Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 1. szám - Bíró József: Erdély műemlékeinek sorsa a belvederei döntés után
Erdély műemlékeinek sorsa a belvederei döntés után 39 n. MEGRAJZOLÓDOTT IMMÁR a belvederei határ * s az attól északra eső műemlékeket szabad, magyar levegő lengi körül; rengeteg Hatértékű történelmi emlék került vissza a magyar tanúság s műemlékvédelmi szervezet joghatálya alá. E műemlékeket szűkreszabott tanulmányunk keretén belül lehetetlen felsorolni; helyrajzi tekintetben végre általánosan ismeretes, mely vármegyék műemlékei vannak újra magyar birtokban. A Bartium nagy részének emlékei visszakerültek: Várad bárok templomai, ősi várának maradványai, nagyhírű püspöki palotája, a szatmári székesegyház, a nagykárolyi katolikus templom, a mezőtelegdi templom, az aranyosmedgyesi, hosszúfalvi kastély, a nagyszalontai csonkatorony s Bihar számos középkori egyháza emelendő ki e helyütt. Magyar földre kerültek Kolozsvár, Dés, Szamosújvár, Züah, Beszterce, Marosvásárhely s az egész Székelyföld műemlékei; külön meg kell említeni a bonchidai, zsibói, szentbenedeki, hadadi, válaszúti, csáki- gorbói, mezősámsondi, gemyeszegi, görgényszentimrei, uzoni, zabolai kastélyt. Sebesvár, Gyergyószárhegy, Székelyudvarhely várromjait, Marosvécs, Székelyzsombor várát, a székely templomkastélyokat, Harina, Ákos s a Kalotaszeg, Szilágyság s általában valamennyi megye templomait, megannsd becses emlékét a magyar művészetnek, minden berendezésükkel: szószékeikkel, oltáraikkal, mennyezet- s karzatfestményeikkel, oltárképeikkel, síremlékeikkel s ötvösművészeti remekeikkel egyetemben. Igen nagy műemlékanyag ez; valamennyi korstílus, a román stíl, a gótika, a reneszánsz, a barok- rokokó s a klasszicizmus emlékei fontos alkotásokkal vannak képviselve; az újkori emlékszobrászat oly kimagasló művei, mint a kolozsvári Mátyás- s a zilahi Wesselényi-szobor is magyar tulajdonná váltak újra. Bár mindenkor határozottan állást foglaltunk, művészet- történeti alapfelfogásunkból kifolyólag, azon téves nézet ellen, nűntha egész Erdély emlékei között külön, élesen kategorizálható „magyar“, „székely“, külön „szász“ vagy „román“ műeinlékek volnának (mindez legfeljebb csak a népművészetre érvényes néprajzi elvnek az átvetítése a műemlékek természetére) — mégis meg kell engednünk, hogy túlnyomó többségben oly emlékeket csatolt vissza a belvederei döntés Magyarországhoz, amelyek az alkotások tulajdonjoga s az Eizokhoz fűződő, történetileg kifejlődött érzelmi mozzanatok fol5dán a magyarsággal szorosabb vonatkozásban vannak. Nem ez a helyzet a műemlékek alkotói, létrehívó mecénásaik s a mesterek tekintetében, mert itt a belvederei határ nem választóvonal; ily értelemben Erdély művészetföldrajzilag egységes és oszthatatlan terület, hiszen ezt az alapproblémát nem a néprajzi, hanem a történelmi elv, a művészeti stílusok természete határozza meg. Erdély művészetileg egységes terület volt ezer éven át s ahol mégis különféle törekvések jutottak érvényre s más és más stílusárnyalatok alakultak ki, e folyamatok nem futottak egyazon vágányon a politikai történelemmel. Valamennyi visszakerült műemlék magyar
