Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Bárdossy László: Két világ között
74 Bárdoasy László Az emlék hovatovább vággyá erősödött: hogyan lehetne visszajutni az elveszett füdenbe? A nyugtalan kapkodd, amivel hol ezt, hol azt próbálták, ennek az égő vág^ynak a jele. Hogy az ország hatalmasai egyszer ennek, másszor annak a pártjára álltak, aztán újra hitet és hűséget cseréltek, — sokszor nem is azért történt, hogy így szerezzenek vagyont, rangot és méltóságot. A kiábrándulás vitte őket az egyik táborból a másikba s az ismét életre kelő reménykedés hozta őket vissza. Az életerő jele, hogy a csalódás — amire minduntalan volt ok — nem verte le s nem tette fásulttá őket. Hogy mindig újrakezdték, új hittel, változó zászlók alatt. Pedig hamarosan kiderült, hogfy hiába a Habsburg-király hatalma és hiába a barátkozás a törökkel. Egyik sem tudott a magyarság sorsán segíteni. Az emlékben lassan felderengett a tudat, hogy az ország saját erőit kellene gyarapítani, s ht^y ennek az útja a rend és az összefogás. így ébredt az összetartozás érzése, amely hidat ver a rendi tagozódás fölé. Az emberek egymásnál keresnek támogatást, ha egyszer saját kárukon rájönnek, hogy se égen, se földön nincsen más segítség. De még ennél is joblaan egymáshoz hajlítja őket a vezetésre termett egyéniség erős akarata és kemény keze: az, aki a közösség életét nem akarja tovább rábízni a sorsra, nem várja a jószerencsét, de maga keres az útvesztőben irányt és ösvényt. Benne nyilatkozik meg az, amit a nemzet politikai géniuszának nevezünk. A mohácsi csatavesztést követő szomorú korszakban a magyarságnak is támadtak ilyen vezetői, akik megértették, hogy a rendi tagozódáson túl van magasabb egység, mindazoknak a közössége, akik a Kárpátok völgyében századokon át együtt laktak, s akiket vérségi és szellemi kapcsolatok kötnek egymáshoz és ehhez a földhöz. Ebben a közösségben — rövid kábultság, néhány év tántorgása és kavarodása után — az életerők újból megindultak és működésbe kezdtek, s ismét mozgásba hozták azt a gépezetet, amel3mek állam a neve; azon a területen, amelyen éppen lehetett és úgy, ahogyan a magyarság a maga erejéből tudta. Ezt az államot ugyan »Erdélyi Fejedelemség«-nek hívták, de benne korántsem jött létre valami új alakulat. Nem más ez, mint a régi magyar királyság csonkja, amely visszaszorult keletre, ahová nem ért át a Habsburgok keze s ahol a töröknek nem volt érdemes s talán kényelmesebb is volt az engedelmességre szorított magyar állami gépezetet működésben hagyni. A Kárpátmedence keleti felére szorult magyar állam területe sohasem fedte a szűkebb értelembe vett Erdély geográfiai fogalmát. Hatalma mindig jóval messzebb terjedt, s rövidebb időre sem lett volna életképes a gazdag Tisza- vidék nélkül, amellyel a Királyhágón túli részek gazdaságilag szorosan összefüggnek. Erdély csak a nevét adta a Fejedelemségnek, de a fejedelmek címük szerint és a valóságban is a magyarországi részek (» ... partiumque regni Hungáriáé...«) urai is voltak. Kétségtelen, hogy a »fejedelemség«-ben nem egy tartomány kapott állami önállósággal »rangemelést«, mert a Magyar Királyság
