Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám - Szabó István: A magyarság híre külföldön
A magyarság híre külföldön 45 magyar, az igazi nép, akkora már — Petőfi és Arany irányának meghalványulásával — a magyar népnek itthon sem volt hű szava. Ne feledjük, hogy a nyalka csikóst, a tüzes cigánylányt és az örökös pusztai helyrerutyutyut, amelyet ma úgy nyögünk, tulajdonképpen a magyar uralkodó osztály teremtette meg magának. Rémálmában ilyennek látta vagy kívánta a magyar népet« — írja Illyés Gyula. Felpanaszolja még, a nemzeti önállóság óta, diplomáciánk mozdulatlanságát is. Azt, hogy amikor a szomszédos államok minden valamire való írójukat szellemi követként sietve küldték külföldre, díszelegni, tanulni és »hírt verni«, — mennyire igaz! e követküldés tényeiről és tanulságairól kötetet lehetne írni! — ugyanakkor a magyar szellemi életet, személyben, könyvben olyanok képviselték, »hogy az ember belepirult magyar mivoltába«. Az ösztöndíjasokra ezúttal nem nyilatkozik, ö tudja miért. Bizonyos, hogy túlnyomó nagy részükről sír — vagy nevet? — a kontraszelekció balkezes gyakorlata. Kik szereztek tehát az országnak megbecsülést a világban? »A magyar szakmunkások, a magyar bányászok, kubikusok, két zenész.« EHlenben »végzetesen sokat ártottak úgynevezett intellektueljemk, szórakoztató művészeink és művésznőink«. AZ ILLYÉS GYULA ÁLTAL FESTETT, szinte elviselhetetlenül sötét képet számunkra alig-alig deríti a vita több más, érdemes vagy kevésbé érdemes megnyilatkozása. S miután a »hírünk a vüág- ban« komplexumát ő »robbantotta ki«, cikkét keU a vita kiinduló pontjának, illetve alapszövegének tekintenünk, s hozzá kell mérnünk a többi megnyilatkozást De nemcsak e cikk áttekinthetőségének megkönnyítésére, hanem mert végül is Illyésnek csak a szavai súlyosak és sötétek, a mögöttük álló tényeken, a valóságon, s akár- müyen nyersen és keserűen kikiáltott igazán ez mitsem változtat. Ezt vallja Keresztury Dezsőnek az »alapszöveghez« szellemében legközelebb álló, de nyugodtabb hangú és tárgyilagosabb, s reális, gyakorlati elgondolásokkal telített írása. „A következő lépést azonban éppen az ügy érdekében az anyag indulattalan feltárása, a terep higgadt felmérése, benyomásaink és teendőink nyugodt számbavétele felé kell megtennünk“... „Utána kell járnunk, hol, merre, mit, kik, és milyen inditóokokból mondtak és mondanak rólunk. Ki kell nyomoznunk a hírek eredetét, létrejöttük körülményeit, követnünk kell útjukat, le kell mérnünk súl3nikat. S vizsgálódásunk közben különös figyelmet kell fordítanunk a német anyag feldolgozására; tudnunk kell, hogy ez a legnagyobb, legösszetettebb s különféle okoknál fogva a legnagyobb hatású: évszázadokon át Németország volt a legfontosabb nyugati kapunk, s az alig kikerülhető szűrőközeg, amelyen át tőlünk és rólunk hír juthatott a távolabbi Európába. A német anyagból is elsősorban az elmúlt másfél századé a fontos; a közvéleményben ma is él és hat. S még ezen a szűkebb körön belül is, el kell választanunk a lényegest a lényegtelentől, az élő mérget vagy orvosságot a történelmi dokumentumtól.“ Keresztury mutat rá arra, hogy a kegyetlen és elnyomó magyar képe Bécsben született meg a nemzeti emigráció munkájának és sike
