Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Makkai László: Román történetírás a két világháború között
Szemle 581 külföldi szakirodalom töredékes és szemponttalan felhasználása annál súlyosabban esik a latba, mert épen Giurescu volt az, aki egy korábbi munkájában a meglevő részletkutatásokat elégtelennek tartotta a román múlt komoly szintézisének megírásához.32 Most pedig, mikor maga vállalkozott az összefoglaló mű megalkotására, még azt az anyagot sem használta fel teljes egészében, mely már készen állott rendelkezésére. Ezekután, ha el is ismerjük, hogy könyve sok tekintetben higgadtabb, adatszerűbb és kritikusabb, mint elődeié, mégsem tekinthetjük azt radikális történetírói programmja tökéletes megvalósításának. AZ »ŰJ ISKOLA^ GIURESCU KÖNYVÉNEK különösen egyik, a szlávoknak a román nép kialakulásában játszott szerepét tárgyaló fejezete hívta ki maga ellen román oldalról a legélesebb kritikát. Közismert tény, hogy a román vajdaságok társadalmi rendjében a földhözkötött jobbágyot »rumán«-nak nevezték s ez egyúttal a románságnak önmaga által használt népneve is. Már az idősebbik Giurescu arra a következtetésre jutott, hogy a népnévnek erre a legalacsonyabb társadalmi osztályra való alkalmazása egy idegen népnek a románság fölött gyakorolt uralmára utal. Ezt az elméletet továbbfejlesztve, a fiatal Giurescu megállapítja, hogy az eddigi felfogással ellentétben, mely a románok és szlávok egyenrangú, békés együttélését vallotta, az igazság az, hogy »a szlávok hódítókként érkeztek... uralmuk alá vetették a földet és leigázták az itt talált, romanizált népességet«.33 A nemzeti önérzet ezt a tételt, mely egyébként még további bizonyításra szorul, sérelmesnek találta s a szerzőt egymásután érték a támadások. 3 * Mikor aztán Petre P. Panaitescu röviddel rá kiadta Vitéz Mihály havaselvi vajdáról, a román történelem legünnepeltebb alakjáról szóló munkáját, mely nem egy illúziót megtépázott, lorga személyesen indított valóságos polémia-hadjáratot a »Revista Istoricä Romána« fiatal történészei ellen. Az »új iskola«, ahogy lorga elnevezte a tömörülést, kemény hangon válaszolt s a viszontválaszok csak még jobban elmérgesítették a vitát. A sok személyes ízű megjegyzés közül elég nehéz kihalászni, hogy tulajdonképen mivel is vádolja lorga elpártolt tanítványait. Kifogásai általánosságban a következőkben foglalhatók össze: A fiatal történészeket kicsinyes személyi és pártpolitikai szempontok vezetik tevékenységükben. Megszállják a tudományos és politikai élet fontosabb pozícióit és minden előnyt híveiknek juttatnak. Munkásságuk, melynek tudományos értéke nagyon is vitás, főként az idősebbek és elsősorban az ő (lorga) érdemeinek lebecsülésére s ezáltal önmaguk érdemtelen előretolására irányul. Hideg racionalisták, akik számító állogikával, az ellentmondások és apró- cseprő tévedések szőrszálhasogató keresésével rontják hitelét idősebb tudósok fáradsággal összehordott életművének. Elfeledkeznek a nemzeti érdekekről, félremagyarázható adatok aprólékos kikutatásával befeketítik a román múlt dicső alakjait, sértik a nemzeti öntudatot és fegyvert adnak a románság ellenségeinek kezébe. »Antinacionális« történetírás ez és szakítás a múlt megtartó hagyományaival. Az »új iskola« épen ez utóbbi vád ellen tiltakozott a leghevesebben és szellemi őseit lorga idősebb kor- társaiban, Titu Maiorescu illuzióromboló, kegyetlen önkritikájú, tárgyilagos nemzedékében kereste, melyet annakidején épen lorga népszerűsége Consideratii asupra istoriografiei románesti in ultimii douáseci de ont (Az elmúlt húsz év román történetírásáról). Válenil de Munte, 1926. 49. »3 I. m. I. 235—236. ■'« Pl. Vladescu i. m. 32—37