Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Bárdossy László: A váradi egység
588 Bárdossy László Fráter György azt remélte, hogy ha Nyugatról nem szorongatják, a megerősödő ország a császár nélkülözhetetlen támogatásával nemcsak sikerrel állhat eUen a töröknek, hanem visszaszerezheti régi hatalmát. Mindketten a császárra számítottak, aki pedig nem akart mást, csak éppen szabadulni a két király harcának kellemetlen következményeitől. S ha gondolt is arra, hogy később a török ellen fordul, maga akarta megválasztani: hol és mikor támad. A valóságos szándékok és érdekek tehát egyáltalán nem voltak harmóniában és ez az — nem pedig a szerződés »jogi érvénye« — amin minden megegyezés életképessége megfordul. A valóságban mégps csak János és Ferdinánd állottak eg^snnás- sal szemben szerződő felekként. Az ő érdekeik összeegyeztetése volt a cél — a távoH császár áldása mellett. A szerződés szövege szerint azt várták tőle, hogy fivérével ^fyütt »a lehető legnagyobb gondot és huzgóságot fordítsam a magyar királyság és minden részeinek támogatására és védelmére és egyebek közt, úgy, ahogyan azt János Nápolyba küldött követei előtt ő maga ajánlotta, »Belgrád — Isten segítségével leendő — visszaszerzését különös feladatának tekintse«. János és tanácsosa tehát joggal számíthattak a császár mielőbbi fellépésére, mégpedig éppen Magyarországon. Lássuk, hogy ezzel szemben mi az, amit a császár a váradi szerződés megerősitéséről szóló levelében valóban vállalt. Ebben a levélben szó sincsen Belgrádról. A császár őszinte volt. Nem olyan bőkezű szavakban és ígéretekben, mint fivére vagy mint a limdi érsek. »Ami bennünket ület — írta — felséged meg lehet győződve, hogy amint a Ferdinánd és felséged közötti békét — ha azt nem is mi hoztuk létre — de fáradhatatlanul támogattuk, ugyanúgy elhatároztuk, hogy semmit sem mulasztimk el e barátság és szövetség megőrzésére. Sem felségedet, sem országát nem hagyjuk el s nem fog rajtunk múlni, hogy erőinket és tehetségünket az állam javára, a királyság üdvére, biztonságára és védelmére fordítsuk valahányszor a dolgok alakulása úgy kívánja és amenn5rire hatalmunkban áll. Ezért nemcsak ebben és más országokban és örökös tartományainkban gondoskodimk arról, ami véleményünk szerint a háborúskodáshoz szükséges, hanem írásban és követünk útján^ más keresztény királyokat és fejedelmeket is arra buzdítunk, hogy velünk és szövetségeseinkkel fegyvert fogjanak a közös ellenség ellen. A lundi érseket Németországba küldtük, hogy a birodalom rendjeitől nevünkben segítséget kérjen és sürgessen erre a hadjáratra. Ha Isten segítségével úgy sikerülnek terveink, ahogyan gondoljuk, akkor a Gondviselés jóságából remélhetjük, hogy mi, felséged, valamint más királyok és fejedelmek, akik ebbe a háborús sz(’>vetségbe még belépnek, minden haderejükkel és hatalmukkal szárazon és vizen szembe szállhatnak a törökkel, hogy végre Istei ajándékaként eljöjjön a hosszú, szilárd béke és n3mgalom ideje a magyar királyságra és az egész kereszténységre.«
