Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 7. szám - Tárkány Szücs Ernő: Erdély öröklési jogszokásai
380 Tárkány Series Ernő Tanulmányunkban csak a leszállók öröklése közben érvényesülő hagyományos jogszokásokra kellett szorítkoznunk, mert a felszállók és oldalágiak öröklési képessége minden népnél csak későbbi, bonyolultabb jogfejlődés eredménye. Az Erdély területén ma is élő öröklési jogszokások megértése szempontjából fontos feladatunknak tartjuk, hogy röviden foglalkozzunk előbb a történeti jogokkal s ezek ismeretében nyúljunk a szokás jogi anyaghoz. A RÉGI JOGI KÚTFŐK* Erdély népeit általában két nagy csoportban tárgyalták; az egyik csoportot alkották az ,,Erdélly’ Ország’ képében a’ törvényszerző hatalmat gyakorló Nemzetek“, másnéven az „egyesült nemzetek“, akik uralmában az „el-szenvedett Nemzetségek“ (gentes toleratae), vagy ,,nem egyesült nemzetek“ éltek. A közjogi Erdély magyarokból, székelyekből és szászokból állott, a lakosság többi alkatelemei pedig a nemnemes magyarok, a románok, örmények, bolgárok, lengyelek, oroszok, rácok, görögök, morvák, zsidók és cigányok voltak. A három vezető népnek a törvényei, uralkodó jogszokásai nagyjából irányadók voltak a területükön élő többi népekre is, akiket csak a három nemzet jogába való teljes behódolásuk esetében tűrtek meg határaikon belül s eközben lassan, szinte akaratlanul is magukba olvasztottak. A nemzetek népi jellegű, öröklési jogáról a közjogi felosztás szerint adhatunk összefoglaló képet, mert ez a tagoltság az öröklési jogok fejlődésére is hatással volt. A magyarok területét a székely és szász székeken kívülálló vármegyék alkották, öröklési joguk mindvégig a Hármaskönyv szerint épült ki, amelyet az Approbáták és Compiláták csak csekély mértékben befolyásoltak; ezen jog sajátsága volt, hogy ősi és szerzett vagyon között tett különbséget. Ősi vagyonnak azt tekintették, ami az elődöktől törvényes öröklés útján egyszer már átszál- lott utódokra a családon belől; minden más jószágot szerzeményi- nek neveztek.2 A vagyoncsoportokban elkülönítették az adomány alapján szerzetteket a vétel révén egybekerülő vagyonrészektől. Az ősi javak tulajdonképen a családot illették, felettük a jogközösségbe tartozó családtagok nélkül a tulajdonosnak nem is volt joga intézkednie.® A szerzett javakról kötöttség nélkül, az adományos vagyontárgyakról pedig az adomány levél alapján rendelkezhettek. Az ősi vagyonban a királyi adománylevél záradéka szerint történt az öröklés: csak fiúk, vagy fiúk és lányok között e^enlő arányban (kivéve a fiágat illető fegyvereket!).^ Az adomány! és csupán fiágat illető jószágokból a lányok negyedet kaptak annak jeléül, hogy az apától származtak le; a gyakorlatban e negyedre különösen azért 1 Bália Sámuel: Erdélly ország’ közönséges nemzeti törvényeinek első része a’ törvény’-szerzö hatalomról, Kolo’sváratt, 1791, 369. 1. és Dósa Elek: Erdélyhoni jogtudomány, Kolozsvártt, 1861. I. 69—111. 1. 2 Werbőczy István: Tripartitum opus iuris ..., I. rész, 57. cim; Id. még az 1659. évi 36. te. és 1723. évi 49. te. rendelkezéseit. 3 Trip. I. 58. cím 1. §-a. * Trip. I. 17. és 99. cim 2. §-a.
