Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Takácsy Miklós: Számadás a balatonszárszói konferenciáról
566 Magyar Figyelő tehát Veres Péternek, amikor ösz- szefoglalóan ezt mondja: „hiába húznak szét a népi irók, hiába vannak közöttük személyi és elvi ellentétek, a több irányból jövő egyenletes és állandó nyomás megint csak egymáshoz kényszeríti őket. Nem fognak megegyzeni ezután sem, valószínűleg sohasem lesz belőlük egységes harci csoport még a szellem birodalmában sem, de egymástól sem tudnak szabadulni“. Igaza van Veres Péternek akkor is, ha a mai helyzetet tartjuk szem előtt, amikor a népi írók jobban eltávolódtak egymástól, mint valaha és többet közülük olyan tájékra dobott a „világrengés“, ahonnan eddig többnyire csak támadták őket, mert onnan is azt vallják, hogy „renghet a világ, akárhogy is reng, minket mégis az izgat elsősorban, mi lesz a mieinkkel, a magyarokkal, hová sodorja kicsi csónakunkat a viharos tenger. És az izgat, hogyan is tudnánk egységessé és erőssé tenni a népet, hogyha esetleg a világerőkkel szemben nem is tudna külső ellenállást tanúsítani, de belső lelki szilárdsága elég legyen, ha úgy szükséges, újabb ezer esztendőre.“ A bsilatonszárszói konferenciára éppen ez hozta össze a népi írókat. A feléjük meredő kérdés pedig az volt, hogyan kell a magyar társadalmat átalakítani, hogy a parasztság és a munkásság is az őt megillető szerephez jusson és ne legyen kisemmizett, hanem egyformán részese azoknak a gazdasági és kultúrális javaknak és annak a politikai hatalomneik, mely fölött a magyarság rendelkezhet. Ez a kérdés indította el a világnézeti és ezen túl a politikai vitákat. A világnézeti viták a szocializmus fogalma és formái körül forogtak, a politikai viták pedig azt a kérdést igyekeztek eldönteni, hogy melyik „oldal“ képviseli a magyar nép igazi érdekeit és képes ezeknek az érdekeknek megfelelően a magyar társadalmat átalakítani. Abban egyetértettek az írók és az ifjúság is, hogy a szocializmusból kell magyar életformát teremteni. De lényegesen eltértek egymástól abban, hogy mit értenek szocializmus alatt. Az írók egy része a marxizmust elválaszthatatlannak tartja a szocializmustól és éppen ezért gyanakvással néz minden olyan kísérletet, mely a marxista elmélet mellőzésével akarja a „szocialista“ társadalmat megvalósítani. Gyanúját alátámasztja az a tény, hogy a szocializmus jelszava alatt már építettek egyszer új életformát, de ebből — lényegében — még sem lett szocialista társadalom. A nemzeti-szocialista rendszer ugyanis nem szüntette meg a magánkapitalizmust és ezért számos szociális intézménye ellenére sem hozott lényeges változást a munkaadó és munkás viszonyában. Azonban olyan „rendszert“ is teremtettek, melyet ugyan mindenki szocialista rendszernek tekint és még sem felel meg a marxista elveknek. Ugyanis a marxizmus nem egyeztethető össze sem a diktatúrával, sem pedig a nacionalista imperializmussal. Ebből logikusan következik, hogy marxizmus és szocializmus nincsenek elválaszthatatlanul egymáshoz kötve és joggal mondja Németh László, hogy „a szocializmus életrevalósága mélyebben fészkel az elméletnél“ és kogy „a marxizmus a szocializmus kinőtt ruhája“. A marxizmust szükségszerűen „kinőtte“ a szocializmus, mert az előbbi a múlt század gazdasági rendszerét vette alapul és erre építette tételeit, melyek azóta dog
