Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 7. szám - Tárkány Szücs Ernő: Erdély öröklési jogszokásai
Erdély öröklési jogszokásai 387 lepedös cigányokat (vándorlók) megkülönbözteti a lepény égésektől (törököknél gepenek) és az „új parasztok“-tól, akik a városok melletti falvakban laktak. A két utóbbi réteg teljesen az uralkodó erdélyi törvények és szokások szerint élt, ellenben a vándorcigányok a múlt századból származó feljegyzések^^ szerint még akkor is különleges jogi rendet valósítottak meg közösségeiken belől és szoros nemzetiségi szervezetükben (gakkija) szokásaikon kívül mást tör- vén5mek nem ismertek el. A köztük végzett néprajzi kutatások szerint a vándorcigány Dél-Erdélyben házassága napjától „nem azon nemzetséghez tartozik többé, amelyben született, hanem ahhoz számíttatik és azzal kell vándorolnia is, amelyhez a felesége tartozik, sőt házassága után neve is megváltozik“. A férfi tehát elválik vérrokonaitól, mert a család folytonosságát nem a férfi, hanem a nő ága biztosítja. Ebből következik, hogy a vagyon is a nők ágán, a női nemzetségben száll tovább és az ilyen ambil-anak házasságba került férfi ruházati tárgyakon és szerszámokon kívül nem vihet magával egyéb tárgyakat. Ennek megtelepedett formája a hozzá még ma is sokban hasonló előbbi román anyajogi szervezet, de az öröklési joggal kapcsolatos sajátosságaikat részletes leírások hiányossága folytán nem vizsgálhatjuk. A NÉPI JOGÉLET valóságos anyaga azonban nem a történeti hagyományokból, hanem az élő jogszokásokból és jogintézményekből áll, melyek a legideálisabb jogfejlődés folyamán mindig a történeti hagyományokból nőnek ki a nép művelődési viszonyai és a társadalmi erők rendje szerint. A különböző népek történeti jogszokásait nagy részükben a mai napig is meg kell találnunk az életviszonyaikat rendező normák között. Feladatunkat a következőkben e nép jogi múltja és jelen viszonyának tisztázása szabja meg. Az erdélyi nép öröklési jogszokásainak megismerésére szokásjoggyűjtemények szolgálnak. Az első munka, amely részletesen foglalkozik a Királyhágón túli magyar terület öröklési jogszokásaival, 1904-ben jelent meg. Szerzője MattyOrSovszky Miklós,*^ aki tulajdonképen egy mellékkérdésből indult ki: azt kutatta, hogy a birtok ösz- szetartására használatos német jogszokás, a törzsöröklés (Aner- bensitte) elterjedt-e a magyarságnál, vagy ismeretes-e a magyar népnél más hasonló rendeltetésű szokás. Mattyasovszkyt Darányi Ignác akkori földművelésügyi miniszter előbb Németországba küldte ki a német szokások alapos tanulmányozására, mert hivatalos köreinknek az volt a meggyőződése, hogy birtokpolitikánkban a német módszereket, a törzsöröklést s az ezzel kapcsolatos minimiunokat nálunk is lehet majd alkalmazni a birtokszétforgácsolódás megakadályozására. A külföldi útjáról visszatérő Mattyasovszky a magyar törzsöröklési törvény elkészítése előtt ajánlotta a magyar nép öröklési szokásainak megismerését. Ezért Darányi közvetítésével Plósz József főherceg—Wlislocki Henrik: A cigányokról. Bp., 1895, 13—15. 1., Wlislocki: Az erdélyi sátoros cigányok vándorjelei, Erdély, I. évf. 38. 1. A 16. számú jegyzetünkben idézett munkájában foglalta össze eredményeit.
