Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Makkai János: A politikai boldogság-rendszerek
A poUtikai boldogság-rendszerek 615 szentül meg voltak győződve, hogy ha leverik az európai királyságokat s az arisztokráciát, ha kiragadják a hatalmat az egyház és a papság kezéből, ha megvalósítják az egyenlőség-testvériség-szabad- ság ideáját — többé sohasem kell a népeknek háborúzniok. A heroikus helytállást mint legnagyobb, de utolsó áldozatot követelték híveiktől. Ugyanez az érzelem vonult végig a marxizmus egész, közel százesztendős küzdelmén. Ha a munkásság heroikusán összetart és legyűri a kizsákmányolókat, ha felállítja az osztály-nélküli társadalmat és megvalósítja a szociális termelést, soha többé nem lesz háború és forradalom, nem lesz többé szükség heroizmusra sem. »Ez a harc lesz a végső« — hirdeti a kommunisták internacionálé dala. A nemzeti szabadságharcok ugyancsak azt szuggerálták minden időben, hogy csupán az elnyomó idegen királyt, vagy idegen nemzetet kell egyetlen utolsó erőfeszítéssel legyőzni és akkor többé hasonló bajok sohasem lesznek. Mindegjnk politikai hiedelem utolsó erőfeszítést követel, de amíg a cél eléretik, addig — korlátlan alárendelést, áldozatot és heroizmust. Az emberi élet minden egyéb szempontját semmibe veszik ilyenkor. A boldogságot csak heroiz- mussal lehet elérni, — ugyanúgy, mint a vallásban erkölcsi és hitbeli megigazuláissal. A földi boldogságot azonban sohasem ígérik mindenki, hanem minden esetben csak a kiválasztottak számára, — jutalom gyanánt. A politikai hiedelmek minden boldogságrendszere: kizáró jellegű. A vallásos hiedelem azt tanítja, hogy csak a hívő üdvözülhet. Aki nem hisz, az nem kapja meg a túlvilági boldogságot. A politikai hiedelem ezt a tételt nem tudja ilyen szigorúan megfogalmazni, de mégis hasonlót terjeszt. Aki nem küzd együtt a politikai hiedelem híveivel, az részint nem érvényesülhet a jövőben, részint, mint ellenséget elpusztítják, deportálják, vagy ellenőrzés alá helyezik. Aki nem hisz, az kénytelen feladni a győzelem esetén eddigi életmódját, elnyomottá válik és megtűrik esetleg a jövendő boldog korszakban, de csak másodrangú polgár lehet. A politikai hiedelem erősségétől függ, hogy a nem-hívőket, a hitetleneket hogyan szemléli. Némelyik korszakban kiirtással fenyegeti őket, máskor rabszolgasorsot ígér nekik, de mindig büntet valami módon. A jövendő boldogság állapotát csak a hívők élvezhetik, a többiek — valamilyen úton-módon — elesnek annak áldásaitól: ez a minimális büntetésük. A politikai hiedelem a jövendő boldogságot általában nem sajátmagunk, hanem — a gyermekeink számára Ígéri. Mi magunk már nemérjük meg eszméink teljes diadalát (Kánaán földje...), de gyermekeink már boldogabb korszakban fognak élni, ha kellő erővel küzdünk értük. A politikai hiedelmek rendkívüli elterjedése okozta, hogy a XIX. század óta az európai társadalmak embere egyre inkább úgy érzi, hogy — a gyermekeiért él. Ma szinte természetesnek tartjuk ezt az életérzést, pedig ez a múltban jórészt ismeretlen volt. A középkorban, de még a XVm. században is a gyermeket mint a családnak adott isteni, vagy természeti adományt tekintették, de nem látták benne a jövendő megtestesítőjét és nem tervezgették, hogy a gyermekeket egy új világ számára neveljék. Az emberiség nem akart haladni a gyermekeiben, mert a társadal
