Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám - Magyar Figyelő - Nagy Elek: Román uralom Odesszában
Magyar Figyelő 57 mellett is kissé szegényesek s ezért a tudományos lelkesedés fel- duzzasztására, hatvanezer lejjel díjazott pályázatot hirdetnek Transznisztria román kapcsolatainak kiteregetésére. Fájdalom, az érdekes elgondolásból született pályázat eredményét mindeddig nem volt módimk megismerni, mivel a románok tartózkodtak attól, hogy a nagyvilággal is megismertessék a pályamunkákat. MINDEN TUDOMÁNYOS ÉS POLITIKAI INDOKTÓL függetlenül Alexianu Gheorghe és munkatársai nekiláttak Transznisztria megszervezésének, hogy ilyen módon a terület rendkívüli gazdasági kincsei hasznosíthatók lehessenek Románia javára. Tizenhárom megyére osztották fel a tartományt s megkezdték a szervezet kiépítését. Egyelőre fenntartották a kolkhozok és szovhozok intézményét, miután az agrárreform gyors végrehajtása, — bár a lakosságot jobb indulatra hangolná az állam iránt — jelentékeny mértékben csökkentené a termelési eredményeket. Egy beszorított orosz hadseregcsoport még hosszú ideig védekezett Odesszában s a tartományi kormányzóság addig Tiraszpolj- ban működött. Végül 1941 októberében megünnepelhette Románia Transznisztria fővárosának elfoglalását. Rávilágít a Transznisztriával kapcsolatos román közhangulatra az a beszéd, amelyet Odessza elfoglalásának örömünnepén Jinga Viktor volt miniszter Brassóban mondott: »Odessza elesett. Vitéz hadseregünk elfoglalta a világ egyik legjobban megerősített várát. Hogy mit keresünk Odesszában? A jövőnket keressük, melyet az elmúlt év eseményei elhomályosítottak. Nem vagyunk imperialista nép, de tisztában keU lennünk saját erőnkkel és kiterjedésünkkel. A román élettérben széles és okos politikával egybe kell g5mjtenünk az összes románokat. Antonescu marsall megnyitotta a történelem lapjait.« Ez kétségtelenül őszinte beszéd. Románia valóban kárpótlást keresett Északerdélyért Transznisztriában, habár mindegyre hangoztatja, hogy a »román fájdalmak földjéért nincs kárpótlás«. A transznisztriai román hatóságok igen élénk tevékenységbe kezdtek. Mindenekelőtt elzárták a tartományt a külvilág elől, nen hogy valaki megzavarhassa mimkálkodásukat, ami a bukaresti lapok elragadtatott cikkei szerint rendkívül áldásos volt. Minden határzár ellenére mégis jöttek a hírek Transznisztriá- ból: nagy buzgósággal terjesztik a román nyelvet, az odesszai egyetemet hatszáz román ifjú látogatja; egymásután nyílnak meg a román középiskolák, munkahadsereget szerveznek, ami lényegében általános jellegű, kötelező munkaszolgálat. Az odesszai egyetem megnyitásakor a Curentul elragadtatottan állapítja meg, hogy »azok, akiknek alkalmuk volt a helyszínen megszemlélni a minden térre kiterjedő, óriási teljesítményeket, nagyon jól megértik, hogy a román szervező erő legyőzte a leglehetetlenebb akadályokat és hogy ma a Dnyeszter és a Bug közötti tartomány egészen rendkívüli kilátások mellett fejlődik tovább«. 1942-ben »Transznisztria-kiállitás«-t rendeztek Bukarestben s rövidesen megjelentek az első transznisztriai termékek is a román
