap anyagát bővíteni és népnevelő anyaggal változatosabbá tenni, hiszen a lapnak még 1941 márciusában két hónapig való betiltása állandó óvatosságra intett. A lap anyagának legnagyobb részét a gazdasági szakanyag képezte. Főképpen a csombordi gazdasági iskola tanárainak és az egyesület felügyelőinek közreműködése és dr. Nagy Endre szerkesztői munkája tette ezt az anyagot szak- szerűsége mellett is mindig elevenné és változatossá. Az 1942 szeptemberi általános lapbetiltások alkalmával az Erdélyi Gazda is elhallgatott pár hónapra és csak 1943 áprilisában indulhatott meg ismét. Ekkor azonban az eddig 32 lapon megjelenő félhavi gazdalap csak hetenként egyszer 8 lapos terjedelemben való megjelenésre kapott engedélyt. A terjedelem korlátozása önmagában még nem érintette volna nagyon érzékenyen a lap munkáját, nagyobb baj volt ennél az, hogy ettől fogva csak gazdasági szakcikkek megjelenését engedélyezték. A romániai magyar népnek ettől fogva nemcsak irodalmunkról nem lehetett beszélni, hanem például még népegészségügyi kérdésekben sem lehetett számára tanácsot, útbaigazítást adni. A romániai magyar közművelődési élet újjászervezésének, az ixj lapok indításának idején, a nyomdahiány súlyos akadályként tornyosult sajtóéletünk elé. A délerdélyi területen magyar köztulajdonban levő nyomda nem volt, a vasgárda kormányzásának idejében a zsidó kézen levő nyomdákat lefoglalták s így a megmaradt magyar sajtó számára alig voltak megfelelő magyar nyomdák. 1940—4Í telén megindult a hajsza a nyomdák után, hogy magyar újságot és magyar könyvet lehessen nyomtatni. A már meglevő nyomdák segítségével Temesvárt lehetett a sajtókérdést leghamarább megoldani. Ottan legfennebb gazdát változtattak a régi, jól berendezett nyomdavállalatok, amelyek a román lapok nyomása mellett még egy-két nagyobb magyar napilapnak a megjelentetését is elbírták. Nagyenyeden azonban új nyomdát kellett fölszerelni ahhoz, hogy komolyabb könyvkiadásra és lapindításra gondolni lehessen. Hosszas alkudozások után sike
