Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)

1944 / 2. szám - Magyar Figyelő - Finnország, a válaszúton álló kisállam

Magyar Figyelő

' 110

több mint negyed évszázad nemzetközi jogi szempontból vajmi kevés fejlődést eredményezett, ugyanis néhány kisállam függetlenségének elismerésén kívül a bécsi Szent Szövetség elvei érvényesültek ezúttal is.

Sokkal szembeötlőbb az evolúció az 1878-ban tartott berlini nemzetközi kongresszuson. Nem kétséges, hogy Bismarck kezdeményezése a balkáni államok szabadságának elismerésére nem kizárólag ideálista álláspont volt, hanem ezzel a diplomáciai lépéssel lehetett a legkönnyebben kivonni Bulgáriát, Romániát, Szerbiát és Görögországot az évszázados török uralom alól.

A XIX. század utolsó évtizedében a jeles államférfiak már előre látták, hogy a következő század egyik uralkodó problémája a kisnemzetek kérdésének rendezése lesz s ekkor születtek meg az első időtálló alapelvek.

Az 1913-as balkáni háború, majd a világháború a kisnemzetek erkölcsi és anyagi jelentőségét annyira érvényre juttatta, hogy lehetetlen volt a Párizs-környéki béketárgyalásokon legalább is a győztesek érdekkörébe tartozó kisnépek igényeit bizonyos fokig ki nem elégíteni.

Bár a békeszerződések alapján a nyugati nemzetek közvéleménye előtt talán úgy tűnhetett, hogy sikerült a kisnemzetek egyenjogúságát biztosítani, az a szellem azonban, amely a genfi Népszövetséget 20 éven át körüllebegte, félreérthetetlenül igazolja, hogy a nagyhatalmak politikai módszerei a világháború katasztrófái után sem változtak meg és a nehéz időkben tett bíztatásokat csak annak szánták, hogy a jobb és igazságosabb jövő reményében a kisállamokat minél nagyobb áldozatokra késztessék. Az elmúlt negyed évszázad alatt 18 európai kisállamnak külön-ki’lön megvolt a maga aggodalma, vájjon mikor aknázza ki nagyhatalomszomszédja materiális alsóbbrendűségét.

A most folyó totális világháború elsősorban a nagyhatalmak gazdasági, másodsorban világnézeti vetélkedése. Fatális törvényszerűség, hogy a nagyhatalmak árnyékában élő kisnemzetek ilyenkor nem kerülhetik el a háborúban való közvetett vagy közvetlen részvételt, már csak földrajzi helyzetüknél fogva sem. Ez a fatalitás most is érvényesül és a gigantikus küzdőfelek oldalán a kisnemzetek többsége is háborúba sodródott. A kis- nemzeteket azonban rendszerint nem fűtik hatalmi célok, politikájuk távolról sem imperiálista jellegű. Olyan eszményekért küzdenek, mint a nemzeti önállóság és a független államiság. De a nagyhatalmak e törekvések iránt kevés megértést tanúsítanak s a kisnemzeteket egyszerűen abból kiindulva ítélik meg, hogy csatlakoznak-e hatalmi csoportjukhoz vagy sem. Ennek ellenére a valóság az, hogy a világpolitika mai konstellációi között az erkölcsi álláspontot többnyire a kisnemzetek képviselik. Érthető ez, hiszen a kisnemzetek nincsenek érdekelve a világ különböző tájain folyó hatalmi küzdelmekben, így álláspontjuk is elfogulatlanabb. Hatalmi eszközeik gyengébbek lévén, a szilárd erkölcsi álláspont marad létükért vívott küzdelmükben egyik legerősebb fegyverük. A kisnemzetek közt pedig nem számarányánál, de erkölcsi értékeinél és hősiségé- nél fogva a finn nép a „primus inter pares“.

Az önálló finn történelem a XVI. században kezdődik. Ekkor kapta a finn nép a svéd királyoktól az első autonom jogokat és a reneszánsz századában tudja meg tulajdonképpen Európa, hogy a finn nemzetnek külön aspirációi vannak. Az ezt követő három évszázad alatt Finnország megszakítás nélkül Svédország egyik tartománya marad, de a különválási folyamat állandóan fölfelé ível. A XIX. század elején a Finnország feletti felségjog megváltozik, amennyiben I.