Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Mikó Imre: Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája
550 Mikó Imre első magyar nemzetiségi politikus és a román törvényjavaslat szerzőjének kastélyát és birtokát dúlta fel. A szabadságharc alatt Kossuth már hiában próbál egyezkedni a románokkal. Dragos János román képviselőt, akit Debrecenből Abrudbányára tárgyalni küld Avram láncúhoz, Hatvani őrnagy végzetesen felelőtlen támadása után saját fajtestvérei koncolták fel. A magyar-román békének most már román részről is van mártírja, Dragos temetetlenül fekszik a Mócföldön, homlokán az árulás bélyegével. A román-magyar öldöklő pusztításnak csak az orosz beavatkozás vet véget s a „polgári halott“ freywaldaui önkéntes száműzetéséből látja bekövetkezni azt, amit hat évvel azelőtt megjósolt: a két nép szabadságán a kozák lovak patái gázolnak végig ... Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája párhuzamosan bontakozott ki s ha a két jó barát száz évvel ezelőtt el is távolodott egymástól, közös sorsuk ismét összefonódik és a vak Wesselényi az, aki a megbomlott elméjű Széchenyit az ellene emelt vádakkal szemben megvédi. Mind a ketten történelmünk egyik legragyogóbb fejezetének, a reformkorszaknak a hősei, akik Magyar- országot a nyugati fejlődés útján elindították, de egyikük sem maradt ura a varázsládából kibocsátott szellemeknek. Abban is közös volt a sorsuk, hogy a romboló kór akkor szakadt reájuk, amikor a szabadságáért küzdő nemzet feje felett a császár és a cár beláthatatlan seregeinek hulláma összecsapott. Wesselényi a következő évben távozik, Széchenyi még tíz évig küzd a halállal. Mindkettőjük életében fordulópontot jelent a nemzetiségi kérdés tekintetében történt állásfoglalásuk. Így kerülnek szembe a közvéleménnyel, innen ered elszigetelődésük, itt kezdődik pályájuk tragikuma. Széchenyi szervesen kiépülő politikai rendszerében a Magyar Parlagtól a Magyar Erényhez vezető úton a közjogi és nemzetiségi kérdéssel találja magát szemben. Tisztában van a magyarság s a környező népek erőviszonyaival, a legsúlyosabban hazánkra nehezedő terhet a németségben látja. ítéletét hideg fővel alkotja meg: kerülni kell minden súrlódást Ausztriával s a nemzeti közvélemény meghasonlását kurucokra és labancokra. Ki kell művelni a magyar nemzetet, a nemzetiségeket pedig be kell venni az alkotmányba, hogy Hunniában ők is hazára találjanak. Wesselényi nagyobb súl3Tt helyez a közjogra. Lobbanékony vérmérsékletét a francia forradalom és az angol alkotmány hevíti, élesen szembehelyezkedik Metternich rendszerével, meggyőződéséért a börtönt is vállalja. A népek között a magyarságra legveszélyesebbnek az orosz kolosszust és szláv rokonait tartja, ellenszernek a magyarság kiművelését és terjesztését, de ugyanakkor a nemzetiségek egyenjogosí- tását, megbecsülését és főként a magyar-román béke megteremtését ajánlja. Más kiindulópont, de ugyanazok a konklúziók jellemzik Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikáját. A magányos, tépe- lődő, a nehézségeket megkerülő, az alkotás lázában égő, de a józan észre hallgató „leghívebb magyar" találkozik a minden nemesért és haladásért lelkesedő, az akadályokat szétzúzó, szenvedélyes és vak
