Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 2. szám - Aldobolyi Nagy Miklós: Örmény Szamosújvár–magyar Szamosújvár
örmény Szamosújvár — magyar Szamosújvár 107 örm. kát. róm. kát. gör. kát. ref. 1931/35. évek átlagában 12,3 11,6 20,4 23,0 1936/40. „ 10,2 9,2 16,5 17,0 Talán nem elegendő a súlyos következtetések levonására ez a pár adat, de nézetünk szerint mégis az derül ki a két évötöd születési arányszámainak szemügyre vételéből, hogy az általános születési hanyatláson belül a város táji környezetének lakossága — a görög katolikus románság és a református magyarság — bizonyult relative a legellenállóbbnak. S ebben a természetes táji keret érvényre jutását látjuk, miután a két évszázad múltán sterilizálódó és tájidegen települők, az örmények feloldódáshoz közeledtek. Vizsgálatainkat talán ezzel az eredménnyel vezethetjük a befejező gondolatokhoz. Az örmény Szamosújvár a múlté, a jövőbeni Szamosújvár élete az általános erdélyi s azon bélül az erdélyi városi sorsot formáló tényezők szerint fog igazodni. Természetes, hogy történelmében a kristályosító örménység, főleg annak kultúrális indítása — mint gyöngyszem belsejében az irritáló porszem — mindig fellelhető lesz. De mesterségesen felidézni a kétszáz év előtti múltat s örmény jövőt emlegetni, mikor csak múlt van már: lehet ügj^es érvényesülési eszköz egyesek számára, de semraiképen sem komoly problémája sem Erdélynek, sem pedig Szamosújvámak. Ebből persze nem következik, hogy elhanyagoltassék a múlt tiszteletreméltó emlékeinek egybegyűjtése, azok rendezése és idegenforgalmi célokra történendő felhasználása. Az örmény „kérdést"^ tehát helyesen múzeális, kultúrtörténeti kérdésnek kell tekintenünk. A táj természetes kiegyenlítő hatásának kellő értékelése mellett azonban meg kell látnunk ezen a példán is a szerencsétlen erdélyi nemzetiségi probléma megoldásának egyetlen nagyobbperspektivájú lehetőségét. Az egymásrautaltság érzetének tudatosítása és az igazi felekezeti béke megteremtésével, a kölcsönös tisztelet határai közt vezetett élet hosszú idő múltán igenis megtermi az egyensúlyi helyzetet. Ez önmagától, erőszakos beavatkozás nélkül is létrejön egészséges állapotként. De ez az állapot kizárja a konkolyhintéseket, sőt az ilyen társadalom kiközösíti a konkolyhintőket is! A magyarságnak, mely pedig a Kis-Szamos medencéje 103 községében és 1 városában az 1910. évi népszámlálási adatok szerint csupán 28.6%-nyi kisebbséget alkotott, békés fejlődésben töltött évtizedeket véve alapul, nincs oka félni semmiféle asszimilációs veszélytől, — példánk ezt igazolja. Még áll, bár hulló vakolattal, a szamosújvári örmény katedrális, csonkult toronnyal az erzsébetvárosi templom, feltűnik keleties szépségével egy-egy fiatal örmény leány, korai vénségével egy-egy öregasszony Szamosújvár utcáin, de a városban élő és a távolról józanul szemlélő egyformán jól tudja, hogy az „örmény kérdés“ magyarországi viszonylatban lezárult. Jó polgárok voltak, szépen, öntudattal, pompázatosán tudtak élni, vérük jótékony keveredést hozott a magyarba. Sajnos, a kifinomodott kereskedelmi érzéket nem tudták átadni, sőt inkább őket mérgezte meg a kiegj^ezés utáni sok-sok társadalmi betegség: úrhatnámság, rangkórság, tódulás a
