Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 6. szám - Vita Sándor: A németek Erdély gazdasági életében
376 Magyar Figyelő tok nem igazolják. Állítását a szövetkezeti és hitelélet, az ipar és kereskedelem adataival igyekszik bizonyítani, s ha vizsgálódása szűk területre is van korlátozva, mégis abban nehány számunkra is érdekes megállapítással és adattal találkozunk. A szövetkezeti szervezetekről közzétett számai elégtétellel töltenek el. A Romániához csatolt magyar területek 2215 szövetkezetének 35 százaléka, a 361.014 főnyi tagtábor 45 százaléka magyar volt, s népességi arányukat messze túlhaladó a németek részesedése is. A szászoknál inkább a hitelszövetkezetek tudtak gyökeret verni, nálunk nagyon erős volt a fogyasztószövetkezeti mozgalom is. A Raiff- eisen-jellegű hitelszövetkezetek — népi sajátságokhoz és helyzethez formálva a németországi példát — a középkori együvétartozás szellemét erősítették meg a szászok között s olyan nemzeti jellegű gazdasági szervezetet teremtettek, amely különösen a szászok földbirtokpolitikájának volt legeredményesebb eszköze. Feladatuk hármas volt. Se- gíteniök kellett a bajbajutott szász embert a talpraállításban. Ha erre már nem volt lehetőség, gondos- kodniok kellett arról, hogy az eladó föld ismét szász kezekbe kerüljön. S végül a szövetkezetek feladata volt aktív birtokpolitika kezdeményezése is: birtokszerzés és belső telepítés. A főhatalomváltozáskor már csaknem minden szász községben működött szövetkezet s az önálló gazdák nagy többsége már szövetkezeti tag volt, a román uralom tehát alig hozhatott változást a szász szövetkezeti életben, — amint Jinga megállapítja. Annál nagyobb elégtétellel foglalkozik a bankok fejlődésével, amelyek számára a román uralom — szerinte — hatalmas fejlődés lehetőségeit teremtette meg. Erről azonban nemcsak a Revisions- verband múltban kiadott jelentései, de még a szerző által közölt adatok sem győznek meg. A mérlegek nyers számainak összehasonlítása itt keveset mond, hiszen a valuta értéke egészen más volt 1912-ben, mint 1930-ban. Az egykor 40 mü- liós saját tőkék 811,3 mülió lejre, a 120 mUlió koronás betétállomány 3,139.8 mülió lejre emelkedett ugyan e tizennyolc év alatt, de a lej értéke az aranykoronának csak harmincadrésze volt s így tényleges fejlődésről beszélni nem lehet. S a Revisionsverband jelentéseinek ismeretében azt is tudjuk, mUyen súlyos panasza volt a szász bankszervezetnek, hogy a Román Nemzeti Bank nem egyenlő mértékben biztosítja számukra a viszleszámí- tolási hiteleket, 1920-ban a szász bankok saját tőkéi 91,1 miUió lejt jelentenek, a részükre engedélyezett viszleszámítolási hitel pedig csak 2,3 millió lej. A román bankok viszleszámítolása ugyanakkor messze felülmúlja saját tőkéik ösz- szegét. A helyzet csak 1929 után, a lej stabilizációjával kezd javulni, amikor a Nemzeti Bank üzleti politikájában a nacionalista szempontok mellett a kereskedelmi szempontok is érvényesülnek. De még a legkedvezőbb időpontban, 1931- ben sem annyira méltányos a Nemzeti Bank, hogy nagyobb visz- leszámítolást biztosítana a szász bankoknak, mint azok saját tőkéi. Az előbbi összege ebben az évben 578 millió lej, utóbbié viszont 848 millió lej. Hogy mennyire nem egyenlő a mérték, azt e^ pár évvel későbbi adat eléggé bizonyítja. A nagyszebeni Albina 100 milliós alaptőkével 186 mülió viszleszámí- tolást élvez, a 82 miUiós alaptőkéjű Nagyszebeni Általános Takarék- pénztár, a legnagyobb szász bank, mindössze 32 millió lejt. Igaz, a 40 milliós alaptőkéjű Kolozsvári Takarékpénztár — ez a magyar intézet — csak 3 millió 600 ezer lejt. De a szászok más okból sem voltak bankjaiknak a román uralom alatti szerepével megelégedve. Felix Liess könyvében, melyet az erdélyi szász bankokról írt, panaszolja, hogy ezek eredeti hivatásuktól eltértek s azon az úton vannak, hogy
