Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 12. szám - Csekey István: A százéves „Szózat” és a külföld
SPANYOLORSZÁG ES ERDELY MIKOR ÍRJA MEG már valaki Erdély és Spanyolország kapcsolatainak történetét? Marinescu Constantin egyetemi tanár, akit Kolozsvárt jól ismernek a megszállás idején ott betöltött katedrájával kapcsolatban, épúgy járt Spanyolországban, mint lorga, és az Aragóniái Korona Levéltárában érdekes adatokat talált V. „Nagylelkű“ Alfonz aragóniai és nápolyi király keleteurópai diplomáciájára, valamint balkáni expediciójára vonatkozóan is. Ez a tüneményes renaissance-uralkodó román vajdákkal is levelezésben állott. Tudtommal erdélyi magyar tudós még nem kutatott a spanyol levéltárakban, királyhágón inneni magyar is legfeljebb egy vagy kettő. Pedig a kapcsolatok kutatása aránylag szép eredménnyel kecsegtet; súlypontjuk mind Spanyolország, mind pedig Erdély „aranykorára“ esik, és ha az erdélyi protestáns túlsúly a hajdanvaló jó transzilván deákokat inkább az északi országokba és egyetemekre vezette is, a spanyol befolyás Bécsen keresztül kincses Kolozsvárig is eljutott, sőt spanyolok is szerepelnek Erdély történetében. Ami azonban a kapcsolatoknak külön zamatot ad, az Erdély felbukkanása a spanyol klasszikus irodalomban: a távoli rejtélyes és meseszerű „Transilvania“ elmaradhatatlan barokk kellék a nagy Lope de Vega világot jelentő deszkáin és a példálózó Baltasar Grácián, Schopenhauer kedvenc filozófusa, erdélyi fejedelmet idéz a szerencse forgandóságáról szóló elmefuttatásait illusztrálandó. Egy spanyol jezsuita ugyancsak napjainkban mutatta ki, hogy Calderón As élet álom című híres műveinek — az egyik dráma, a másik autó sacramental — ugyancsak köze van Erdélyhez, miután a főhős, Segismundo, az emberi nem allegórikus megszemélyesítője, minden valószínűség szerint több erdélyi fejedelem Zsigmond-ke- resztnevének köszönheti spanyol füleknek olyan szépen csengő nevét. Calderón, Lope de Vega, Grácián: e három nagy név nem elegendő-e már önmagában is annak kimutatására, mennyire nem volt közömbös a spanyolok számára Transilvánia. Túl hosszadalmas volna azonban e helyen felsorolni azt a sok poéta minor-t, akinek műveiben Erdély latin-spanyol neve ugyancsak felmerül alkalomadtán, ha másként nem, legalábbis egy-egy földrajzi jellegű felsorolásban. Magyarország is meseszerű táj a klasszikus spanyol képzelet számára, bárok szeszély, irodalmi kellék; de Transzilvánia önálló életet él a spanyol lélekben, az érzelmi hangsúly, amely a szót kíséri, sajátos jelleggel bír (aminthogy Erdély is sokkal nehezebb problémája volt az elspanyolosodott osztrák udvarnak Bécs- ben és Prágában, mint a sokkal hamarabb és simábban behódolt nsmgati végek). Az irodalomtörténészek elsősorban mint romantikus kellékeket tartják számon az „exotizmust“, a teremtő képzelet játékos expatriálódását és szertelen csapongását távoli tájakon; a Hispániában született bárok szellem csapongott a maga képére teremtett „forró Etiópia“ és „jeges Norvégia“ ellentétei között, és ezen a lovagregényes mappamundin Transilvánia előkelő szerepet játszott.
