Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 7. szám - Kéki Béla: Kolozsvár színházi és zenei élete
Szemle 449 Endrétől a Törtetők és Bókay Utódja^ Vojnovich Géza Magyar j)assiója szerepelt még a műsoron, Harsány! Bolond Ásvagné^a csak arra szolgált, hogy Bajor Gizi megragyogtathassa utolérhetetlen művészetét. A külföldiek közül Winter Keith Tűzvészét, Bahr Koncertjét, Piran- dellotól A becsület gyönyörét és (tudj’ Isten kitől) a Párisi expresst játszták színészeink. Ha a Koncert és a Párisi express helyett súlyosabb értékű külföldi alkotásokat kapunk, elismerésünket semmi sem korlátozhatná. De a Pirandello-darabot kivéve, a színház pesti receptet követett, ahelyett, hogy maga válogatott volna a sokat hangoztatott önállósággal és bátor kézzel. Annál biztatóbb képet nyújtanak a magyar művek. Már a tiszta számszerű eredmény is örvendetes, mivel a pesti Vígszínháiz öt magyar bemutatója mellé négy külföldi, a Madáchban két magyar mellé három idegen társult az idén, sőt a pesti Nemzeti műsorán is hét-hét arányban egyenlően osztozkodtak a magyar és idegen szerzők, ellenben a kolozsvári színpadon hat külföldi darab mellé tizenkét magyar sorakozott. Minőség tekintetében is feltűnő emelkedést észlelhetünk. A magyar drámaírás már nemcsak exportképes árucikket, kelendő üzleti portékát termel, mint a világháború előtt, hanem a legjobb magyar írók színpadi megszólalása óta a magyar darab mind sűrűbben a magyar lélek hordozója és a magyar problémák kifejezője. A magyar exportdrámák jelentették itthon és külföldön az első győzelmet, az üzletes sikert, most van kibontakozófélben a második, a magyar szellem győzelme a színpadon. Ezért döntőfontosságú ma a színházak magatartása a színpadon kísérletező magyar íróval szemben. Múltja is hivatásként írja elő, de jelene is kezességet nyújt reá, hogy a kolozsvári Nemzeti Színház mindig az első sorban fog küzdeni az új magyar drámáért vívott harcban. Az előadások színvonalában, amint az könnyen elképzelhető, ingadozás mutatkozott az év folyamán. Kiemelhetjük a Tűzvészt, a Földindulást, a Csalóka szivárványt, a Sasfiókot, A bolond Ásvaynét és Az utódot: ezeknek a bemutatóin láttuk a legegyöntetűbb és legösszehangoltabb játékot. Az ember tragédiája, a Törtetők, a Koncert, A becsület gyönyöre és a Szépanyám ilyen szempontból a második vonalba szorult. A Bánk bán, a Csikós és a Fösvény előadását találtuk a legegyenetlenebbnek. Ritkán játsszák Moliéret, ennek az áldásos következménye, hogy a színészek csak tapogatóztak a stílusa után. Különben régi dolog, hogy ha a játék színvonaláról és összehangoltságáról van szó: keresd a rendezőt. Ez a színház munkájának punctum saliense Kolozsvárt is. A rendezők közül Tompa Miklós tavaly a Villámfénynél, és az Énekes madár, idén a Csalóka szivárvány rendezésével bebizonyította kitűnő képességeit és biztos érzékét az új magyar dráma problémái iránt. Az ő munkáján kívül azonban mindig azok az előadások sikerültek legjobban, amelyeknek a rendezésébe »beleszóltak« a vendégként föllépő művészek: Bajor Gizi, Páger vagy Kiss Ferenc. Különösen Bajor Gizi kifinomult hallását és lélektani elmélyedését csodáltuk meg, próbái a fiatalabb kolozsvári színészek számára többet jelentettek, mint a szerepek tömege és a sokéves gyakorlat. Ezért látnék nagyon üdvösnek, ha időnként vendégrendezőket is hozna a színház, kezük alatt úgy fejlődne az együttes, mint nagy karmesterek szuggesztív hatása alatt a zenekar. Hívják meg a legjobb magyar rendezőket: Németh Antalt, Hegedűs Tibort, Major Tamást. Megérné az áldozatot, annál is inkább, mert a jól rendezett előadások magas színvonala igazolja, hogy az egsdittesben sok a tehetség. Pendítsük meg végül a társulat-szervezés kérdését. Két esztendővel ezelőtt Táray Ferencre hárult ez a nehéz feladat, s ami neki rosszul sikerült, annak a nyomai nehezen küszöbölhetők ki. Baj volt, hogy túlságosan nagy társulatot szervezett, kisebb, de erősebb együttes helyett.
