Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 5. szám - Szemle - Wellmann Imre: Parasztnépünk multjának feltárása
/ 300 Szemle szedelembe dönthesse.“ (Századok 1876, 21.) Márki könyvének első kiadásában maga is megtörténtnek veszi a rablógryilkosságot; az új kiadás azonban, noha időközben újabb adat nem került elő, már csak bizonyításra váró vádról beszél, s csupán annyit enged meg, hogy a „puszta föltevés és a valószínűség látszata (!) már maga is foltot ejt Dósa becsületén.“ (30.) A lázadó parasztok vezére erősen idealizálva lép elénk, romantikus hősként, aki racionális, szinte nemzetmegváltó inditékokból cselekszik s lép- ten-nyomon magasröptű, modernül hangzó gondolatokat hirdet. Dózsa úgy vélte, — hangoztatja Márki — hogy „a közönyös nemességet a szabadnak született földmívesekkel kellene felfrissíteni... A siker, egy életrevaló nemzet megteremtése, elég kárpótlásul szolgálna az esetleg kiontandó vérért.“ (79. ill. 154.) NémUeg ellentétben áll ezzel, amit más helyen mond: „Dósa Györgyöt ebben a reménytelen (!) küzdelemben követni csak halálra eltökélve lehetett.“ (Üj kiad. 173.) „Kedvezőbb alkalmat — folytatja — ... keresve sem lehetne találni, hogy az úgyis a nemzetközi jog durva megsértésével ... egy békében élő ellenség (t. i. a pogány török) megftámadá- sára szélnt sereget egy socialis és politikai (!) forradalom eszközévé tegye.“ (80. ill. 155.) Míg így hőse fellépésének messzemenő céltudatosságé^ tulajdonít, másfelől buzgón keresi a mentséget a forradalom kilengéseire. Szerinte Dózsa, amikor Csákyt és Telegdyt embertelen kegyetlenséggel kivégeztette, „bennük a főpapságnak és az aristokratiának sok százados dic:s- körét akarta egy mozdulattal elsötétíteni a tömeg szemében... Görgey is egy Zichy életével mutatta meg a maga elhatározottságát“ (126—27. ill. 232.) — teszi hozzá kissé sántító hasonattal. ,,Mikor egyes eszmék divatba jönnek — finis sanctificat media... Forradalmi vezérektől nem-igen követelhetjük, hogy uralkodjanak az általuk nem teremtett, csak talán felidézett (!) helyzeten; elég, ha bele találják magukat... bár ... dicséretük mindig csak egyoldalú, mert csupán az általuk fölkarolt irány részéről jövő lehet. E tekintetben tehát Dósát alig érhetné vád (!)“. (127—28., ill. részben 233.) Ezzel szemben „Dósa legyőzői közönséges elnyomók voltak, olyanok, mint a forradalom vérbefojtói egyaránt. Egy megcsontosodott eszme képviselői, kik a beteg testben is tartják az életet, amíg lehet (?'). Ilyesmi telüntélyt ad nekik a sínlödö patlensnél“ (?) (1. kiad. 193.) „A négy havi küzdelemnek szemmel látható eredményei („jelei“ —• javítja ki az új kiadásban!) csak a karók, rudak, gerendák és akasztófák lettek, melyek annyi (jellemző beszúrás az új kiadásban: ,,úrnak és“) felkelőnek életét oltották ki.“ (204. ill. 507^—8.) A lázadók egy részének kivégzésénél a „Walesi bárdokat“ idézi, s Carlyle szavait a girondeiakról (!), kik a vérpadon a Marseillaise-t énekelték. (Üj kiad. 388—89.) A komor vég eljött; ám az árnyék, melyet a temesvári kápolna vet, jelentheti „a múltak fitymálóinak szemében a királyságnak a gőgös oligarchia előtt való megalázkodását; de néhányunknák szemében azt az erőt jelenti, mellyel a törvényekre hivatkozó jobbágy a személyes szabadság elvét megvédelmezte. Így fogta fel... Petőfi is,... aki az esküszegö királyt az ártatlan áldozat vérébe akarta fojtani.“ (üj kiad. 428.) Egy másik Petőfi-idézet nem valami szerencsésen jellemzi a levert parasztok helyzetét: „Fázunk és éhezünk s átlőve oldalunk, részünk minden nyomor, de szabadok (!) vagyunk.“ (213. ill. 518.) A baljós képet csak a jövendőnek fénysugara enyhítheti, mely a „politikailag nonsenssé“ tett néposztályt „rehabilitálta, sőt emancipálta.“ (22. ill. 87—88.) Idézeteinkből, melyekben a racionális magyarázat sajátságosán vegyül érzelmi megnyilatkozásokkal, önmagától tárul elénk parasztságtörténetünk liberális irányának minden fogyatkozása. Ügy tűnhetik fel, mintha előszeretettel tártuk volna elő gyenge oldalait; elfogulatlan szemlélő előtt azonban aligha lesz kétséges, hogy nem kipellengérezés volt a célunk, hanem okulás, hasonló hibák lehető elkerülése — s ez a szempont nem engedte a hibák elhallgatását. Ha fentebb a liberális iránnyal foglalkoztunk a legtöbbet, ez nemcsak annak a jele, hogy gyöngéi aránylag könnyebben észrevehetők (mert a felületen mozgók), hanem a megbecsü-
