Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Erőss Alfréd: Mítosz, vallás és irodalom
mítosz, vallás és irodalom Az ÜJ MAGYAR GONDOLAT kialakításában véső-szerepe lesz a magyar irodalomnak. A villanyvéső erejével formálja majd az eljövendő magyar szellemiség vonásait. A »Hitel« mnltesztendei évfolyamában többször kaptunk figyelmeztetést hivatott toliból irodalmunk ezirányú föladatára. Olyannyira, hogy hatásuk alól Féja Géza sem tudta kivonni magát, s miután Móricz Zsigmondról azt mondja, hogy a húszas évek elején nagyon egyedül maradt, pedig Ady után ő volt a »magyar vallás«, rögtön hozzáteszi: a fiatal erdélyi írók bizonyára megrónak ezért a megállapításomért. A fiatal erdélyi írók meg is tudják indokolni ítéletüket. Nem ismeretlen előttük, hogy a »racionalista okfejtés« csak része az egész embernek és azért építik föl tanításukat az értelem, a szív, s a.z egész reális élet összhangjából, az igazságból. Hyen értelemben hangsúlyozza második tanulmányában Kiss Jenő, hogy olyan kérdése ez irodalmunknak, melyben »nem a művön, hanem az írói magatartáson van a hangsúly«. NÉPI IRODALMUNK MAI VÁLSÁGA új oldalról erősíti meg a kiváló kulturtörténész, Gregory megállapításait. Kétféle művészi, emberi magatartás lehetséges: a vallásos és a mágikus. A kettőt »The Unfinished Universe« c. művében a következőkép jellemzi: A vallásos ember nem racionahsta. Sohasem jönne ilyen gondolatra: gondolkozom, tehát vagyok. Számára a valóság és a lét alapja s egyúttal törvénye a gondolatnak. Mert reálisan tekinti a létet, azért tisztában van a gondolkozás és alkotás korlátáival. Tudja, hogy itt a földön Paradicsomot plántálni immár nem lehet, de önzetlen küzdelemmel s a szépség szolgálatával egymás terhét viselni kötelesség. Mint ember, végességének tudatában Istenbe kapaszkodik. Mint költő, hivatásának tűzében Istent dicsőíti. A zsoltárok költői, fordítói és énekesei ennek a művészi magatartásnak őszinte hordozói. A mágikus ember ezzel szemben úgy érzi, hogy lelke összefolyik a végtelennel. Elhivatottsága tudatában minden órában meg akarja váltani a világot, vagy bosszújában szemveréssel fenyegeti. Nem reálisan, hanem mitikusan nézi az életet. Képzeleti hegyekre mászik s onnan ködbevesző messzeségeket mutat olvasóinak azzal a kijelentéssel, hogy ott van a tökéletes földi Paradicsom, csak fussunk utána és hipp-hopp elérjük. »Az ember a mértéke mindennek« — ezt a görög mítosz-mondatot élik. Gregory jellemzésével összevág Kiss Jenő rajza: »mindenik csoport magát jelenti ki az egyedül üdvözítőnek, mindenik magában véli fölfedezni azokat a feltételeket, amiken az új magyar élet, a magyarabb jövő megépülhet«. A költői meglátás biztos tájékozódását látom abban, hogy fiatal erdélyi írók oly gyorsan fölismerték a népi irodalom mozgolódásaiban az úszó aknát. Nem támadó szándékból, hanem épp a népi irodalom szeretetéből ismerték föl a vészéi}^. Hol is találhatna ez az irodalom több megértésre és együttérzésre, mint a népi Erdély
