Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)

1944 / 1. szám - Kiss Jenő: Forrongás katolikus szellemi életünkben

32 Kiss Jenő jólismert irányzat szellemi jegyeit viseli magán s egy pillanatig sem hagy kétséget afelől, hogy íróját és a közlő folyóiratot a mai egyensúlyi küzdelmek mérlegén melyik serpenyőben kell el­helyeznünk. De nemcsak a maga helyét jelöli ki ez a megnyilatko­zás, hanem ugyanakkor teljes határozottsággal rámutat ellenfele hovatartozására is. Nem mi vagyunk hivatva eldönteni, hogy P. Varga és rajta keresztül a hivatásrendiség eszmekörében élő katolikus vezetőférfiak ellen felhozott vádakból mennyi az igaz s mennyi írandó a látszatok és tévedések számlájára. Annyi azonban kétségtelen, hogy e cikket követő, már említett vita során a hivatás­rendiséget védők feltűnő egyöntetűséggel ragadták meg az alkal­mat, hogy védekezzenek az ellen a széles körökben elterjedt véle­mény ellen, mintha mozgalmuk annakidején a parancsuralmi törek­vések diadalra jutását segítette volna elő. Maga a hivatáisrendíség kérdéskomplexmna is mintha csak éppen ürügy lett volna eme védőnyüatkozatok megtételére, mintha csak arra szolgált volna, hogy leple alatt visszautasíthassák azoknak a köröknek a vád­jait, akik már kezdettől fogva szemben állottak a szélősjobboldali mozgalmak eszméivel s akik ma sem tudják elfelejteni a hivatás­rendi vezető férfiaknak, hogy mozgalmukkal „a koreszmét szolgál­ták, mely lényegében antikatolikus, hagyomán3rtalan és destruktív“. Nem arról van szó — ezt maguk a támadók is hangsúlyozzák — hogy a hivatásrendiségi mozgalom vezetői „támogatni akarták volna a nyilasokat, hogy ne lettek volna... az állami omnipotencia ellenfelei, ami minden katolikusnak kötelessége“, hanem arról, hogy „a hivatásrendi mozgalom nem küzdött a téves koreszmék éllen, ha­nem csak az ellen küzdött, hogy a korszellem ki ne sajátítsa a min­deneket megmozgató szociális kérdést: csakhogy nem tudván eh érni, hogy a szociális kérdés megoldása össze ne fűződjön a dikta­túrának és nyilasságnak egyéb gondolataival“, mozgalmával aka­ratlanul is a nyilas mozgalom malmára hajtotta a vizet. Abban a tényben tehát, hogy a hivatásrendi mozgalom elmulasztotta nyíl­tan szembeszálni a szélsőjobboldali törekvésekkel, a Jelenkor és köre „hídépítést és opportunizmust“ lát s ha szándékában nem is, hatásában nyilaspártolással bélyegzi meg a másik oldalt. Vádakkal szemben legtöbbször vádakat szoktak állítani — így történt ez a hivatásrendiség körüli vitában is. Nyisztor Zoltán, aki utóbb szintén bekapcsolódott a vitába, „Miről van szó?“ c. cikké­ben azzal vádolja meg a Magyar Nemzet, illetve a Jelenkor cikk­íróit, hogy ezek kiosztották egymás között a szerepeket és egy jól átgondolt, egységes haditerv szerint támadnak a hivatásrendiség, P. Varga és Mihalovics Zsigmond, tehát nyilvánvalóan a katoli­kus Egyház ellen, ők tudják, milyen gonosz és sötét tervek érdeké­ben. Nyisztor cikkére a Jelenkor-ban Almásy József válaszolt. Visz- szautasítja Nyisztor gyanúsításait, büszkén hangoztatva, hogy mind ő maga, mind pedig a Jelenkor szerkesztői, sohasem írtak le egyet­len olyan sort sem, mel3re rá lehetne ütni a katolikus elvek meg­tagadásának vagy akár meglazitásának és felhígításának a bélyegét, vagy amelyre rá lehetne fogni ezen elvek opportunisztikus magya­rázását és alkalmazását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom