Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám - Magyar Figyelő - Időszerű politikai kérdések folyóiratunkban
Magyar Figyelő 63 az ellenreformáció elűzte a magyar reformátusságot, helyébe a szláv- ság telepedett. A Felvidék nyugati részén a szlovákság nyomult le körülbelül 60—70 kilométeres mélységben, a keleti részen a Verhovi- náról ieszorult a magyarság és a ruszinságnak adott helyet. A magyar etnikai lét olyan volt, mint Balzac Szamárbőre. Valahányszor gondolt egyet a történelem, az utolsó századokban, ez a gondolat pont annyiszor a magyarság néprajzi kiterjedésének a csökkentésében jutott kifejezésre. Vagy valahányszor a magyarság történelmi vagy szociális vonatkozásban gondolt és tett egyet, annyiszor fizetett gondolataiért és tetteiért népi kiterjedésének összezsugorodásával. 1848-ban és 1918-ban fizetett a leg- tragikusabban. A körülöttünk élő kis nemzetek és velünk együtt élő nemzetiségek is tudatosították magukban a magyar lét halzaci tulajdonságait. Mert valahányszor történelmi és társadalmi fejlődésükben oly fordulathoz értek, ahol magasabb színvonalra akarták létformájukat felemelni, mindig a magyar életből és a magyarságból igyekezték ehhez eszközöket kihasítani. S szinte már már törvényt alkottak maguknak ebből és jogot formáltak maguknak erre. Illusztrálásképpen csak a legfrissebb jelenségeket szeretnek ösz- szefoglalni. Szlovákiában csak az állami önállósulás után indult meg a történelmi, tudományos és egyéb területek önállósulása. A legifjabb (bár egyetemi professzorok által művelt) történetírás, így nevezetesen Hru- äovsky irán3^ata nem írja, hanem foglalja a szlovák történelmet az állam területének elfoglalásához hasonlóan. Hruäovsky egyszerűen kihasítja a magyar történelemből azokat az eseményeket, amelyek Észak-Magyarországgal kapcsolatosak s kész a szlovák történelem. Tipikus balzací művelet. A legérdekesebb példákat azonban a jelenlegi cseh és szlovák emigráció szolgáltatja. Elz az emigráció érthető okokból törekszik arra, hogy magát a demokrácia Lohengrin lovagjának tüntesse fel Közép- Európában. Buzgalmában odáig megy, hogy a magyar történelemből teljesen elvonja a demokrata hagyományokat és önmagát díszíti fel e hagyományok szép színeivel. Az elmúlt esztendőzen jelent meg Londonban Hodza Milán '»Federation in Central Europe^ című könyve. Hodza ebben a művében terjedelmes fejezetet szentel arra, hogy a magyar hagyományokat reakciósakká tegye és a szlovák hagyományokat demokratizálja. Egyik legfontosabb korszakunkkal, a magyar szabadságharc korszakával kapcsolatban a következőképpen hajtja végre ezt. Azt állítja, hogy a magyar szabadságharc demokratikus törekvéseit kizárólag a nemzetiségek képviselték. A magyarság teljes egészében a reakció pártján állott. Mik a bizonyítékai? Azzal érvel, hogy Stur Lajos, aki a parasztság szabadságáért és kulturális ügv’ekért, valamint nevelési reformokért harcolt, magával Kossuthtal is szónoki párviadalt vívott 1848-ban az országgyűlésen. Elbben a viadalban Stur volt a demokrata, Kossuth a reakciónárius! Egy alkalommal ugyanis az országgyűlésben Stur arról beszélt, hogy a népet tragikus helyzetéből fel kell emelni. Hodza szerint Kossuth 1848-ban, tehát a kossuthi jobbágyszabadítás előestéjén azt kiáltotta volna Stur felé: »A nép sorsa a szenvedés!« Mily képtelenség! S Hodza az 1848-as küzdelmek keresztmetszetét így állítja fel. Egyik oldalon állott a magyar arisztokrácia és Kossuthtal az élen a magyar dzsentri, a másik oldalon állott néhány magyar, Petőfi és Táncsics és ugyanezen az oldalon a nem magyar nemzetiségek parasztpárti vezérei, nevezetesen Stur, Bämutiu, a szerb Miletics és az erdélyi szászok képviseletében Roth. A magyar nemzet tehát Petőfi és Táncsics kivételével a reakció oldalán állott. Sietünk
