Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 1. szám - Bíró József: Erdély műemlékeinek sorsa a belvederei döntés után
44 Biró József XX. századforduló legkülönb kolozsvári műemlékének, az egykori Toldalagi-Korda-háznak (most Bánffy Miklós gróf palotájának) 1940—42 között való restaurálását is, amelynek gondosságát nem lehet eléggé dicsérnünk; e helyreállítáís műérzéke mintaképül szolgálhat messzi földön. Kolozsvár városa is, Kéledy Tibor polgármester buzgólkodására, mindent megtett, hogy a főtér házait tulajdonosaik rendbehozzák, eltűnjenek homlokzataikról a rikitó cégtáblák, a város patinájához méltatlan, ízléstelen reklámok s tiszta, ápolt külsőt nyerjenek. így nyert új arculatot a Bánffy-palota is, az erdélyi XVIII. századi építészet legkimagaslóbb monumentuma, Blaumann János alkotása. Csak örülhetünk annak, hogy a palota siralmas homlokzatát rendbeszedték s nem árasztja maga körül a hulló vakolattal a pusztulás levegőjét; a tatarozásnak azonban nem szabad addig mennie, hogy a történelmi jelleget, az ódon zamatot a friss, vakítóan vüágos mázolással egészen eltüntesse. Hasonlóan sürgős intézkedést vár a MOB-tól különben 1942 január havában hivata^ losan is műemlékké nyüvánított palota udvarának régi fényébe való helyreállítása; a borzalmas moziépületnek el kell tűnnie, hogy a gyönyörű udvar oszlopos tornácai mindnégy oldalt teljes pompájukban bontakozhassanak ki. Számos más feladat is vár még az illetékesekre, így a házsongárdi temető rendbehozatala, a történelmi és művészi síremlékek méltó állapotba helyezése. Ügyelni kell természetesen arra is, hogy a meginduló modern építkezések ne veszélyeztessék Kolozsvár műemlékeit és a város történelmi hangulatát. Itt az új városház építésének ügyére emlékeztetünk; a román uralom utolsó éveiben már felmerült a főtér déli oldalán emelendő hatalmas, kaszámyaszerű épület terve, amelynek a mai, Kagerbauer Antal alkotta szép neoreneszánsz tanácsház (1843—46) s még 2—3 szomszédja, így a Simái Lukács-féle ház is áldozatul esett volna. Szerencsére e szömygondolat keresztülviteléhez — amely a főteret jóvátehetetlenül tönkretette volna — már nem volt idő, de a tanácsház eltüntetésének eszméje mostanában is felmerült; az általános megrökönyödés és az ületékesek vétója azonban levette a napirendről a kérdés ilymódon való megoldását. Erdélyszerte megindult egyszersmind az utolsó két évben — amennyire a háborús gazdasági helyzet megengedte — a régi emlékek, templomok tatarozása, a románok eltávolította szobrok visszaállítása; a MOB-tól függetlenül is. A városok, az egyházak s a magánosok egyaránt kivették részüket e feladattól; cildcünkben a munkálatok részletes felsorolására nem térhetünk ki. Különös jelentőséggel emelkedik ki a sorból a züahi Wesselényi-szobomak, Fadrusz remekének eredeti helyére való visszaállítása, országos ünnepség keretében; visszakerültek régi talapzatukra Nagyváradon Szigligeti Ede és Szacsvay Imre szobrai is; a földig lerontott, történelmi nevezetességű Tisza-házat, sajnos, már nem lehet újra visszaállitaní. Nagyvárad egyik legkimagaslóbb műemlékének, a székesegyháznak ápolása Schriffert Béla protonótárius-kanonoknak, a váradi egyházmegye apostoli kormányzói helytartójának állandó gondja; még a megszállás alatt restamáltatta a három hatalmas
