Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám - Ifj. Takács Miklós: Külföldi könyvek a románokról
18 Ifj. Takácsy Miklós illető tartomány legyőzött népéből egészítették ki őket. Másrészt pedig, bár Trajanus elfoglalta ugyan Dáciát, mégis a Duna maradt a római birodalom védővonala, „limes“-e.“ ,,Ha a románok valóban Erdély őslakói lennének akkor, hogy nem őrizték meg az erdélyi városok — éppen az állítólagos dákoromán kontinuitás tényéből kifolyólag — latin nevüket?“ „E betörések (gót, hun, avar, szláv, stb.) közül — folytatja v. Leisen — mindegyikről maradt valamilyen bizonyíték, történelmi feljegyzések, régészeti leletek, földrajzi nevek, helynevek, stb., de a rómaiakról sem történeti feljegyzéseket, sem régészeti leleteket, sem helyneveket, sem bármilyen más nyomot nem találunk 270-től 1200-ig, sőt még ennél később sem. Milyen következtetést kell mármost ezekből a megállapításokból levonnunk? A dáko-román kontinuitáselmélet sántít egy óriási szakadék, egy évezredes történelmi hiány folytán.“ Van Leisen a nyelvészet terén is otthonosan mozog. Attól a feladattól sem riad vissza, hogy Puscariu nyelvatlaszát megbírálja: ,,Mit csinál ez a tudós professzor? Vesz pl. egy latin eredetű szót, amelyet a bihari románok ma is használnak, másutt azonban már feledésbe ment, ráragasztja a régi Dácia római településeinek a térképére s azt hiszi: ezzel bebizonyította, hogy a bihari románok a dákok kora óta Bihar megyében laknak. Más szóval, tudomást sem vesz arról, hogy ezen a területen mi ment végbe etnográfiai és történelmi szempontból. Az nem érdekli őt, hogy a bihari románok bevándorlásukkor hozták magukkal az illető latin szót.“ A továbbiakban kimutatja v. Leisen, hogy Gamillscheg Puscariu alapján még hihetetlenebb eredményekhez jutott el, az ő elmélete szerint ugyanis a románság három különálló latin szigetből fejlődött ki. Az albán és a román nyelv összehasonlításából származó eredményeket így foglalja össze: „Mível az albán nép ahhoz a kevés néphez tartozik, mely nem cserélt lakóhelyet, a mai Albánia területén kell az oláh nyelv kialakulásának a helyét és ennek folytán a román nép kezdeti történelmének kiindulópontját keresnünk.“ A fentiekből láthatjuk, hogy van Leisen milyen alapos felkészültséggel fogott ehhez az annyit vitatott kérdéshez. De ugyanilyen tudományos alapon foglalkozik az erdélyi művelődés történelmével is. Többek között megvilágítja, hogy milyen fontos szerepet játszott Erdély a nyugati műveltség történelmében. „Húzzuk még egyszer alá — írja ebben a fejezetben — hogy az erdélyi probléma európai vonatkozásban Nyugat és Kelet ellentéte körül forog.“ A magyarság a nyugati keresztény műveltség képviselőjeként jelentkezik már egy évszázaddal a honfoglalás után, míg a románság ma is a keleti, bizánci kultúra reprezentánsa. Külön fejezetben foglalkozik az erdélyi művészettel („A gyula- fehérvári székesegyháztól az első erdélyi bizánci stílusú templomig“) s rámutat arra, hogy ezen a téren is a magyarság vitte a döntő szerepet Erdélyben. „Tagadhatatlan, hogy sok erdélyi várost a németek alapítottak, akik II. Géza idejében vándoroltak be és a mai ,,szászok“ ősei, de Gyulafehérvárt, Erdély legrégibb városát a magyarok építették s magyarok alapították Kolozsvárt is, az újabb
