Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Makkai László: Román történetírás a két világháború között
Szemle 579 előszavában újra felveszi a polémia fonalát s félreérthetetlenül lorgára céloz, mikor kijelenti, hogy »a személyes elfogultságnak, a szenvedélynek, még kevésbbé a szeszélynek nincs keresnivalója az emberek és tetteik leírásában. A valóságnak szenvedélyből származó elferdítése még akkor sem menthető, ha az művészettel történik... a stílus sohasem pótolhatja az igazságot«. S hogy semmi kétség se foroghasson fenn aziránt, hogy kire gondolt, mikor ezeket a szavakat leírta, a román történetírás példamutató nagyjainak emlékét felelevenítve, a névsorból lor- gát szándékosan kihagyja. Valóban, munkája sem stílusában, sem módszerében nem kapcsolódik lorga irányzatához. Előadásmódja világos, egyszerű, kerüli a költői hasonlatokat, a színes jelzőket, a merész asszociációkat, ellentétben lorga zsúfolt, gazdag egyéni nyelvezetével, plasztikus kifejezéseivel, szárnyaló képzeletével. Kétségtelen előnye az áttekinthetőség és az érthetőség, viszont ez az esetleg készakarva tanúsított stiláris igénytelensége gyakran a kezdetlegesség benyomását kelti s írása korántsem olyan vonzó olvasmány, mint elődeié. Hasonló különbségeket észlelhetünk az adatok interpretálásánál. Míg lorga, ha gyakran alaptalanul általánosított is és túlságosan messzemenő következtetéseket vont is le szűkszavú forrásokból, sokszor látott meg és érzékeltetett olyan összefüggéseket, melyek a tárgyalt problémának jelentőségét új és meglepő beállításban emelték ki, addig Giurescu ilyen vonatkozásban tartózkodó magatartást tanúsít s ha ezáltal meg is óvja magát az elhamarkodott koncepcióktól, előadásának távlatai meg sem közelítik lorga széles látó- körét.^sa Mindezek azonban, a román történetírásban oly gyakori romantikus túlzásokat tekintve, akár örvendetes újításnak, szigorú önmérsékletnek és kritikai óvatosságnak tűnhetnének fel, ha a szerző egyúttal teljes következetességgel leszámolna elődei hibáival. Ezek, véleményünk szerint, három főtípusra redukálhatók. Először a teljes forrásanyag feltárásának és az alapos részletmonográfiáknak, főleg a román nemzeti társadalom belső életére vonatkozólag észlelhető hiánya, másodszor a külföldi román vonatkozású történelmi kutatások részleges vagy teljes figj^el- men kívül hagyása, harmadszor az események és viszonylatok megítélésénél tanúsított túlzott nemzeti érzékenység azok az okok, melyek miatt a román történészek szintézisei nem érik el az igazi tudományos színvonalat. Ez a három fogyatkozás szorosan összefügg egymással s abból a túlkompenzálási lelki kényszerből ered, mely a sokáig idegen politikai uralom alatt élt nemzetek sajátos alacsonyabbrendűségi érzésének velejárója. Ez diktálja a gyors, elsietett munkát, a nyugati nagy nemzetekéhez hasonló történelmi szintéziseknek egyik napról a másikra való összeállítását, a szinte kizárólagos politikai érdeklődést, az idegen történetírások eredményei iránti féltékeny bizalmatlanságot és a saját múltnak lehető szépítését. Láttuk, hogy Xenopol művét már egészében ez a gondolatvilág hatja át s ez öröklődött tovább utódaira is. Különösen a dáciai kontinuitás elmélete bizonyult terhes örökségnek, mert politikai dogmává merevedett s még a leghiggadtabb, legalaposabb román történészek is, akik részletkérdésekben kritikai szemléletmódról tettek bizonyságot, mihelyt kutatásaikat a román történelem nagyobb összefüggéseibe kellett beleilleszteniük, nem mertek vagy nem akartak szakítani vele. Igj" a román politikai, társadalmi és kulturális fejlődés kezdeteit kénytelenek voltak légüres térbe utalni, mivel a XIII. századot megelőző idők erdélyi románságára vonatkozólag nincsenek — nem is lehetnek — adatok. GonTanulságos szövegösszehasonlításokat végzett lorga és Giurescu munkáira vonatkozólag Elekes Lajos: A román történetírás válsága című tanulmányában, Századok, 1940. 30—83.
