Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 7. szám - Heszke Béla: Demaison az európai válság értelméről
444 Magyar Figyelő jövő és életcél nélkül. Az első lépésnek a mezőgazdaság iparosodása felé kell haladnia, hisz már maga a magasfokú mezőgazdaság nagyvonalú iparosodást jelent, de foglalkozni kell iparunk decentralizációiának kérdésével is. A városba tódulás főoka a falu elmaradott kultúrális és szociális viszonyaiban kereshetjük. Meg kell honosítani a kultúrát és civilizációt a falvakban is, gondoskodni kell róla, hogy a falu igényei is kiteljesedhessenek és át kell adni a falunak mindazokat a kulturértékeket, amelyeket a magyarság történelme során kitermelt. Enélkül nemcsak a faluból való menekülés, a külvárosokba áramlás tünetével szemben vagyunk tehetetlenek, de elképzelhetetlen a népi felemelkedés és történeti szerepvállalásunk is. A dési közgyűlésen ezek a kérdések is szóbakerültek, s ha ma még nem is beszélhetünk megoldásukról, megnyugtat a régi idők nemes erőfeszítéseinek változatlan erejű folytatása s az a tudat, hogy népünk nagy kérdései felelőseinket is nyugtalanítják és sürgetik a cselekvést. Vita Sándor DEMAISON AZ EURÓPAI VÁLSÁG ÉRTELMÉRŐL Közhellyé vált tétel, hogy az európai válság, mely immár negyedik éve a fegyveres megoldás tragédiákat teremtő zűrzavarába torkollott, több mint négy évtizede már nemcsak európai, hanem egyetemes vajúdás. Ciklikus képet mutató válsághullám, melyben életre- halálra menő küzdelem folyik az ideálisztikus életszemlélet kétezeréves hagyományai és a XIX. század materialista új tárgyilagossága között. Nem kell jósnak lenni, csak a modern élet jelenségei közt összefüggést kereső kommentátornak, hogy megállapíthassuk: ezúttal a válságciklus olyan állapotba jutott mind az európai gondolkodás, mind az egyetemes politikai konstelláció szempontjából, hogy nem remélhetjük az utóbbi másfél évszázadban tapasztalt válságmegoldások ismétlődését, hanem valami nagyobb, elhatározóbb és gyökeresebb megoldásra kell fölkészülnünk. Készakarva használtuk a megoldás szót, mert ami a jelenlegi eszmei és fegyveres viszályt követő állapotot illeti, azt nem nevezhetjük egyszerűen változásnak. A változás feltételezi a »régi«-nek újabb formában való jelentkezését. A mai világkataklizma pedig fölötte nagyarányú és általános ahhoz, hogy annak kimenetelét egyszerű változásban kimerítettnek véljük. Az utóbbi másfél évszázad politikai változásainak éppen az volt a punctum saliens-ük, hogy végeredményben mindegyik fenntartotta azokat a formákat, amelyek ellen, vagy amelyek megreformálásáért egyének és tömegek síkra szállottak. Dőreség tehát a mai világháborút úgy szemlélni, mint nagy szellemi krizist, melynek ki kell tombolnia magát s azután minden visszakerül a régi kerékvágásba. Annál erősebben és ádázabbul egymás ellen szabadultak a világ politikai és katonai erői, semhogy küzdelmüket aránylag rövid idő alatt megoldódó krízisként fogjuk fel. A szellemi, társadalmi és gazdasági élet minden területén megindult általános katarzis tanúi és részesei vagyunk és ahhoz, hogy ebből a válságból kibontakozzék az új rend — véleményünk szerint — még egy emberöltő is kevés. Üj
